És igen, ADNI jó...
Dátum: 2009. április 23. 16:52Műfaj: PrózaCimkék: ötpercesek |  |
,,Ő csak azt hihette, hogy tőlem nagy ajándékot kapott, de én ezerszer többet kaptam! Hogy miért? Mert emberi értékeket, jó emberi természetet, kedvességet, törődést, sehol nem lehet pénzen megvásárolni. Hálával tartozom. Mindent nagyon szépen köszönök!"
A világ egyik legcsodálatosabb érzése másoknak örömet szerezni, és ebben közösen osztozni. Gyermekként talán sokkal jobban szerettünk kapni, önzően, gyermetegül. Aztán az évek előrehaladtával ,,felnő a követelődzés” és egy magasabb szintű érzéssé formálódik át bennünk. Ez az önzetlen adni tudás képessége.
Rengeteg apróságot kaptunk már barátoktól, s nagyobbakat családtagjainktól. A nagymama ékszere, amit átörökített kis unokájára, a testvér ajándéka vagy párunk meglepetései mindannyiunk számára kedvesek. Egy édesanya életének talán legnagyobb ajándéka a saját gyermeke és családtagjainak boldogsága, szeretete.
S, hogy miért is adunk? Mert fontos számunkra a másik. Az édesanya sem azért veszi meg gyermekének a csokoládét a boltban, mert köszönést vár el cserébe. Hanem azért, mert fontos számára csemetéje öröme. Éppen ezért önzetlenül teszi az ajándékozást.
Máig is intenzíven bennem él életem két legcsodálatosabb ajándékozásának emlékképe. Megértést, erőt, boldogságot kaptam egy barátságtól. Megköszöntem valakinek a figyelmességét, a velem való törődését. Arra kértem csak, hogy otthon bontsa ki a kis csomagot, s ne előttem, mert borzasztóan szégyenlős voltam. Részben magam kreált apróságokat adtam és egy könyvet, amiből azért vettem kettő darabot, mert akkor úgy éreztem, hogy rajtam kívül a másikat is boldoggá tehetem vele.
Amikor a boltban lapozgattam, végig arra gondoltam, hogy bárcsak örülne neki. Biztosan fog. Egészen az – gondoltam. Hiszen pont olyan, mint én. Megvettem és másnap odaadtam. Délután pedig kaptam tőle egy üzenetet: ,,Nem tudtam hazáig várni… Itt vagyok még a teremben… Egyedül, magamra csuktam az ajtót, éreztem, hogy az ajándékodhoz ez kell. Ennél szebbet nem is kaphattam volna! …Köszönöm! A könyvet, az idézetet, a soraidat, a csomagolást… Az egészet!!! J”
Kapott-e valaki ennél nagyobb és szebb ajándékot, mint én akkor? Mondanom sem kell, hogy amit nekem szereztek ezzel, az feledhetetlen élmény volt számomra. Mosolyt, boldogságot, örömet fogadhattam a másiktól. Nekem ez volt a legemberibb és legkedvesebb meglepetés! A szavak, amik üzenet formájában a telefonomra érkeztek. Ezerszer nagyobb ajándék volt ez, mint amit én adtam a másiknak. Ez az, amit semelyik boltban nem árulnak kilóra. Amit sehol nem lehet pénzért megvásárolni. ,,Csókolom, fél kiló szeretetet kérnék, boldogságba becsomagolva kis díszes masnival a tetején.”
Hónapok teltek el. A rövid történet a végéhez közeledett. Mit adhatnék búcsúzóul? – kérdeztem hát magamtól, gondolatban. Ami szívből jön, és egy örök emlék a másik számára. Amire ha ránéz, eszébe jutnak a régi, szép emlékek. Ezért egy karórát választottam, mert megéreztem, hogy neki erre lehet szüksége. Bár így utólag rájöttem, hogy egy picit önző is voltam…, mert lehet azt akartam, hogy minden egyes rápillantáskor eszébe jussak neki.
Emlékszem, hogy szégyellőségem miatt, nehéz volt átadnom a kis csomagom, mert nem tudtam, mit mondjak, hogy mi ilyenkor a legmegfelelőbb gondolat? Aztán valahogy jött minden magától. Munkáját megköszönve átnyújtottam neki az ajándékom. Csak állt, miközben kezei egy tárgyon mozgolódtak. Alig figyelt rám, csak nézett töprengve maga elé. A karom hirtelen odanyújtotta felé a szatyrot, majd elköszönés után gyorsan távoztam a teremből. Otthon pedig azon szurkoltam magamnak, hogy boldog legyen. Elképzeltem, magam előtt láttam, ahogy kezei bíbelődnek a kicsomagolással, melynek eredményeképpen meztelenre vetkőzve állnak tenyerében a meglepetéseim. A könyvem, amit én írtam és egy karóra melynek hátlapjára ,,Szeretettel…” – volt gravírozva. Az óra műanyag dobozára csak két szót vésettem: ,,A csend beszél”, ami mellé még bele tettem egy kis papírt is, ,,A közös késéseink emlékére!” – felirattal. Mindketten tudtuk, hogy mit jelentenek ezek a mondatok, gondolatok. Én mindenféleképpen az iránta érzett tiszteletemet próbáltam kifejezni. És részemről ez egy köszönetnyilvánítás is volt.
Én még ilyen nagy ajándékot soha nem kaptam senkitől, amit ő adott nekem másnap. Ültem otthon az ágyamon és sírtam. Összeállt bennem a kép. S, hogy mi volt ez? MINDEN!!! Egy könnycsepp a szememben, egy mosoly a szívemben és boldogság a lelkemben. Megint sokkal többet kaptam, mint amennyit én adtam a másiknak.
,,Jó reggelt! Tegnap óta nem térek magamhoz. Csak annyit tudok kinyögni, hogy köszönöm… de úgy érzem ez semmi… Elsírtam magamat, azt hiszem ez megint olyan ajándék az élettől, amit nem mindenki és nem minden nap kap… Vagy soha. Köszönöm neked! J”
Napközben pedig egy dal formájában érkezett tőle üzenet, amiből egyértelműen kiderült számomra az, hogy a másik tisztelnivaló emberben milyen mély nyomott hagyott az előző napi ajándékozás emléke. Aki továbbra is csak hinni akart a tegnapban, amikor úgy tűnt, hogy a gondjai egy pillanatra tovaszálltak.
Némává váltam, ezek azok a pillanatok az életünkben, amikor azt kívánjuk, hogy bárcsak sose múlna el! Ő azt hitte, hogy nagy ajándékot kapott tőlem, de én ezerszer többet tőle! Hogy miért? Mert emberi értékeket, jó emberi természetet, kedvességet, törődést, sehol sem lehet pénzen megvásárolni. Hálával tartozom. Mindent nagyon szépen köszönök!
***
A fény harcosa most nagyon boldog legbelül. Hiszen ő is tudja, mint ahogy mindannyian, hogy; Adni jó! Amikor valakinek adsz, azzal a te saját szereteted, figyelmed, törődésed fejezed ki a másik felé, hogy fontos neked. Boldogság adni! Azzal, hogy adsz, örömet szerzel a másiknak, és az ő öröme, a te saját boldogságod is. Mindketten egy időben kaptok és kölcsönös fogadókézséggel, meg is osztjátok azt; mert hiszen a te örömöd az enyém is.
BE
Békéscsaba, 2009. 04. 09. 19:18
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
