Mint két kutya

Szerző: weeleeDátum: 2010. szeptember 11. 18:10

Műfaj: PrózaCimkék: válás, konfliktus, szeretet

Nem szeretnék ide bevezetőt írni. Aki még nem élte át ezt az érzést, annak hiába írnék ide bármit. Másoknak meg nem kell magyarázni... szerintem. Persze lehet, hogy tévedek...

Mint két kutya ugyanazon lánc két végén kikötve… ezek vagyunk. Elmúltak a fagyos idők összebújós melengetései, a hó alatti együtt kucorgások, a holdugatások, az egy irányba egy célért futások. Most csak a házat őrizzük… hol erre, hol arra rántva a láncot. Hol vannak már a boldog együtt csaholások… elvesztek. Szabadulni kéne… de egyedül nem megy. A lánc kemény… fogaink nem bírják. Dühös vagy rám, mert ha rántod, nem enged. Nem látod, hogy nem én tartalak… nem látod ki vagyok, milyen vagyok… csak ezt, hogy itt és ellenedre. Visszafordulsz, ugrassz, támadsz, pedig a karót mi visszatart, együtt vertük le. Majd sírsz, hogy csapdád nem enged… haragszol. Én csak nézlek, és csendben sírok veled magamban... és félek.

A lánc kemény, de a nyakörv csak bőr…átrágható. Vajon megérted-e, hogy csak egymáson segítve szabadulhatunk. Bízol-e annyira bennem, hogy nyakad odatartsad fogaim elé. És én bízhatok benned? Nem ejtesz-e sebet, ha harapásra hajtom eléd fejem. Szeretsz-e még annyira, hogy segíts nekem…vagy egymásnak esve, a koncot lesve, tépjük egymást szét nem szeretve. Leszünk-e még boldog szabadok, kik ha találkoznak, farkcsóválva emlékeznek a szépre és jóra. Leszünk-e még…

vissza a főoldalra ajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.