Mélabúan

Szerző: MűvésznőDátum: 2009. január 05. 18:22

Műfaj: VersCimkék: nagy régi vers, nem most irtam

Mélabúan

Türtőztetve járok,
kelek az utcán,
s nem szólok,
csendben,mély homájban
járok-kelek,s szó
nélkül mondom,a
tekintetem jelzi
csak igazán neked,
h menny ire szeret.

Rémésges kin,szenvedés
gyötör,s tudom,most
nincs rá gyógymód.
Nyugtasd meg magad,
csitisd,halkan hogy
fel ne ébreszd a
többiket!-ezt suggalja
éjszakánként a szivem.

S nem tehetem meg.
Muszáj,kell látnom
arcod,hallani a hangod.
Szeretem,nem tagadom,
de elmondani sem tudom,
mily fontos lettél nekem.

Kin,s szenvedés,
vak lárma ,s gyötrelem,
távolság,és közelésg,
vágy s szerelem?
Emberi küzdés s magány,
vihart fokozó találmány?
Én magam sem tudom igazán.

Csend honol,siri csend.
Nem szólal,már nem füttyög
a madár.Szó,s szó követi
egymást, s képzelet ,s mélabúan
mondhatom,hogy örökre szeretlek.
De ez nem mélabú,ez iagazi öröm,
csak egy fáj,...hogy most, itt
nem foghatom kezed.
Február 20.

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Művésznő (#7055)	2009. január 07. 23:17
február 20? am ...jajja.van benne valami,de ez a vers két éves...két és fél éves. a mostaniak mások sztem:P
Válasz Lonka hozzászólására (#7048).

2. Lonka (#7048)	2009. január 07. 18:12
Még nincs is február huszadika :DD Amúgy szeretem a verseidet. Úgy írsz, mint én régen, szóval értem az érzéseidet.