Proszpekten szájharmonikája
Dátum: 2008. április 14. 08:29Műfaj: PrózaCimkék: fjodor, macskája, groteszk |  |
- A világ telis-teli van hasonló játékokkal! – válaszolt Fjodor, Igor gondolatára – Csak nem figyel rájuk senki! Némelyek, ha észre is veszik, nem játéknak gondolják, hanem valami személyes sértésnek vagy támadásnak és nyúlnak máris a napszemüveg után vagy a kezükkel formálnak szemellenzőt! - Apám
Özv. Szalainé bejárati ajtajának kémlelőnyílásán alaposan szemügyre vette a lépcsőházba kirohanó Miriant. Ezt az optikai kitekintőt még a Bauer Karcsi – a harmadikról – szerelte be a tavaly nyáron, bizonyos támadó elemek kiszűrésére. Nem volt olcsó, mivel 180 fokban mutatatta a domború lencse az ajtó előtti teret.
Szalainé – ezzel a szerkezettel - a nála kopogtatással bebocsátást kérő postás cipőjének állapotát is ellenőrizhette. Így esett meg olykor, hogy késve kapta meg a telefonszámlát vagy az Elektromos Művek elszámoló egyenlegét. A Postás Józsi érdekes mód, nyugdíj fizetés napján általában megfelelően tiszta cipőben érkezett.
De ma valahogy nem izgatta a tisztaság Szalainét, sokkal inkább volt kíváncsi Mirian látogatójára. Ki lehet az a csinos fiatalember, és mit akarhat ettől a lánytól?
Magasságában emlékeztette boldogult urára, Szalai Ágostonra. De kiállásában nem vehette fel vele a versenyt. Ágoston sokkalta szélesebb vállakkal rendelkezett, járásában is az erőt sugározta.
Nem hiába volt úszómester a hullámfürdőben! Ezek a mostani fiatalemberek nem igazán férfiasak, de Mirian látogatójában feltűnt valami szokatlan Szalainénak.
Valami megmagyarázhatatlan és nyugtalanító!
***
A napfény szeret játszadozni a bádogtetőkön. Micsoda egy nárcisztikus csillag! – gondolta Igor az állomás fémtetőén feledve tekintetét. Amit csak odalehel magából a szürkefémre, a borús felhők mind letakarítják. A napfény meg újra kezdi, kifogyhatatlanul játékosan.
- A világ telis-teli van hasonló játékokkal! – válaszolt Fjodor, Igor gondolatára – Csak nem figyel rájuk senki! Némelyek, ha észre is veszik, nem játéknak gondolják, hanem valami személyes sértésnek vagy támadásnak és nyúlnak máris a napszemüveg után vagy a kezükkel formálnak szemellenzőt!
- Apám egyszer egy könnycseppjét kereste az Azovi-tengerben!- Mindenki bolondnak tartotta!
- Csupán a nagyságrendekre való hivatkozással!
Igor félig mosolyogva jegyezte meg, hogy az Azovi-tenger valóban sós, akár egy könnycsepp.
Fjodor legyintett és mindketten felszálltak a vonatra.
A vagonok zsúfolásig voltak mindenféle utassal. A gyermekeiket mutatóujjukkal rémiszteni gondoló anyákkal, kopottas táskájú kopaszodó bérmunkásokkal, az ablakokat párával belehelő gyermek orrocskákkal és a szerelmi kalandolat kereső férjekkel, akik mellényzsebükbe rejtették jegyűrűiket.
Kirjuskin jött szembe- illetve vergődött át néhány sört kortyoló egyetemistán. Szélesen vigyorgott.
- Itt vagyok Bátyuska!- mondta, és ismét szélesre húzta a száját, hogy az alsó bal négyesének oldalsó aranytömése kivillant.
Én is!- válaszolt Igor, mire Kirjuskin bólogatott, mintegy nyugtázólag a közös örömnek vélelmezett tényt.
Féloldalvást araszoltak át a kinn őgyelgőkön, míg nem egy üres kupét találtak. Helyesebben Mirian aludt az „üres” vonatkupéban!
***
Ó drága ablaküveg! - mely útja a beáramló fénynek és nem csak, hogy a világra nyíló ablaknak átlátható takarólemeze, hanem, ha rendesen tisztántartják, akkor visszatükröző fénnyel, leplezi is az azon keresztül vizsgálódót. Imádkozhatott volna ekképpen is Szalainé, mikor az ablaknál, mint a világ oltára előtt állva leste ki a világot magát.
Szalainé mesterévé vált az évek alatt az ablaküveg pucolásnak. Nem hitt a modern spriccelős kemikáliákban. Magát tartva a bölcselethez, hogy „járt utat a járatlanért ne adj!”, senki rá nem beszélhette az efféle „spricckelőkre.” – Az ecetes víz meg az újságpapír volt a fényes üveg titka és ne gondolja senki, hogy az újságpapír az mind egyforma!
