Modern ólomkatona
Dátum: 2010. július 24. 10:12Műfaj: PrózaCimkék: modern, ólomkatona |  |
A minap egy régi kedvenc Andersen mese elevenedett meg előttem. Kis feleségem még 8. vagy 9. születésnapjára kapott egy akkor még újdonságnak számító és "divatot" teremtő zenélő képeslapot. Kislányként nagyon örült neki. Sokszor mikor eljött az alvásidő...
A minap egy régi kedvenc Andersen mese elevenedett meg előttem.
Kis feleségem még 8. vagy 9. születésnapjára kapott egy akkor még újdonságnak számító és "divatot" teremtő zenélő képeslapot. Kislányként nagyon örült neki. Sokszor mikor eljött az alvásidő, a sötét szobában levette a polcról ezt a képeslapot, kinyitotta és hallgatta ezt az egyszerű de a maga nemében mégis csodálatos dalt, hogy ne érezze magát egyedül és ne féljen a sötétben. Ilyenkor ez a dallam vagy az általa kiváltott emlékek ringatták álomba. A képeslap akkor is zenélt mikor már Ő elaludt. Mintegy vigyázta az álmát. Volt, hogy az anyukája vagy a nagymamája jött be a szobába, csukta be és tette a helyére ezt a kis emléket. Vissza a polcra. Persze idővel a kislány felcseperedett és már nem vette le többet a képeslapot. Talán már elmúlt a varázs. Azért a képeslap tovább csodálta Őt miután elaludt. Még a költözésekkor is kiemelt helyet kapott egy külön a kedves emlékek számára fenntartott dobozban. Aztán az új helyen ismét elfoglalta a már megszokott helyét a polcon. Továbbra is ugyan úgy vigyázta a kislány álmát mint egykor. Végig nézte ahogy a kislányból nagylány, majd anyuka lesz.
S mikor az anyukának a gyermekei a kiságyban sírdogáltak, édesanyjuk ezt a képeslapot tette melléjük. Természetesen az andalító dallamocska őket is megnyugtatta és elaltatta. De mint minden kisbaba ők is olykor-olykor megcsócsálták a képeslapot ami ennek hatására kezdte elveszíteni alakját és mondanivalóját. Már a dallam is hamisabban szólt. Végül elhallgatott. Nyilván beázhatott a kis elektronikus rész. Így többé a gyerekeket sem kötötte le. Csak összefirkálták vagy az ollójukkal belevágtak. Ezért az anya bár nehéz szívvel de úgy döntött, hogy megválik tőle. Kidobta a papírkosárba.
Estefelé mindenki másképp foglalta el magát. A gyerekek az ilyenkor szokásos zsivaj közepette játszottak. Az anyukájuk a TV-ben nézte a kedvenc műsorát. Aminek a hangerejét a gyerekzsivajhoz kellett igazítani. Jómagam pedig a gépen cseteltem, zenét hallgattam. Egyszer csak egy halk de éles hangra lettem figyelmes. A dallam rém hamis volt. Majd egyre tisztább lett. Hallgattuk a párommal, hogy mi lehet. Mire a párom felismerte a régi emléket azt mondja:
-Ja az a régi zenélő képeslap amit ma kidobtam a kukába.
Talán a meleg hatására jött létre valami zárlat ami beindította a zenét? Esetleg segélykiáltásnak szánta és nekünk jelzett a maga módján, hogy még működik, még "él"? Vagy egyszerűen csak önmagát próbálta megnyugtatni és álomba "dúdolni" saját dallamával, mint tette ezt oly sokszor a kislánnyal. Akárhogy is, a párommal megkerestük és kiemeltük a papír kosárból, hogy egy méltóbb helyre tegyük. Valahogy mindkettőnknek Andersentől az ólomkatona jutott eszünkbe...
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
