...hiszen mind útra kelünk egyszer... - Édesanyámhoz
Dátum: 2009. szeptember 27. 14:47Műfaj: EgyébCimkék: ötpercesek |  |
A mama nem szól a fiókájára, mert mindenkinek meg kell tanulnia a saját hibái, ügyetlenségei árán, útra kelni. Hiszen mind útra kelünk egyszer...Ez az élet rendje. Felnövünk, kiröppenünk, családot alapítunk s egyszer nekünk is át kell éreznünk ezt a fájdalmat, amikor útjára engedjük gyermekeinket.
...hiszen mind útra kelünk egyszer... - Édesanyámhoz {
Szokatlan szembesülnöm ezzel az új helyzettel, még így harminckettő felé is. A fióka felnőtt, megtanulta az élet rejtelmeit, s egy új fészket nézett ki magának a további életéhez. Legbelül tudja, érzi ő, hogy így helyes. Ez a természet rendje. S bár nehéz az elszakadás a nőstény mégis kiszakítja szívéből a fájdalmat, kitaszítja fészkéből a kismadarat, hiszen ha mellette maradna, soha nem lelne párra, s nem találná meg önmagát.
A szülő eteti, neveli, gondoskodik kismadaráról, óvja a természet káros hatásaitól. Ha szükséges szárnya alá veszi, melengeti, dédelgeti őt. Akkor is ott áll mellette, amikor kicsinye az első sikertelen szárnycsapásokkal megpróbál felrebbenni az égbe. Először ügyetlennek tűnhet ez a próbálkozás, olykor még meg is ütik magukat, de aztán felkelnek, s a fény felé fordulva újra a magasba tárják szárnyaikat. Aztán megint leesnek, eközben a mama nem szól a fiókájára, mert mindenkinek meg kell tanulnia a saját hibái, ügyetlenségei árán, útra kelni. Hiszen mind útra kelünk egyszer...
Ez az élet rendje. Felnövünk, kiröppenünk, családot alapítunk s egyszer nekünk is át kell éreznünk ezt a fájdalmat, amikor útjára engedjük gyermekeinket.
- Most menj! Találd meg önmagad! Ne azt az utat járd mit egykor én választottam. Ne akarj megöregedni egyedül? Menj most el!
Tudja a felnőtt-gyermek, hogy ,,Sometimes you have to be cruel, to be kind." Néha kegyetlennek kell lennünk ahhoz, hogy kedvesek legyünk. De mégis oly nehéz az elszakadás.
Jó lenne, ha minden felnőtt kismadár találna szüleihez közeli fészket. Csak pár lámpapóznával arrébb, az anyai szív szeretetéhez közel, hogy mindig oda tudjon menni hozzá, ha valami baj történik vele. Érzi, hogy nem lehet. Ezt a szeretetet felváltja egy másik fajta érzés, amit párjától és gyermekeitől kell, hogy megkapjon. S most már neki kellene támogatnia édesanyját, aki egykor etette, felnevelte őt. A gyermek gondolkodik, hogyan tudná mind ezt a jót viszonozni. Hogyan tudna anyagilag gondoskodni róla, amikor még saját magáról sem tud?
Sokan oly távolra szárnyalnak a gyermekkori fészek melegétől, hogy szinte soha többé nem láthatják egymást. Idegenné válnak. Már köszönni sem köszönhetnek egymásnak, hisz oly távolra sodorta őket a szél? Az óceán másik partjára. Én szerencsésnek mondhatom magam, mert csak pár száz szárnycsapás fog elválasztani tőled. S a főztödért nap mint nap útra kelek, ha lehet. Te is tudod, hogy nem csak ezért. Ilyet senki nem fog főzni nekem. Csak az én anyukám.
Hozzám bármikor jöhetsz. Mama! Édesanyám, mindenkinek ennyire nehéz az elszakadás, az új fészekalapítás?
Jaj, de hányszor vágytunk önálló hajlékra, független felnőtt életre! Kinél előbb kinél később bekövetkezik ez a leválás. Aztán eljön a búcsú órája és borzasztó nagy ez a fájdalom.
Azt mondják, hogy mindenki gyermek, akinek él az édesanyja. Sokáig akarok gyerek maradni! Ezért kérlek vigyázz magadra, mert te is szomorúan mondtad, hogy irigykedve szemléled a korodbeli embereket, akik karonfogva sétálhatnak édesanyjukkal! Te már évtizedek óta nem teheted.
Köszönöm, hogy felneveltél! Egyedül, nehéz körülmények közepette! Tudom fájdalmas lesz. Az én szobám, többé már nem az enyém, csak ugyanolyan szoba, mint az összes többi. Benne hagyom a gyermekkoromat... Emlékszel mennyit sírtam a kórházban? Vártam azt, hogy otthon legyek köztetek. Most hosszabb ideig - örökre - távol leszek. Köszönöm, hogy a bajban mindig számíthattam rád! Fejemet a fény felé fordítom, kitárom szárnyaimat és távozom.
Ma költözök... Ne sírj édesanyám! Én ,,nem?" SÍROK!
SZERETLEK!
BE
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
