vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Ember a Föld nevű bolygón

Műfaj: PrózaCimkék: a fény harcosa

Mosolyog, még akkor is, ha legbelül valami nagyon fáj. Soha nem tesz olyat másokkal, amiről tudja, hogy neki is fájna, ha vele tennék. Barátkozik, de ugyanakkor távolságot is tart. Édesanyját Istenkén tiszteli, hiszen tőle kapta az életet.

  

,,Csak a fölnőttek miatt mesélem el ezeket a részleteket a B-612-es kisbolygóról, és a számát is csak miattuk árultam el; a fölnőttek ugyanis szeretik a számokat. Ha egy új barátunkról be­szélünk nekik, sosem a lényeges dolgok felől kérdezősködnek. Sosem azt kérdezik: „Milyen a hangja?” „Mik a kedves játékai?” „Szokott-e lepkét gyűjteni?” Ehelyett azt tudakolják: „Hány éves?” „Hány testvére van?” „Hány kiló?” „Mennyi jövedelme van a papájának?” És csak ezek után vélik úgy, hogy ismerik. Ha azt mondjuk a fölnőtteknek: „Láttam egy szép házat, rózsaszínű téglából épült, ablakában muskátli, tetején galambok...” - sehogy sem fogják tudni elképzelni ezt a házat. Azt kell mondani nekik: „Láttam egy százezer frankot érő házat.” Erre aztán fölkiáltanak: „Ó, milyen szép!”

   

     Megszületni sem volt könnyű. Odabentről előbújni, kikívánkozni ebbe a VILÁGBA. S ott ugye még nem jelentett nehézséget a szocializáció. A kis burokban magzatmázasan még nem kellett azon agyalni, hogy milyen módon lehet majd barátságokat köttetni, szerelembe esni, megtalálni az igaz társunkat, megfelelni a kinti élet szabályainak, helyt állni a munkánkban, s megkeresni a megélhetésre valót. Majd az alagút végénél meglátjuk a fényt és előkerülünk, mert odabent már lejárt az időnk. Nem könnyű életet kapni. Sem az édesanyának, sem a piciny testnek. Mindketten keményen megdolgoznak érte. A szülő nő vajúdik, küzd egy új élet megszületéséért, s a gyermek is vele együtt végzi e nehéz munkát, feladatot. Az-az igazság, hogy minden ettől a legelső pillanattól függ. Életünk legfontosabb mozzanata az, amikor kezünkbe vesszük, majd szívünkre helyezzük a gyermekünket. A pici megnyugszik, amikor meghallja azt a szívhangot, amit korábbi otthonában is hallhatott. Sőt, talán minden már odabent eldől, amikor idekint még csak az édesanya hasának simogatásával várja őt. De lehet, hogy a legelső éjszaka történetéhez lehet visszavezetni a dolgokat. Tehát az anya karjai közt tartja picinyét, aki még nem is sejti, hogy milyen nehéz lesz idekint. A csecsemő védtelen, szeretnivaló apróság, ki még tiszta lappal vághat neki az életnek. Nem vétkezett, nem követett el hibákat. Majd aztán később. Az élet megtanítja az embert, a hibák elkövetésére…

     Megfogalmazódott bennem egy buta kérdés: Milyen lenne az, ha megkérdeznék a magzatot, hogy akar-e a világra jönni? Abszurdum. A szülők tudják mennyire kemény idekint a LÉT! De akkor mégis miért akarjuk ezt az egészet? Azt látom csak magam körül, hogy már nem is igazán akarják, mert az emberek az ezzel kapcsolatos kérdésekre csak annyit felelnek lehajtott fejjel: ,,Miért szüljek, amikor anyagi okok miatt nem tudom rendesen felnevelni? S erre a világra szülessen? Ezt lássa? A bűnözéseket, emberöléseket? Hát nem jobb, ha ezeket soha nem tapasztalja meg?” S mitől félhetünk még?

