Gondolatok
Dátum: 2010. február 08. 11:18Műfaj: EgyébCimkék: érzések, gondolatok, lét |  |
Ehhez nem igazán lehet bevezetőt írni... Gondolatok, amik kínoznak. Talán megfordul más fejében is, hogy nem így kellene lennie. Ez a létállapotot, amit életnek hívunk, hogy ennek nem így kellene lennie. De nem tudunk ellene mit tenni. Így csak írunk.
Miért van az, hogy mikor a legnagyobb szükségem lenne a barátokra, akkor egy sincs mellettem?? Megértem, hogy nekik is van bajuk, gondjuk, de azt hiszem elég türelmes vagyok. Nem mászok senkire... Csak éppen barátokra lenne szükségem. Beszélgetni. Kiönteni valakinek azt ami bennem van. Mert, ha betelik az a bizonyos pohár akkor már késő lesz. Ennyire rossz ember lennék? Vajon nem érdemlem meg, hogy foglalkozzanak velem az emberek? Vagy csak már ezt is felturbózóm? Megesik... Nem ez lenne az első dolog, amit kicsit túlreagálok. De akkor is, még ha ez önzőség is olyan jó lenne, ha nem lennék egyedül... Ez rossz megfogalmazás. Hisz szinte soha nem vagyok egyedül... de mindig magányos vagyok. Rég megtanultam, hogy csak magamra számíthatok. Ez olyan magányos farkas dolog. A bizalom nagyon törékeny. Mindig ha megbízok valakiben csalódás a vége és szívtörés. Így nem osztogatom a bizalmat olyan könnyen. Sok emberrel beszélgetek. Sok ismerősöm van. De úgy tűnik olyan ember, akiben ténylegesen megbízom és számíthatok rá már csak kettő. Ebből az egyik több száz kilométerre van tőlem... A másik pedig olyan, mintha a nővérem lenne. Csak ő marad meg nekem. Mindenki más magamra hagyott. Mindenki más csak felületes barát. Szivárvány emberek. A szemembe szép és okos, a hátam mögött meg mindig elárulnak. Nem nagyon bírom már ezeket az embereket. Elviselem őket, mert nagyon sokan vannak. Ha mindenkinek hátat fordítanék, aki elárul talán már csak azzal a két emberrel beszélgetnék.
Túl sokat gondolkozom. Jár, kattog az agyam. Zakatolnak a gondolatok össze vissza. Néha már én se tudom követni őket. Rossz dolgokon gondolkodok. Olyanokon, ami másnak a fejében meg nem fordulna. Élet- Halál, szenvedés, kín, önzőség, jégszívűség.... magány. Milyen kevés választja el e két létállapotot. Élet és Halál között tényleg csak egy hajszál áll. Olyan törékeny az emberi élet és test. Betegség, baleset, önrombolás. Már kész is a képlet. Szenvedés... az élet velejárója. Mindenki szenved valamiért. Mindenki másképp éli ezt meg. Van aki jól viseli. Van aki úgy érzi, hogy akkor él igazán, ha szenved és fájdalma van. A fájdalom jelzi, hogy még élünk. Önzőség... nem tartom magamat önző embernek, mégis néha úgy érzem, hogy én vagyok a világ legönzőbb embere. Önző vagyok a családommal szemben és azzal a kevés emberrel, akik még mélyen beszélgetnek velem. Önző vagyok Ő vele szembe is. Mert csak magamnak akarom, minden egyes pillanatban azt akarom, hogy mellettem legyen... és mégis jégszívű vagyok. Sokszor elgondolkoztam már rajta, hogy milyen lehet érzelmek nélkül élni. Milyen lenne, ha létrehoznánk egy olyan társadalmat, ami csak racionális gondolatokból állna? ! Nem lenne fájdalom, kín, szenvedés... Igaz valamit valamiért... nem lenne szerelem, kéj, vágy, és nem lenne szenvedély. Talán nem is lenne olyan rossz. Egy racionális gondolatokon alapuló társadalom, ahol mindenki gondolkodik és nem a szív és a lélek dönt. Igen, ebben az esetben lelketlen gépek lennénk. Szörnyetegek. Mégis lenne benne valami jó is.
Ezek a gondolatok őrjítenek meg engem. Nem tudom kikapcsolni az agyam. Csak jár és jár. Ilyenkor mindig írok. Nincs kivel megbeszélnem ezeket, mert mindenki hülyének néz, vagy éppen kérdőn, csodálkozva néz mikor elkezdek ilyenekről beszélni. Így marad az, hogy kiírom magamból. De vajon ettől jobb? Tényleg megnyugszok, vagy csak épp felületi kezelés a lélek bajaira?
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
