vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Örömforrás (I)

Szerző: M.Simon KatalinDátum: 2008. május 11. 15:22

Műfaj: PrózaCimkék: természet, nyugalom, örömforrás

Életünk számos örömforrást kínál. A mi dolgunk, hogy felfedezzük, és megéljük őket. Legyünk látók a szépre, hallók a lelkünknek tetsző zenére, figyeljünk lelkünk rezgéseire!

            A lány egy parti zsombékon ült.  Felhúzott térdeit átkarolva, bámulta a fűzfabokrok mögül előkanyargó folyó  testét, amint az a két part között fegyelmezetten tovasíklott. Néha egy bottal valamit karcolt a parti kövek között a homokba, aztán mintha nem szeretné, hogy valaki felfedezze titkait, gyorsan kitörülte a firkát. Messzire dobta a botocskát, majd kiválasztott egy-egy gömbölyű követ és megcélozta velük a  víz tükrét. Figyelte a csobbanás nyomán keletkező kör alakú hullámokat, amint sokasodva nőnek, nőnek, aztán lassan elenyésznek.   Később színes kövecskéket keresgélt, fehéret, sárgát, barnát, kéket, kisebbet, nagyobbat és egy kupacba rakosgatta őket,  csak úgy szórakozásból, mert szerette a köveket.

     A déli Nap hevesen tűzött.  Tikkadt fűszálak, falevelek alázattal tűrték  a mozdulatlan forróságot. Jót tett volna egy arra tévedő lenge szellő. A bágyasztó csendet   parti virágokkal incselkedő méhek,  darazsak duruzsolása  kísérte.  Virágszírmokon lepkék ámultak,  fűszálakon bogarak bámultak és a lánnyal együtt hallgatták a déli koncertet.

    A túlsó oldalról  fülsiketítő gágogással, fürödni vágyó libák közeledtek. Kitárt szárnyakkal, nyújtott nyakkal rohamozták meg a magas partot és leszálltak a folyóra. Amint a víz megérintette felhevült tollazatukat ismét elcsendesedett a  táj. Az egyhangú csobogás altatódalként hatott az álmos déli órában.  A ludak, a víz hűvösét élvezve, előreszegett nyakkal merültek alá, égnek álló lábakkal, farokkal egyensúlyoztak, majd zsákmánnyal csőrükben, kikapták fejüket a vízből és helyrebillentek. A lány mosolyogva követte szemével, amint az árral hangtalanul tovasiklanak.  Mintha a dédmama falvédőjén levő kép elevenedett volna meg. Elbűvölte  a vízben kéjelgő, tollászkodó nagymadarak látványa,  a titkokat rejtő fűzfák komorsága, a napon virító tarka virágsziget zümmögő muzsikusaival, az életet árasztó napfény. Élvezte a harmóniát, amely körülvette.  A gondolatra, hogy ennek a csendes de sokrétű világnak ő is része lehet, lelkét jóleső bizsergés járta át.
       Felpattant helyéről, ruháit egy mozdulattal ledobta magáról  a zsombékra  és őzgida kecsességével szaladt a folyóba. Meztelenségét mohón itták a napsugarak. A víz lágyan körülcsobogta forró testét. Gyönyör cikázott át rajta tetőtől- talpig, amikor belemerült. Egy ideig csak úgy élvezte a víz ölelését, majd felfeküdt a vízre. Karjaival erőteljesen csapkodva úszott az árral szembe, aztán kimerülten terült el háttal az apró hullámokon, amelyek játékosan ringatták. A libák nyugalommal tűrték a sima bőrű idegen behatolását a sajátjuknak vélt területre. Kihúzódtak a part felé, hogy  teret engedjenek a pancsolónak, aki most háttal sodródott feléjük, majd hírtelen, arccal a víz felé fordult és a libák ámulatára lebukott a mélybe. Két lábát művészi tempóval egymás mellett  ég felé feszítve lebegett a vízben, hogy aztán ismét felbukkanjon és egy helyben biciklizve  pihegje ki magát. Azután ismét lemerült, a víz alatt úszott és pár méterrel arrébb bukkant föl, jól mulatva a tréfán. Így játszadozott a vízben a lány, míg teste-lelke  önfeledten örvendezett.

  A nap már délutáni pihenőjét tartotta, amikor jóleső fáradtsággal kijött a vízből.Védtelen testén csillogó vízgyöngyök peregtek alá, melyek kis tócsába gyűltek lába körül. Egy darabig kinyújtott karral, arcát a Nap simogató sugarai felé fordítva álldogált, majd elnyúlt a füvön. Ellazult, gondolatai szabadon kószáltak. Elszenderedett. Félálmában érezte, hogy a mező szénaillatot lehel arcába, miközben bágyadt testét az alkony, fényével borítja be.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.