vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Mónikának

Szerző: HalacskaDátum: 2010. április 30. 11:39 Műfaj: VersCimkék: sultan meséi

Mónikának

 

Mint sebzett állat, riadtan szűkölve

ébredtem  éjszaka hirtelen.

Fürödtem a hideg verejtékben,

s nehéz súly feküdt a mellemen.

 Úgy markoltam akkor kezed,

mint fuldokló a mentőövet ,

azt  gondoltam, kész és vége,

most véget ér végleg az élet.

 

A  szemed… Értem sírt, Kedvesem,

ahogy ernyőt vont körém aggodalmad

és láttam benne a félelmet,

hogy nélkülem virrad a holnap

új napra és régi bánatokra,

s nem leszek melletted,

hogy vén kezemet fogva

fedezd fel ijesztő jövődet.

 

Ne félj, engedj elmerülnöm végre

és menj nélkülem tovább, Angyalom:

nekem egy ugrás csak a nemlétbe

és megszűnik minden baj és fájdalom.

De Neked, Kedves van még ezer dolgod:

vár még rád sok - sok délibáb,

csak pillanatokra lehetsz velem boldog –

hagyj el engem és menj gyorsan tovább!

 

Menj tovább és hagyj el itt, az úton!

Megpihennék lombos fák alatt,

várnám, hogy jég –ölére húzzon

a Hókirálynő és az éji fagy

harapó csókjával ajkamon,

egy hiába –volt élet tanulságát

messze elhajítva magamtól

úgy lépjek halotti máglyámra,

mint ifjú férj a nászi ágyra.

 

Elfáradtam,Kedves! Nagyon-nagyon.

Nincs már meg a harci kedvem,

új csatákat állni,s csipp-csupp gondokon

csúful elbukni naponta ezerszer.

Erő sincs már petyhüdt izmaimban

megvédeni azt, ami még én vagyok,

keresni elejtett – megejtett szavainkban

a tegnapok vétkétől terhes holnapot.

 

És a Remény is (az az álnok szajha) –

bár sokszor ígért már minden, földi jót –

mikor hittem, mézes, szép szavának,

mindig rútul magamra hagyott.

Nincs jövőm, sem jelenem. Csak múltam.

Nehéz teher, hidd el, Angyalom:

véres kezükkel a mocsárba húznak

vesztes háborúk, s veszett démonok.

 

Emlékszel? Azt mondtam egy napon

(mikor kint ültünk a Ligetben ketten

és egy kopott, rossz padon

a kacsákat néztük a vízen),

hogy Te vagy a legjobb dolog,

ami történt velem az életben

(Ezt most is így gondolom,

köszönöm, hogy voltál énnekem!)…

 

De: jól látsz, engem látsz Angyalom?

Nézz rám: öreg vagyok és gyenge,

megásott síromon a gyászos éj dalol,

kegyetlen, győzelmi éneket.

Nincs erő, nincs gyógyszer vagy más,

ami itt tarthatna tovább a létezésben,

mint amennyit kiszabott rám a sors –

fogadd el, hogy végem (végre)!

 

Menj hát és élj szabadon, amíg lehet!

Hisz nem kell Neked jószívűen

tetézned  Kedves  azt a terhedet,

mit rád rótt Balsors, vagy az isten,

vagy a kegyetlen véletlen csupán,

ahogy beteg létedre – beteget ápolsz,

 kény - kedvemért feláldozván

önmagad és tűnő ifjúságod!

 

Ez oly hatalmas áldozat Kedves,

amit el nem fogadhatok:

míg önérzet még maradt bennem ,

amíg én - még önmagam vagyok,

engedd, hogy letérjek az útról

és míg van erő bennem a tetthez

megkeressem a vészkijáratot

egy öreg pisztollyal kezemben.

 

Nem tudok tanítani Neked

semmi mást már Kis Szívem,

csak azt, hogy percnyi, kis életed

csak boldogabb lesz nélkülem

és a világ nagyobb és jobb,

mint gondolnád velem küszködve

és a csodás, fényes csillagok

nem sütnek ránk mindörökre.

 

Ajánlás:

 

Menj hát tovább, vár az élet!

messze még az utad vége,

új utakon új meséket,

új nyomokat hagy a lépted.

Megígérem, hogy mikor majd

eldőlök a hideg porba,

szeretetem Veled marad,

s rózsát vetek lábnyomodba.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

---

Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

---

1. idegen   (#19355)	2010. május 06. 17:13
Elgondolkodtató... s ha már gondolkodom, le is írom ami eszembe jutott. Még ma felteszem.