Elfogyott a szó
Dátum: 2009. május 27. 15:35Műfaj: PrózaCimkék: gondolatok fogságában |  |
Hogyan kell tudni jól írni úgy, hogy nem vesszen el belőle a saját stílusunk? Én nem tudom, nem vagyok író, nem tanultam irodalom tudományt! S hogy mi értelme van írni? Még mindig nem tudom...
Hamarosan kezdetét veszi a tavasz, de a levegő még mindig fagyott a tél miatt (?), itt a Körös-parton. Nincs gondolat. Pennámból elfogyott az egyes szám első személy, s Én már többé Ő vagyok, mert így színesebb az irodalom. S nincs fekete vagy fehér, csak a színek léteznek. A fa szára többé nem fekete, s a fehér kavics is gondolatban beszíneződik. A sok kosz, szemét eszembe juttatja az ország jelenlegi helyzetét. Majd elhalad mellettem egy kerékpáros, aki gyárkéményként füstölög, amit a csomagtartón ülő kis gyermek szippantgat be jó mélyen. No meg a színes természet. A dohányzó édesanya kegyetlen füstjét a gyermeknek kell elviselnie szótlanul, beletörődve, mert Ő nagyon is kicsi még az univerzumban. Az emberek is tehetetlenek a fentiek döntéshozatalától.
– Ne légy ilyen negatív – súgta legbelül egy hang.
– Igazad van, elfelejtettem, hogy mi járatban vagyok itt. Pár perc múlva figyelmeztetem kezemet a jóra, melynek eredményeként kiszíneződik, pozitívvá válik a gondolat.
Láttam az imént elhaladni egy édesanyát a gyermekével, vidáman emberi kacajok közepette. A nő belenyúlt kabátja zsebébe és kivett belőle egy szál cigarettát.
– Kell ez nekünk, kincsem? – kérdezte.
– Anyu, tudod, hogy féltem az egészséged – adott hangot véleményének felnőtt módjára a gyermek. A következő pillanatban már repült is a cigarettás doboz a szemetes mellé.
– Miért szennyezik oly sokan a természetet, s miért nem ürítik ki a kukákat? Ez is már jócskán tele van. Á… nem is bosszankodom tovább. Elfelejtettél?
Az erdei szemétgyűjtő ládikák tele voltak hulladékokkal. Jó is ez, hiszen azt jelenti, hogy az emberek intelligensen gyűjtik össze a számukra már nem szükséges darabokat. Ekkor megjelent egy kukás autó és elvitte a Körös-parti színes flakonokat, csokoládés papírdarabokat. Emberek és kedves futó társak! Hát nem csodálatos a természet ily tisztán, természetesen? Próbáljuk hát megóvni e természetességet! Addig-addig örültem, hogy elkezdett szakadni az eső. A ménkű essen ebbe a fránya tavaszi időjárásba. Ennek is éppen most kell esnie, amikor most nincs szükség a negatívumokra. A kezeim máris írják a következő sorokat.
Képzeljék el, hogy jártam a minap. Éppen ültem a vízparton a szememet gyönyörködtető csodaszép látványok forgatagában, amikor elkezdett szemerkélni az eső. Mosolyogtam, mivel be tudtam húzódni egy hatalmas fa alá. Jó nagyokat szippantottam be az eső kellemes illatából és boldogan írtam a gondolataim mélyéről elő kéredzkedő szavakat. Hát nem gyönyörű és csodálatos ez a földi élet? Mi tesszük azzá, ahogyan élünk, ahogyan akarjuk, hogy váljon. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere. Az égig érő fák vállai között megbúvó gyönyörű Körös, és a lombkoronák közül olykor elő tűnő madarak, melyek szárnycsapásaikkal varázsolják emberivé a természetet. A repülőgép zaja és a horgász pecabotjának hangja tette életszerűvé az igen is élő természetet.
Mély csend. Egy pillanatig megáll idekint az élet… De gyönyörű… Egy darázs hangja szól csak közbe. A szúnyogot pedig sikerül elhesegetnem, miközben véresre vakarom a lábam. Brrrrrrrrrrrrrr. No ne már! Ennek a motornak is éppen most kell elhaladnia, szennyeznie a friss levegőt. Miért nem tud kint, a főúton közlekedni? Hallod?
A motor hangja szakította meg a természet lágy dallamát, és én elkezdtem gondolkodni, hogy milyen csodálatos az emberiség alkotó keze munkája. Felfedezni új dolgokat, helyeket, gépeket. Kutatni, alkotni, élni. Eljutni a lovas kocsival való közlekedéstől a motorig. A gépeknek köszönhetően elég egy-két óra A pontból eljutni a B-ig.
Tanulságul szolgáljon hát, hogy minden negatív dolgot pozitívnak élhetünk meg, formálhatunk át, ha ott vannak a barátok, család, kedves. (És ha nincsenek OTT?) Még ha génjeinkkel nem a pozitív gondolkodásmódot is örököltük, akkor is azzá alakíthatjuk. Hittel, akarással. Nem tudom, hogy én ki is vagyok valójában, s hogy mi az, amiben kiteljesednék. Próbálkozom, de olykor (mindig) ha csak ritkán is (???) ott vannak a buktatók. Hogyan kell tudni jól írni úgy, hogy nem vesszen el belőle a saját stílusunk? Én nem tudom, nem vagyok író, nem tanultam irodalom tudományt! S hogy mi értelme van írni? Még mindig nem tudom, kedves Varga Tibor Úr.
,,Mióta a teljes neveddel itt megjelentél, újra meg újra felötlik bennem Katona Bánk bánjának zárójelenetéből ez a mondat: "Árpád és Bor vére közt bíró csak Magyarország lehet." Katona nagy művének megírása előtt történelmi kutatásokat végzett. Mutatja ezt az a körülmény is, hogy Gertrúd is megölésének idejét pontosan oda helyezi, ahova a történelem is helyezte. Eszerint a valóban létezett Bánk bán ugyanúgy a honfoglaló Bor nemzetség sarja, mint gyanúm szerint te magad is. Nota bene: Bánk bán nádor családjának eredeti szálláshelye is Békés megye volt... A kérdésre, ami itt felvetődik, csak magadnak válaszolj: hiszel-e az eleve elrendeltetésben? Ha már írói tehetséggel áldott meg a Teremtő, mondhatsz-e nemet a feladatra, amit rád kiosztott, a felelősségre, ami ezzel jár? Ha úgy tetszik, a bánki felelősségre…” /Varga Tibor/
Békéscsaba 2009 02. 04.vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
