lelkem börtönébe zárva 

itt dörömböl bennem, lázasan

s kitörni készülő vulkánként

feszíti a szavak és dalok

               szerény burkát.

Megriadva érzem ereimben

szívem monoton mormogását

ahogy percenként hetvenszer

dobbantja, Tündér ! a neved.

S ez éltető dobbanással

küldi szét az Üzenetet

minden pici sejtnek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek.

És mégsem találnak Rád

sem a szavak, sem a dalok,

s e hiábavaló feszülésbe

lassan belerokkanok.

Lelkem gyilkosa,

márványideg lelkedhez

         lélekvér tapad.

Porrá ég e tűzben,

mi belülről fakad.

De halála pillanatnyi csak

mert mint főnixmadár

hamvaiból, csillogva újra éled,

új versel, új dallal fáradhatatlanul

keres,! TÉGED !