Egy fáradt álom
Dátum: 2008. március 19. 19:25Műfaj: VersCimkék: jurta, szabadvers |  |
Oda vágyom, hol jurta tövén szél borzolja a mézízű fűszálakat. Lóhorkantásokkal pitykézett éjszakákon kipányvázott hucul lábának vetett háttal aludnék, s álmodnék egy majdhataláni vérző világról, kacsalábakra épült, sutakusza életekről, árnyéktalan nappalokról, feltört sarkakról, eldobott sarukról, utcasebekről, metszett zsebekről, törötten ölelő-, törve ölelő karokról, bágyadt kamionláncokról, fáradtan lebegő kaucsukról a nyári fagyott Duna fölött.
Messziről jött pusztai szél borzolná hajam, miközben fűben fekve patak hűsét melegít'ném száradó vállaimon, vízcseppek félénken csurgó könnypatakjait forralná a tűző déli napsugár is, s a vágtató hucul halkan összerogyna a magas fűben száz társával együtt. Pillangót kergetnék lovak izzadt marjára fekve. Végre megfeszülne az íjam, mi oly régen pihen, tán ezer éve már s pengve, zenélve indulna sustorgó nyílvesszőm útjára. Kilőtt vesszőink után vágtatva új hazát is keresnénk, hatalmas, díszes agancsok nyomán, hujjogató, vérivó testvéreink elől. Futva tudnánk végzetünk, aranyos alkonyaton nem az Anyácska vizébe, de Keresztelő átokvízbe gázolunk majd, hogy soha többé ne szárogassunk meztelen vállakon vízcseppeket kurjongva hajszolt lovaink hátán.
Majd bujkálnánk és rettegnénk és újra elbújnánk és meghalnánk, szenvedve, nyögve, búsan és reménytelen, fény nélkül, egy kegyetlen, megnevezhetetlen Hatalmasság ölelő-fojtó, rettenetes, idegen karjaiba rohanva.
Végzet nélküli, elvégeztetett, eldobott, elásott, céltalan őgyelgő nemzetté kopna a Szél fiainak vérszövetsége. A dübörgő pusztítás helyett halott szerzeteseket hagynánk hátra jártunkban, s mézszagú szerelmes éjszakák hangjai nem szűrődnének át többé a házak irigy-buta kőfalán.
S látod? Hiába keresem meg újra mi szép volt! Száguldva, suttogva mégis belekergetne a vérem végzetünkbe. Hát lassan kopó lelkeink már sohasem látnak újra mellőlük kelő napot a pusztában?
Kicsi hucul ne fickándozz, nemsoká eljövök én is, hogy a hátadra üljek, s többé nem hallgat el a pengő ideg. Nem nyugszik akkor többé kicsi patád, örökké vágtat és örökké dobog majd. Nem vársz már soká paripám!
[a ghymes északi szelének]
