Homoszexualitás és pederasztia a klasszikus görög hadseregben
Dátum: 2009. április 07. 13:37Műfaj: ÉrdekességCimkék: ógörög, homoszexualitás, hadsereg, pár, pederasztia, összetartás, morál, élet, filozófia, társadalom, nevelés, szokás, hősiesség |  |
Milyen sztereotípiák jutnak eszünkbe,ha a melegek kerülnek szóba?Nőies a viselkedésük,takarítás-mániásak,műszaki analfabéták,fehér öleb van a hónuk alatt.Mindezek sok esetben nem valósak,de egy dolgot egészen biztosan nem tudnánk elképzelni:egykor meghatározóak voltak a klasszikus ókori hadseregben!
Milyen sztereotípiák jutnak eszünkbe, ha a melegek kerülnek szóba? Nőies a viselkedésük, túlérzékenyek, affektálnak, és riszálják magukat, takarítás-mániásak, műszaki analfabéták, hófehér plüss ölebeket hurcolnak a hónuk alatt, és a művészi irányultságuk kifejezetten fejlett. Mindezek persze sok esetben nem valósak, de egy dolgot egészen biztosan nem tudnánk elképzelni: egykor meghatározóak voltak a macsó férfiak gyűjtőhelyeként számon tartott, klasszikus ókori hadseregben.
S mindez hogyan is lehetséges?
Az ókori görögök a szexuális orientációról nem egyfajta társadalmi azonosítóként vélekedtek, mint ahogy a nyugati társadalmak az elmúlt évszázadban. A görög társadalom a szexuális vágyat, illetve viselkedést nem a kapcsolatban való résztvevők neme alapján különböztette meg, hanem ahogy, amilyen mértékben ez a vágy, vagy viselkedés a társadalmi normákhoz alkalmazkodott. E normák pedig a nemen, koron és társadalmi helyzeten alapultak. Számos tudós szerint a férfi szexuális aktivitás két irányba polarizálódik: ’aktív’, illetve ’passzív’ partnerekre; behatolóra, illetve akibe behatol. Ezt az aktív, illetve passzív polarizációt könnyen asszociálják a domináns, illetve az engedelmes társadalmi szerepekkel; az aktív (behatoló) szerepet a férfiassággal (maszkulin vonások), a magasabb társadalmi helyzettel és a felnőttkorral azonosítják, míg a passzív szerephez a nőiesség, az alacsonyabb társadalmi státusz és a fiatalság kapcsolódik. Ebből a szempontból bármilyen szexuális aktivitást, amelyben egy férfi egy társadalmilag alsóbb rendű egyénnel létesített szexuális kapcsolatot, normálisnak ítélték meg; társadalmilag alsóbb rendűek lehettek a nők, a fiatal férfiak, idegenek (külföldiek), prostituáltak, vagy a rabszolgák. Ugyanakkor egy társadalmilag alacsonyrendű egyén által kezdeményezett kapcsolat a másik fél számára – ha az magasabb társadalmi helyzetű volt – szégyenletesnek ítéltetett meg.
Ebből az aspektusból „érthetőnek” tűnik, hogy az azonos nemű férfiak közti szexuális kapcsolat legelterjedtebb és társadalmilag legjelentősebb formája, a felnőtt férfi és serdülő fiú közti viszony volt az ókori Görögországban. Ezt nevezzük pederasztiának (paiderastia = fiúszerelem; a görög pais vagyis 'fiú', illetve az erastēs 'szerető' szavakból). A pederasztia gyakorlata szorosan kapcsolódott a görög társadalom jellegzetes szokásaihoz, amelyek a sport, illetve a művészi meztelenségben nyilvánultak meg, hiszen a fiatal fiúk a gymnasionban (gyakorlótér), illetve a palaistrában (birkózó csarnok) ruhátlanul sportoltak, ugyanakkor egyéb társadalmi szokások is hozzájárultak ahhoz, hogy a fiatalemberek későn házasodjanak. Ilyenek voltak a jellegzetes, kollektív elfoglaltságnak számító symposionok (férfiak által látogatott italozások, melyeken jó hírű nők nem lehettek jelen, csak hetérák, vagy fiatal fiúk), illetve a nők általános elzárásának felfogása. Az ókori görögök éppolyan természetesnek vették a fiatal fiúk szépségéhez, mint esztétikai ékességhez való vonzódást, mint a nők esetében. Mindehhez társult még a görög katonai gyakorlat is.
