Ösztön eszménye
Dátum: 2008. április 04. 09:54Műfaj: VersCimkék: romantika, szerelmi, szerelme, hév, szerelmes, szex, test, lány |  |
Bárcsak láthatnám liliom szirmaid,
Bárcsak érinthetném megnyíló ajkaid.
Simogató szellőként járnám rejteked,
Hasadó hajnalon növekvő reményed.
Suttogol a szélnek és közeledik a tavasz,
Karnevál itt minden, nincs is már faltorlasz.
Dombok közt kanyargóaranyos forrás,
Elválaszt mindent ,völgye oly formás.
Bimbóból pattanó virágoknak szirmai,
Látnak-e majd ilyet, fiaidnak fiai.
Büszke fejét felszegezi a fiú az égre,
Hogy minden ekképpen marad lett reménye.
Megnyalja a leány a fagylaltnak hegyét,
Szorítja kezében törékeny kelyhét.
Harapdálása sietős e rekkenő melegben,
A nap ránéz, a fagyi csöppenőben.
Megkívánja a fiú a leányt,
A szerelem borít be minden porcikát.
Extatikus hévben tapad össze testük,
Remegve vonaglottak estére együtt.
Elborít az érzelmeknek ösztöne.
Alakból alakká lesz nyüszögve.
Megszólal az elveszett ősi ritmus,
Kántál az ágy, mint sámán a rigmust.
Látom a kezed hajlásának ívét,
Lentebb derekamnál meg megérint.
Hajad fürtje száll az égben,
Ez lesz jövőm és megujjult reményem.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
