Félek. Megint.

Szerző: Vojtek IldikóDátum: 2009. augusztus 06. 01:25

Műfaj: PrózaCimkék: félelem

Mindenki szokott félni. De ennyire? De ennyi mindentől? Képtelenség. Beteges, elviselhetetlen. És mégis, itt van bennem... És fel akar falni.Hamm bekaplak!

Félek az egyforma pillanatoktól. A megszokottság láncaitól.

A vonatozástól nem félek. Alapvetően semleges valami, egy órácska,a gondolatok szabad folyására.

Még akkor sem ijednék meg, ha mindig ugyanazzal a vonattal, ugyanazon a kocsin utaznék. A gondolataim folyamatos mozgásban vannak akkor is...

De ha az emberek hirtelem ugyanazok lennének!

Na az rémisztő lenne.

Rettegnék. Beleragadnék az őrült képzetbe, amiben én vagyok az Orion express áldozata. akár képletesen,akár valóságosan.

Ez olyan, mint álom közben a de javu. Nem csupán furcsa, az eljövendő történések ismerete valami idegesítő szürkeségbe burkolózik, bármilyen paradox is ez.

Pontosan tudod, hogy mi fog történni. És közben mégsem vagy benne biztos, vagy inkább nem akarsz az lenni.

Retteged az igazad eljöttét. Még akkor is, ha teljesen jelentéktelen dologról van szó, és amikor tényleg igazad lett-

-mintha a skandináv tél legjegesebb lehellete ért volna utol-

megremegsz.

Elmenekülnél a világ végére is, csak ne kelljen beismerni azt az ijesztő gondolatot, ami befészkelte magát az agyadba.

Honnan tudhattam mindezt?

Aztán felébredsz.

Mert néha kell a szürke ég, a szemerkélő eső és a mesztelen fák.

A látszólag sztoikusan üres szürkeség, ami a fájdalom takarója csupán.

Félek attól, hogy megint legyen ihletem.

Félek egy perctől,mikor a szó, amit úgy féltem kimondani, hidegen cseng, és már nem énekel napsütésről, felhőkről, gyönyörű szemekről és pillanatokról.

Félek az üres lakástól, a kocsik zajától, a falak végtelenbe nyúló magasságától.

Félek.Megint.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.