HÓFEHÉR FELLOBBANÁS

Szerző: GyörgyiDátum: 2009. szeptember 20. 15:34 Műfaj: VersCimkék: vágy, szerelem

Oly egyedül vagyok mikor nem vagy velem,
úgy fáj, megőrjít engem ez a szerelem,
odakinn langyos eső esik, én egyedül vagyok,
kínoznak a percek, keringenek fájó gondolatok.

Minden sötét, csak a vakító villámok cikáznak az égen,
kezedet keresem, de el sehogy nem érem,
félek, s reszketve vágyom, hogy magadhoz ölelj,
de hiába, most csak bódító illatod maradt nekem.

Amikor egy holdas éjjel halkan szól a szerenád,
szemembe könny szökik, forrón csókolnám a szád.
Már hajnalodik, de nyugalmat nem talál szívem,
nem jön álom szememre, kereslek szüntelen.

Látom arcodat, és fényesen csillogó szemeidet,
melyben nagy hévvel a vágy gyújtott tüzet,
két karom szorosan megölel, s arra várok,
hogy te is ölelj és szád tapassza számat.

Eszembe jut a nap, amikor megismertelek téged,
az az óra, amint az érzés helyébe a szerelem lépett,
majd a perc mikor a lelkünk fonódott szorosan össze,
s vágytuk, hogy ez az érzés tartson mindörökre.

Amikor bántó szó hagyja el az ajkad, fáj nagyon,
mint ha kalapáccsal ütötted volna szívemet agyon,
de nem haragszom, a szerelem sokkal erősebb,
és megbocsájtok néked, mert őrülten szeretlek.

Majd, ha egyszer arra kérsz, bocsássak meg neked,
nem tehetek semmit, mert már máshol leszek,
angyalok vigyázzák álmaimat odafenn,
s csak ők tudják, hogy mennyire szerettelek.

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.