Athénban az idősebb férfit erastesnek nevezték, aki tanította, védte, szerette fiatalabb szeretőjét (eromenos), és egyfajta szerep-modellt nyújtott számára. Cserébe szépséget és fiatalságot kapott. Szigorú társadalmi előírások léteztek azonban a fiatalság megóvására attól a szégyentől, mely a tényleges szexuális kihasználtságot illette. Az eromenostól elvárták, hogy tisztelje és elismerje erastesét, de mindez ne szexuális imádatban nyilvánuljon meg.
Az ókori görögök vizsgálták és írták le elsőként a pederasztiát, mint társadalmi és nevelési szokást. Fontos eleme volt a polgári életnek, a katonai nevelésnek, a filozófiának, valamint a művészeteknek. Azonban egy pontban nem egységes a tudósok véleménye, mégpedig a pederasztia elterjedésének mértékét illetően; mennyire volt elterjedt a társadalomban, minden társadalmi osztályra jellemző volt, vagy csak az arisztokráciára korlátozódott? A pederasztia moralitását már az ókori görög városállamokban is komolyan vizsgálták, Platón Törvények című művében a szexualitáson alapuló pederasztiát „a természettel ellenkező” magatartásnak írta le.
A fiúszerelemnek ezt a formáját nem Laiosz honosította meg a thébaiak közt, amint azt a költők állítják, hanem a törvényhozók, akik az emberek indulatos és zabolázatlan természetét mindjárt gyermekkorukban meg akarták szelídíteni. …azonkívül úgy nevelték az ifjakat, hogy a gyakorlótéren fontos szerep jusson a szerelemnek, ezzel tették ugyanis nemesebbé az ifjak erkölcseit.
A pederasztia gyakorlatának különböző módjai voltak. Az olyan területeken, mint Boiótia, a férfi és a fiú hivatalosan is együtt voltak, mintegy párként éltek. Más területeken, mint Élisben, ajándékokkal csábították a fiatal fiúkat, de olyan vidékek is voltak, pl. Iónia, ahol minden módon tiltott volt ez a fajta viszony. A spártaiak azonban az ún. szűzi pederasztia szokását gyakorolták. Ahol megengedett gyakorlat volt, ott a szabad férfinak rendszerint joga volt, hogy beleszeressen egy fiatal fiúba, mindezt nyilvánosan is felvállalhatta, és mindaddig udvarolt a fiatalembernek, amíg az ki nem nyilvánította pederaszta viszonyuk jellemzőit: a férfinak kalos (καλός)-nak, azaz gavallérnak kellett lennie, de mindemellett agathos (αγαθός)-nak, vagyis jónak, deréknak, igaznak és szerénynek is. A fiútól elvárták, hogy elővigyázatos legyen, és ne hagyja magát könnyen elcsábítani, egyszóval ne legyen könnyű préda. Általánosságban véve, az idősebb szerető szerepe egyfajta legális gyám, vagy férfi rokon szerepéhez hasonlított.
Ezek a kötelékek, melyek a görög mitológiából is visszatükröződnek (Akhilleus és Patroklos hősies kapcsolata az Iliászban) éppúgy a morál, mint a hősiesség fokozására szolgáltak. Akhilleus és Patroklos között jellemzően pederasztia alakult ki, azonban kapcsolatuk inkább egyenlőségre törekvő volt, semmint alsó-, illetve felsőrendűségi viszony.
Még filozófiai értekezések is születtek a témában annak idején, és több jelentős ókori filozófus véleménye fennmaradt a pederasztiát illetően. Szókratész például – ahogy Platón írásaiból kitűnik – a szűzi pederasztia híve volt, melyet a vágy és az önkontroll egyensúlya határozott meg. Eltekintve a kapcsolat szexuális beteljesülésétől, Szókratész a barátságot és a szeretetet, szerelmet lényegesíti a két partner között.
A görög katonai gyakorlatban mintegy „szükségszerűen” alakultak ki a homoszexuális vonzalmak.
A militáns életformájáról híres spártai városállam esetében a spártai életmód sajátosságai, a férfitársadalom korosztályok szerinti felosztása és a közösségi életforma, melyek az ősi dór társadalmi szervezetből és szokásokból eredtek, mind kedveztek az azonos neműek közti vonzalmak kialakulásának. Ezek fennmaradását az állandó katonai készültség tette szükségessé.
A spártai fiúgyermekeket 7 éves korukban kiszakították a családból, hogy aztán 30 éves korukig, kor szerinti csoportosításban, katonai táborokban éljenek, és felkészítsék őket a hadviselés művészetére. A fiúk megtanulták, hogy legjobb esetben is csak egymásra számíthatnak, ugyanazon kiképzésben részesülve, kölcsönösen erősítették egymásban a katonai morált, a kitartást, az összetartást, s minthogy együtt nőttek fel, egymáshoz és feletteseikhez kötődtek legjobban.
A 30. évét betöltött teljes jogú spártai polgár – akik kizárólag csak politizálással és katonáskodással foglalkoztak – sem szakadt el teljesen társaitól. Bár ettől az életkortól családot alapíthattak, napjaikat továbbra is társaik között töltötték. Állandó, általában 15 fős csoportok tagjaiként, naponta közösen étkeztek (syssitia); a csoportok önkéntesen, szabad választás útján álltak össze, s a tagok titoktartásra voltak kötelezve.
E férfiközösségek nagyban emlékeztetnek a hellén világ különböző területein fellelhető arisztokratikus társulásokra, a hetaireiákra.
Mégis, a hadseregen belül fellelhető legjellegzetesebb és leghíresebb homoszexuális példát nem Spárta szolgáltatja – amely, ahogy már korábban is említettem, a szűzi pederasztia híve volt – hanem a boiót Thébai, amely Kr.e. 371-362 között katonai hegemóniát hozott létre, sorozatban legyőzve a peloponnészoszi háború folytán kimerült hajdani erős polisokat. Thébai ekkor élte virágkorát, s hadseregétől, kiváló hadvezéreitől az egész görög világ, de még azon túl is rettegtek.
A legkiemelkedőbb thébaii hadvezérek mindegyikéről feljegyezték homoszexuális kapcsolatait.
A thébaii hegemónia vezető politikai egyénisége, aki Spárta egyeduralmi törekvéseit a Kr.e. 371-es leuktrai csatában megtörte, Epameinondas nevéhez több homoszexuális, sőt pederaszta kapcsolat is fűződik. Először Asophicos – aki maga is kitűnő katona hírében állt – erastēse volt, majd Kephisodoros szeretője lett, akivel együtt esett el Kr.e. 362-ben, a mantineiai csatában. Együtt is temették el őket, amely gyakorlat az ókori görög társadalomban rendszerint a férj és a feleség számára volt fenntartva. II. Philippos makedón király – aki ifjúkorában Thébaiiban királyi túszként élt, mivel Makedónia ekkoriban még igen gyenge és alsóbbrendű királyság volt – szintén Epameinondas házában lakott, s több korabeli szerző is tudni véli, hogy az ifjú herceg szintén szeretője volt a nagy thébaii hadvezérnek. Sőt, nemcsak neki, hanem az Epameinondas halála után, a thébaii hadsereg hadvezéreként színre lépő Pammenésnek is. Rajta kívül természetesen Pelopidasnak, és Gorgidasnak a nevét őrizte meg a történelem, akik homoszexuális viszonyban éltek.
Egy verhetetlen hírű egység, a Thébaii Szent Osztag, kizárólag homoszexuális párok számára volt fenntartva. Megalapítója, Gorgidas volt az, aki a thébaii hadseregen belül a 150 pár férfiszeretőt kiválogatta. A párok az idősebb "heniochoi"-ból, vagyis kocsihajtókból, és a fiatalabb"paraibatai"-ból, vagyis társakból álltak, akiket mind az állam költségén képeztek ki, és szállásoltak el. Plutarkhos Pelopidas élete című munkájában feljegyzi, hogy a Szent Osztag kialakításának ötlete Platón Lakoma című írásából származik.
