keksz és nyújork - budapesti szinglisztori
Dátum: 2009. augusztus 06. 01:31Műfaj: PrózaCimkék: éjszaka, mi nők |  |
Mi nők, és az általunk újra és újra elkövetett hibák. Visszahívjam? Vagy csak egy óra múlva? Lehet, hogy nincs is pénz a kártyáján? Vagy balesete volt?Te jó ég!
Egy biztos: Semmi sem biztos.
Okosabb lesz bármelyikünk attól, ha valaki más ballépéseinek történetét végighallgatja, kacagja,sírja? A válasz -mily meglepő- fogalmunk sincs. A megannyi tipikus női dolog közül talán minden másnál jellemzőbbek ránk a közös hibák, amiket mind elkövetünk. Egyszer. Kétszer. Sokszor.
Egy bizonytalan ébredés, most akkor szabad mosolyognom, örülni az új napnak, egy újabb találkozásnak? Aztán egész nap bűvöljük a telefonunkat, várva a csodát. Végre, a legváratlanabb pillanatban - akár a mellékhelyiségből is kirohanunk ilyenkor legyűrhetetlen izgalmunkban - megrezeg a kis készülék, az asztal is majd beleszakad. Kezünkbe kapva a lila/rózsaszín bolyhos/miegyéb telefont, csendes lemondással konstatáljuk, hogy csak valamelyik barátnőnk érdeklődik beérkezett üzeneteink felől.(Persze nem az előző estéről kérdez, azt reggelre már tizenötször végighallgatta) Mivel semmi új információval nem szolgálhatunk, válaszra nem feltétlen méltatjuk, esetleg egy sírós smileyt küldünk együttérzésre vágyva.
A percek kínos lassúsággal telnek, a mobilra 100adszorra nézve is ugyanazt látjuk-semmit. A mosolygó unokaöcsi háttérképét, mosolygó párocska háttérkép helyett. Délután hirtelen felindulásból programot szervezünk magunknak estére, de egy perccel később mélységesen megbánjuk, és villámgyorsan kitalálunk néhány ezer lehetséges forgatókönyvet, amiben az előző esti lovag felbukkanása( és ragaszkodása az aznap esti randevúhoz) egyértelműen hatályon kívül helyezi a frissen lefixált programunkat.
Három csomag zsepi és egy kispárna (rosszabb esetben néhány tábla csoki/zacskó csipsz)társaságában végigbőgjünk kedvenc filmünket, majd újra barátnő-konferenciahívás. Hogyan tovább, drágáim?
Az este eljön, kedvetlen készülődés. A telefont már magunkkal sem visszük, ki keresne...A lemondás határtalan, a barátnők vigasztaló szóáradata (néhány koktél kíséretében) végtelen. Füstszagú hazaérkezés, a kulcsot persze nem találjuk, morcos ágybazuhanás.
Reggel macskajajos jajjok: Mi a fene ez? Hát persze hogy a mobilunkon feküdtünk egész éjjel(nappal), ami most valamiért megállíthatatlanul visong. Mi ez??
Beérkező hívás...
Macskajaj, lemondás, baráti tanácsok a másodperc törtrésze alatt tovatűnnek, felvillanó győzedelmes mosoly.
Egy biztos: A bizonytalanság. :)
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
