Elvesztél
Dátum: 2010. szeptember 15. 12:19Műfaj: VersCimkék: szakítás, szerelem, magány, fájdalom |  |
Csak mész, mész, nem tudod hová tartasz,
tekinteted üres, többé már nem látod, ami körülvesz,
nincs szép, nincs fény, puha, se kemény, se édes, se keserű,
csak a szorítás a torkodban, egyre a némaság, az űr, nincs derű.
De nem szívedben, mellkasodban, agyadban,
a világod lett hirtelen üres, értelmetlen, céltalan.
Itt ültél rég és sajnáltad magad, ahogy mindig teszed,
azt hitted fáj... Hát nesze neked!
Semmi volt, még volt remény, egy kapaszkodó,
ami életben tartotta ott, fönn a fényt.
Már nincs többé.
Mondod. De keresed.
Nem hagyod, nem engeded!
Pedig meg kell tenned, máshogy nem lehet! Látod!
Megőrülsz ha el nem engeded!
A fájdalom megmozgatja a földet
és izzó tengerként hullámzik lábam alatt a kavicstömeg.
Furcsák az emberek, hogy szeretnek,
most nem értem őket.
Megtettem, de úgy látszik a világ nem így működik,
talán senki nem bírja el, ha őszintén szeretik,
mert nem lehetsz csak Te ilyen átkozott,
ki egyes-egyedül erre a sorsra kárhozott!
S nekem miért kell szenvednem ezt?
Mit vétettem?
Mást kérdezni már nem merek, nem is lehet.
Már gondolataim is lezárom,
hisz ha hagyom, csak egyre jobban látom a vérengzést, a csatateret.
Együtt éltünk... ? Hogy vehetsz a szádra ilyet?!
Aki megcsaltál, elárultál, eltiportál...
és akit szeretek.
Azt mondtam mindig ' Senkit nem fogok így szeretni!'
Aztán mégsem úgy lett.
De most szeretni nem tudok többé...
nem az a kérdés hogyan, kit vagy minek.
Azt hittem egyedül vagyok, de van még nagyobb magány;
Krúdy Gyula, Liszt Ferenc és egy nagy marcipán...
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Jones Brigitta (#21964) | 2010. szeptember 15. 23:03 |
eredeti szöveg, tetszik | |
| |