     Ott van még a genetika. A hibás és a hibátlan kódok. S mi sem sejtjük még, hogy mit hoztunk magunkkal a génjeinkkel. Örököltünk-e különféle betegségekre, depresszióra való hajlamot. Ha génjeink úgy vannak kódolva, ahogy, akkor csak egy szintig vagyunk képesek tenni ellene. Ha van hajlamunk egy betegségre, az életmódunkkal még sokat tehetünk a kialakulása ellene. PREVENCIÓ mondják. A lélek, viszont nagyon sérülékeny. Ha visszamenőleg több családtagunk hajlamos volt a lehangoltságra, depresszióra, akkor nagy valószínűséggel mi is örököltük. Véleményem szerint, ha például egy vidám környezetbe kerülnének az ilyen háttérrel rendelkező emberek, akkor sem tudnák felvenni azokat a pozitív energiákat, viselkedésformákat amiket az adott környezet ontana ki magából. Tehetnek erről elsősorban a gének (is)! Azt mondják, hogy aki gyermekkorában nem kap elég szeretetet, az felnőttként mindent elvesz; ÉRZELMILEG! Érzelmi kötődések. Szeretet. Barátság. Szerelem. Család.

     A legkisebb szocializációs egység a család. Minden ott dől el. ,,A gyermek a szülő tükre” szokták mondani. S nincsen rossz gyermek. Részben. A gyermek attól gyermeki, hogy élénk, hogy türelemmel meg kell mutatni nekik a dolgokat, hogy időnként rosszalkodnak, olykor hangosak, még akkor is, ha mi fáradtak vagyunk. A kicsi olyan lesz nagyba, amit odahaza lemintáz a szüleiről. A fiú igyekszik ellesni édesapja minden mozdulatát, a leány pedig az anyukát utánozza. Majd évtizedek multával azt vesszük észre, hogy a srácunk pont úgy rúgja a labdát, mint az édesapja tette, s leányunk pont úgy díszíti ajkát, ahogy édesanyja fiatalkorában. Tehát az ottani közeg lesz a döntő a személyiségfejlődés szempontjából, s majd később még a társadalom is jó nagyot formál rajtunk /munkanélküliség, kudarcok, sikerélmények társsal vagy a nélkül/. Ha azonban már a családban nem tanul meg az EMBER helyesen viselkedni, mi lesz később velük? Kezdetben, az iskolapadokban fognak jelentkezni náluk a gondok, majd a felnőttkor beilleszkedési problémáján át egészen az antiszociális, deviáns magatartásformák megjelenéséig bármi fellelhető lehet életükben. Kallódó emberekké válnak. S kik lesznek az ilyen emberek barátai? ,,Zsák a foltját!” Kerüljük el! S legyünk jók! Igyekezzünk jó mintát adni.

     Nem könnyű beilleszkedni egy adott közösségbe még egészségesen, megfelelő magatartásformával sem. S a nagy feladatnak eleget tenni: barátokra lelni, összebarátkozni s megőrizni igazi lángját egy életen át!

 

***

 

Minden új nap egy új élet. S minden újszülött egy leendő fényharcos, aki kitartóan küzd az életben maradásért. Tudja, hogy egy életet kapott, amit nagy becsben kell tartania. S ha olykor hibázik is, azt időben felismeri és igyekszik minél hamarabb korrigálni. Ebből okulva pedig nem követi el kétszer ugyanazokat. Tiszteli embertársait és segít a rászorulóknak. Nem foglalkoztatja, hogy másoknak mennyivel jobb, vagy könnyebb s, hogy ő maga miért is van jelen a világban, csak él, küzd, boldogságot kap, és örömet szerez másoknak. Mosolyog, még akkor is, ha legbelül valami nagyon fáj. Soha nem tesz olyat másokkal, amiről tudja, hogy neki is fájna, ha vele tennék. Barátkozik, de ugyanakkor távolságot is tart. Édesanyját Istenkén tiszteli, hiszen tőle kapta az életet. Igyekszik megfelelni szüleinek, majd a tőlük tanultak alapján beilleszkedni a társadalomba. Képesek a jót meglátni, s a rosszat elkerülni, legyőzni. Nem utolsósorban követi szívét, aminek helyes döntését jó tetteivel is igazol.

 

 

/Exupéry: A kis herceg művéből olvasható a fenti bevezető/

 

/Mindenki megkapja méltó jutalmát. A jó sikereket, s a rossz figyelmeztetésül szolgáló bánatokat... Mint ahogy ez be is igazolódott :) / 

 

A teljes könyvem anyaga a következő oldalon letölthető

http://mek.oszk.hu/07100/07168/ 

 

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket