hosszú percben
Dátum: 2008. május 17. 19:43Műfaj: VersCimkék: magány, gondolat, vers |  |
Hosszú percben
Kérdem az időt, hogy mennyit ér
vele számot vetni, míg elér
az utolsó óra perce,
mely gúzsba, verembe vetve
elhagy, s felhagy azzal,
hogy kísért jövővel, a majddal,
hogy egyszer majd válaszol,
mire évezredek óta lenne-
igény rá és szüksége
annak, aki csak számol,
hogy az óra lejár, s a perc is távol
és egyszer csak arra jár a végzet,
tárt karokkal felköszönt téged,
és szívesen fogadna körébe,
kezedet kötné kezébe,
hogy elhagyd a materiált, a teret,
hol addig rohantál, s rohantak veled,
hol elfelejtettél kezdetet és véget,
csak számoltad egyperceidet.
És az idő nem hagy órát arra,
hogy kérdőn választ várva
és feddő arccal nézzed
amint rádkacsint a végzet;
mert az idő akkor is elhagy,
hátán napok, órák, sok csillag,
hogy végezze serényen a dolgát,
szolgáltatva kimért életmorzsát,
mely csurran-cseppen folyton,
hogy az ember továbbtoljon
több ezer évet feledve,
bízva abban, hogy ő mindig csak egyke.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Rézi (#514) | 2008. május 20. 20:26 |
Tetszik,jó,bár az enyémek szerkezetileg mások...,üdv. | |
| |
