Megbántottál

Szerző: AndaDátum: 2008. július 12. 21:08

Megbántottál...

Minden rendben volt,

S egy pillanat alatt minden összeomolt.

Szó szót követett,

Szavak ejtettek szívembe sebet.

Nem volt igazad, mégis bántottál,

Kértem,hogy nézd másképp,

De szemed nem látott már.

Elvakított a düh, az indulat,

S te csak hajtottad a saját igazad.

Próbáltam harcolni az igazamért,

De bántás jött minden válaszomért.

Elhallgattam, tovább csendben tűrtem,

S közben dúlt lelkemben a vihar,

Nincs igazad úgysem.

Hagytam szépen csendben, hogy ráébredj,

Mit a szíved most érez,

Az bizony mind téves.

Ráébredtél, mellémbújtál,

Símogatással vígasztaltál.

Kérted, hogy bocsássak meg neked,

Nem akartad bántani lelkemet.

Most érzem csak igazán,

Szavaknak súlya tán,

Vagy a sebek,

Melyek szívemen estek... nem tudom,

De nagyon véreznek.

S hiába a szép szó, a cirógatás,

Most válaszom szintén mély hallgatás.

Csend az úr a házban, ki tudja meddíg..

Talán amíg a szívem vérzik.

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Rézi (#1794)	2008. július 13. 20:51
Szép és mély érzés,de az ember soha nincs egyedül...Tetszik.
Válasz Maja hozzászólására (#1791).

2. Maja (#1791)	2008. július 13. 18:41
Kedves Anda! Szep versedhez gratulalok! Az erzes ismerös nekem is. Talan atgondolhatnad megis: Ismered a mondast, hogy "Ne muljek el a nap a te haragoddal"? A hallgatas nagyon mely arkot tud am asni!!!