Én a könyv, a pocaklakó
Dátum: 2008. május 05. 06:33Műfaj: PrózaCimkék: egypercesek |  |
Szerbusztok! Most még nem születtem meg. Én vagyok a könyvek birodalmában a „ni csak ki beszél”. Hát én beszélek, pedig még nem is vagyok! Illetve mondhatnám úgy, hogy pocaklakó vagyok. Aki pedig hordoz, állandóan rosszul van tőlem. Érzem. Időnként ilyeneket mond:
Szerbusztok! Most még nem születtem meg. Én vagyok a könyvek birodalmában a „ni csak ki beszél”. Hát én beszélek, pedig még nem is vagyok! Illetve mondhatnám úgy, hogy pocaklakó vagyok. Aki pedig hordoz, állandóan rosszul van tőlem. Érzem. Időnként ilyeneket mond:
- Tiszta hülye vagyok, hogy elkezdtem, de már elmeséltem fűnek-fának, muszáj megírnom! - Azután pedig amikor azt mondják neki, hogy nem, egyáltalán nem muszáj, miért is lenne az, akkor bizonygatja, de igen. Ilyenkor félek egy kicsit, hogy hagyja magát lebeszélni. Akkor meg sem születhetek. Pedig a témám jó! Én tudom, és azt is tudom, ahogy meg akar szülni, az sem egészen rossz. Csak nehéz vagyok neki. Ezt érzem. Nehéz szülés. „Többet akar a szarka, de nem bírja a farka!” Ezt is mondta már. Persze ezt csak magában, úgy is halkan, csak én hallom. Különben mindenki hülyének tartja, mert szavakat gyűjt, azután pedig vannak olyan napok, amikor egyetlen mondatot nyüstöl ki magából, vagy éppen egyet sem. Érzem, hogy nem tud többet. Hát akkor félek, hogy egyszer csak bedobja a törülközőt, és elkezd valami mást. Mondjuk valamit, ami könnyebben megy. Bár azt tapasztaltam, hogy nem olyan feladós. Na de mégis! Ma azonban jó napunk volt! Azt a keveset, ami meg van már belőlem, odaadta olvasásra valakinek. Az illető felhívta, és azt mondta, kár, hogy csak ilyen kevés lapot kapott, mert szívesen olvasta volna tovább. És felsorolt egy-két dolgot, amit javítani kell bennem, de alapjában véve tetszettem. Hogy pontosan érzékeltessem a dolgot, megszületett a kisujjam, és az, formás volt. Ő meg elkezdett örülni, hogy talált valakit, akinek odaadhat, aki szívesen olvas, figyel és figyelmezteti is. Megjegyzem, hogy mire odajutok, hogy átadja az oldalaimat, már legalább mondatról-mondatra háromszor javít. Ha így halad velem, sosem leszek kész! Túlhordott leszek. Vagy ilyen nincs is? Na ezt nem tudom. Tulajdonképpen sokat nem tudok mondani, mert minden napom egyformán telik. Állandó lelkiismeret furdalása van miattam, mert sokat kell anyagot gyűjtenie, és komplexen látnia kellene előre. Azt mondja, meg van a szerkezetem. Ez igaz is, de ez sem volt rövid vajúdás. Legalább három hét. Ő szerinte túl lett a nehezemen. Mondjuk, ahogy halad most, hát én nem úgy érzem. Szóval ott kezdtem, hogy nem tudom mi lesz velem. Azt tudom, hogy meg fogok születni valamikor. De nem leszek könnyű szülés. Erre én vagyok a tanú. Ma azt mondta neki egy költő ismerőse, hogy nem kell erőlködni. Nagyon megharagudtam rá. Mi az, hogy nem kell? Velem kell, mert nem megyek olyan könnyen. Szóval van még idő. Nem sürgeti a tatár, csak ő érzi így. Gondolom, azért jutnak neki ilyen kifejezések az eszébe, hogy szarka, meg tatár, mert történelmi regény leszek. Hát, mondhatom ezt jól kitalálta! Na, majd lesz valahogy! Csak bírjam ki!
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#28218) | 2013. október 01. 18:43 |
Ez is nagyon tetszett! Vajon megszületett e azóta a "pocaklakó", a könyved? Hiszen öt év telt el ezen írásod óta... | |
| |
2. Sz. S. Péter (#824) | 2008. május 28. 22:35 |
nem is volt ez olyan nehéz szülés... :-)) | |
| |
