Falak köztünk

Szerző: doorDátum: 2010. június 03. 18:10

Műfaj: PrózaCimkék: reménytelen

Rövidke kis tépelődéseim egyike, amely szinte minden nap eszembe jut. Talán el is olvassa az, akinek szánom, bár ennek az esélye nagyon kicsi. Csak olvassátok.

Várom, hogy jöjjön az álom,- de állok. Így könnyebb lélegezni. Arccal a falnak nézek szembe önmagammal, a tiszta barackvirág simasággal. Csendesen tapintom végig a falat, a testem, ami én vagyok. Nincs erőm kiáltani, de egy lépésnyit hátrálok, valami megzavar. A többi fal. Óvakodva tapintom meg kicsiny ujjaimmal, de minden izmom feszítve dühöng. Hátra dőljek-e? Öledbe hajtsam-e törékeny koponyám? Kék erőd vagy te számomra, mibe soha nem juthatok be. Óriás téglák rakják ki gyönyörű, tökéletlen testedet. Már látom a szemeidet, de sokáig nem nézhetem, mert kárhozatra vétetek. Beszélek a falnak, Nekem, Neked, Nektek, hangosan kiáltok, arcom színesre meszelt darabjai porként hullanak le nemlétező lábújjaimra. Segíts nekem! Segíts már! Könyörgök neked! Válaszolj! Mondd meg, áruld el, mi az igazság! Nem! Nem kell a kőfal! Engedj be!Engedj már be Drága lélek! Nem érlek el, túl vastag a fal! Túl gyenge vagyok!

Álom-e az ébredés, vagy mikor ébren vagyunk akkor álmodunk rángatózó testtel? Újra és újra kinyitom kőporral borított nehéz pilláim. Dübörgök a falon. Magamat ütöm? Velem vagy még? Hallod a hangom? Vagy csak a falnak beszélek? Csákányom olyan nehéz, mint a valómat nyomasztó habarcsos gondok tonnás súlya. Magam mellett tartom repedéseket keresve....aprót...alig láthatót....találok...kaparászok, szöszmötölök, vések és ütök.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. door (#19901)	2010. június 04. 19:51
Mások vagyunk, mások a gondolataink, nekem ezek, bár nem más írásaim közel sem ilyen komorak. Azért kösz a tanácsot! :)
Válasz Szűcs István hozzászólására (#19889).