Hány esőcsepp
Dátum: 2009. május 17. 17:17Műfaj: VersCimkék: emlékezés, régmúlt |  |
Hány esőcsepp mosta már el lépteink nyomát,
s könnyeinket száritotta megannyi napsugár,
bárányfelhőn messze szállt szerelmes szivünk,
s összetörte lelkünk a fájdalmas, bús magány.
Magával sodor az ár, utazom az élet vonatán,
mellettem csak úgy szaladnak az égig érő fák,
a szivem azt súgja, ne siess, kicsit még várj,
a régi állomás padján ülve megpihennék már.
Gyermekként kacagva futnék a virágos mezőn,
tarka pillangót kergetve a lágy tavaszi szélben,
lecsuknám szemem a selymes, puha fűben,
s érezném újra a mezei virágok bóditó illatát.
Játszanék megint ki nem mondott szavakkal,
ahogy egykor a szerelem szivemre rátalált,
s hagytam egyre messzebbre sodorjon a szél,
nyomán lelkemre virágot szór az emlékezés.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. clara (#9090) | 2009. május 26. 16:42 |
Kedves Évi! Köszönöm,hogy olvastad! Örülök,hogy tetszett! üdv. clara | |
| |
2. Sonkoly Éva (#9085) | 2009. május 26. 11:52 |
"lelkemre virágot szór az emlékezés " - nagyon szép gondolat ! Szeretettel:Éva | |
| |