A Szent Osztagot a történészek általában a legfontosabb és legjellegzetesebb példaként tartják számon, arra nézve, ahogy a görögök a hadseregen belüli szerelemhez viszonyultak, annak érdekében, hogy a harci szellemet még tovább fokozzák a párok között.
Némelyek azt mondják, hogy ennek a seregnek a tagjai mind szeretők és kedvesek voltak, és feljegyezték Pammenésznak egy tréfás megjegyzését, aki azt mondta, hogy Homérosz Nesztóra nem volt jó taktikus, amikor a görögöket nemzetségek és törzsek szerint osztályozta: „nemzet a nemzetnek segít így és törzsök a törzsnek”, inkább szeretőt kell a kedves mellé állítani, mert a nemzetség- és törzsbeliek a veszélyek közt keveset törődnek egymással, de a szerelem köteléke feloldozhatatlan és elszakíthatatlan, minthogy egyrészt a kedves iránt érzett szeretet, másrészt az, hogy a szeretőt szégyen ne érje a kedves színe előtt, arra bírja őket, hogy szembeszálljanak a veszélyekkel egymásért. És ezen nem is lehet csodálkozni, mert a szerelmesek még távol levő kedvesük előtt is szégyellik magukat; így történt ez azzal a harcossal is, akit ellenfele leterített, s mikor már éppen megölni készült, arra kérte, hogy kardját a mellébe döfje, és így szólt: „Hogy kedvesemnek ne kelljen szégyenkeznie, ha azt látja, hogy hátulról kaptam a sebet.”
A thébaiiak a Szent Osztagnak tulajdonították Thébai hatalmát, mielőtt az alakulat Kr.e. 338-ban, a khaironeai csatában II. Philippos, makedón király seregei ellen megsemmisült volna. A Szent Osztag sorait, melyet addig legyőzhetetlennek gondoltak, az akkor 18 esztendős Nagy Sándor törte át, aki a támadó balszárnyat vezette. A tradicionális hoplita gyalogság nem vehette fel a versenyt az újfajta hosszú lándzsákkal (sarissa) felszerelt makedón falanx ellen: a thébaii hadsereg és szövetségesei alulmaradtak a küzdelemben, és elmenekültek; nem így a Szent Osztag, akiket bár bekerítettek és legyőztek, mégsem adták meg magukat. Ott estek el, ahol álltak. Philipposra olyan nagy hatással volt a Szent Osztag csata során bizonyított hősiessége, hogy szobrot emeltetett sírjuk felett; egy hatalmas kőoroszlánt, amely még napjainkban is ott áll. Bár Plutarkhos azt állítja, hogy az Osztag mind a háromszáz tagja elesett azon a napon, 1890-ben, az ásatási területen végzett feltárások csupán 254 csontvázat hantoltak ki, melyeket hét sorba rendeztek.
Mondják, hogy a szent sereg soha nem szenvedett vereséget a khairóneai csatáig; mikor aztán a csata után Philipposz megszemlélte a holttesteket, megállt azon a helyen, ahol a háromszáz holttest feküdt egymás oldalán, szemben az ellenséggel, lándzsával átfúrt mellel, mindnyájan fegyverbe öltözötten, és elcsodálkozott. Midőn megmondták neki, hogy ez szeretők és kedveseik csapata, könnyekre fakadt, és így szólt: “Vesszenek el nyomorultan, akik azzal gyanúsítják őket, hogy szégyenletes dolgot tettek vagy szenvedtek.”
Az idézetek Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című írásából származnak.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Persepolis (#8613) | 2009. április 20. 09:11 |
Kicsit úgy érzem, hogy bár sokakat érdekel ez a cikk, hiszen rengetegen olvastátok már eddig is, de mégis, mintha tabu lenne a témája... mintha senki sem akarna, senki sem merne hozzászólni... :-) | |
| |
