Pénz és szabadság
Dátum: 2009. február 06. 19:38Műfaj: EgyébCimkék: filozófia, pénz, szabadság |  |
A minap eszembe jutott, hogy mi a mai világban a legnagyobb kincs. A válasz kézenfekvő volt: a pénz. De aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi a pénz célja, mit szimbolizál, miért dolgozunk olyan keményen érte.
A minap eszembe jutott, hogy mi a mai világban a legnagyobb kincs. A válasz kézenfekvő volt: a pénz. De aztán elgondolkodtam azon is, hogy mi a pénz célja, mit szimbolizál, miért dolgozunk olyan keményen érte. És azt hiszem, a válasz: szabadság. Azt nem mondanám, hogy megvesszük a szabadságot, ez így nem igaz. A pénz nem a szabadság megvásárlására kell nekünk. A pénz a szabadság ajtaját nyitó kulcs.
Ez a fajta szabadság, amiről most én beszélek, nem a szó kézenfekvő értelmében értendő. Nem az a szabadság, hogy nem vagyok bezárva egy 2x2-es cellába, és lehajolhatok bátran a szappanért. Ez a szabadság ettől jóval több: a döntés szabadsága. Az, hogy már kiskoromtól kezdve eldönthetem, melyik játékot akarom megvetetni édes szüleimmel. Igaz, ekkor még a szüleim zsebébe nyúlva költekezek, de kb. 25 év múlva már a sajátomból, ha minden jól megy.
És ekkor én, és csakis én döntöm el, hogy mit akarok reggelizni. Hogy mit veszek fel. Hogy mivel megyek munkába. Hogy hova megyek szórakozni. Hogy mennyit költök káros szenvedélyekre, az egészségem karbantartására, a külsőmre, a lelki egészségemre, a barátaimra, a családomra és még sorolhatnánk. Megvan az a szabadságom, hogy eldöntsem, milyen csokit akarok enni. Felajánlanak nekem x különböző fajtát, és csakis én döntöm el, hogy melyiket választom. Minél több a pénzem, annál nagyobb a választék. Tehát a pénz – szabadság.
De…
Tegyük fel, hogy nem vagyok gazdag, de valahol a középmezőnyben mozgok, vagyis van elég pénzem arra, hogy megvegyem mindazt, amire vágyom, mégse szálljak el magamtól. A fentiek alapján ez tökéletes lenne: megvan a szabadság és megmarad az egészséges önkritika. De… ekkor belép a képbe a Társadalom, minden elvárásával és szabályával és skatulyájával. Hiába elegendő nekem a közepesen drága, mégis bolondítóan finom csoki, mellettem áll kicsiny ezüst bárdjával a Társadalom, és ahogy nyúlnék érte, finoman rácsap a kezemre: Neked jobb jár! És segítségül hívva hű társait, a Manipulációt és a Naivitást, szépen elhiteti velem, hogy a drágább, de nem feltétlenül finomabb csokival sokkal jobban járok, mert mennyivel menőbbnek, rátermettebbnek stb. fogok tűnni a Többiek szemében, ha látják majd, hogy milyen drága, vagyis minőségi termékeket vásárolok. És innentől kezdve már nem az én szabad döntésem az, hogy milyen csokit eszek. Gúzsba van kötve a kezem. Meg kell felelnem, nem az alapján választok csokit, hogy én mit szeretek enni, ó, nem. Az alapján, hogy mi felel meg a társadalmi rangomnak, az állítólagos imidzsemnek, és hogy mi az a felső határ, amit még a pénztárcám megenged nekem. Nem az optimális összeg, a felső határ.
Ez egy ördögi kör. Szabad vagyok, választhatok, de épp a választék miatt és az emberek miatt meg kell felelnem, ezért már nem a pénzemet nem arra költöm, hogy szabad legyek, hanem arra, hogy megfeleljek a követelményeknek. És minden egyes követelmény egy újabb rács cellám ablakán.
És ezek után én ott állok az ablakban, bambulok ki a rácson, majszolom a csokimat, ami talán nem is ízlik annyira és azt kiabálom: nézzétek, szabad vagyok!
Persze a csoki primitív példa, de fordítsd le a dolgot ruhára (stílusra), kocsira, nyaralásra, bármire, ami Neked fontos… és gondolkodj el azon, hogy mi is a szabadság.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketMég nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