El is kacagta magát, mikor a szomszéd Miriant tanította a titokra, mert, hogy az a lány, a fényes lapú diszkont újsággal akart fényesíteni, amit folyton bedobálnak a levélszekrénybe.
Ez még begyújtani se jó! – Hámozáskor a krumpli héjnak való! – Egyébre nem jó!
De hát honnan tudhatná ezt a szomszéd Mirian? A mai lányok már nem úgy nőnek fel, mint, ahogyan felnőtt Szalainé, akinek volt, hogy reggel ötkor kellett elindulni a tehenekkel, vagy épp azok nélkül, de azok miatt.
Nem az ablak mögötti leskelődésben hajlott meg a gerince, voltak más terhek, amelyek alatt formálódott, hogy jártában is gyakrabban nézte a poros utat, mintsem az égbolt madarait. Ha csak ide nem számítjuk a lábnál szökdécselő rigókat.
Szalainé életének oly fontos része az ablaküveg, mint rövidlátónak az okulár.
Önmaga alapos munkájának köszönhetően, jól megfigyelte ma délelőtt, mikor az, az Ő Ágostonját formázó fiatalember elment, hogy rögvest követte azt a szomszéd lány is. – A Mirian!
Mindezekből és a szomszédban dinsztelődő hagymaillatból következtette ki logikusan, hogy Mirian az ebédfőzést félbehagyva sietett el hazulról, hogy az újdonsült ismerőssel találkozzék.
***
Kirjuskin ruházatában és testfelszínét takaró „érzéketlenszervében”- nevezetesen a bőrében viaskodott az olajos halszag a vodka kevés dologgal összetéveszthető acetonos szagával. Hiába hagyogatta rá Fjodor, de még Igor is, hogy mielőtt útra kél, szépen fürödjék, meg és úgy öltse magára az elegáns holmit, ami még Fjodor apjáé Mihailé volt.
Kirjuskin ostoba vigyorgással jelezte, mintha nem csak értené, hanem egyet is értene e csekély kéréssel. De a valóságban csak az járt a fejében, hogy amint kilép a habarovszki kunyhóból és Rákoskeresztúr földjén érezheti a talpát - a fel-felgőzölt aszfalton, - hogy meg fogja kóstolni a magyar vodkát!
Egy harmadosztályúnak hirdetett, de a negyediket is csak jó indulattal elérő italbolt ajtaján lépte át a világokat elválasztó tér és időkaput.
Az elegáns öltözék, melyben feszített a XVIII. század orosz dzsentrijeit idézte, de a rákoskeresztúri huszonhetes számú italbolt törzsvendégei közt cseppet sem volt mondható szokatlannak.
Mohón nyúlt a vodkáért és egy húzásra végzett vele, majd száját elhúzva jegyezte meg, az Őt figyelő csaposnénak, hogy:
- Ez igazán egészen izé!
- Kérsz még valamit?- kérdezte az.
Kirjuskin odatolta a poharát és szemével jelezte, hogy igen.
A csaposnő kissé sértett arckifejezéssel vette el a poharat, jelezve, hogy neki több tisztelet is megjár és, hogy igazán leborulhatna már valaki a lába elé, hogy a drága idejét e porfészekben tölti az üres poharakkal együtt.
Kirjuskin, - mint aki mit sem fogott fel a nem szóbéli üzenetből – bambán vigyorgott, majd ivott és mindezt ismételte felváltva.
Azaz ismételte egészen addig, míg egy suttyó ki nem nézte magának, hogy mit keres itt egy idegen, és mi lenne, ha egy kicsit szórakozna vele.
- Úgy látom, Te nem vagy idevalósi!- kezdett bele a szórakozásba
- Nem! – válaszolta mosolyogva Kirjuskin.
- Honnan szalajtottak?
- Szibériából.
- Ne szórakozz!
- Tilos?
- Tilos bizony!
- Akkor nem szórakozom. – mondta és a poharat ismét a szájához emelte.
A kötekedő zavarba jött, nem tudván hirtelen mire vélni a nem várt reakciót és az asztaltársaságához kiáltott.
- Halljátok fiúk! Ez szórakozik velem!
Kirjuskin ismét mosolygott bambán, és némi bólogatással toldotta meg a dolgot. Mindezzel kesztyűt dobva a rákoskeresztúri ficsúrok arcába.
Két megtermett legény pattant fel az asztaltól, hogy társuk segítségére siessenek. Egyikőjük még az inge ujján is tűrt mentében, míg Kirjuskin folytatta a szenvedély élvezetét.
Jajj rákoskeresztúri ficsúrok! Ha sejtettétek volna, hogy miféle szórakozást tartogat néktek az este!
Kirjuskin életét csak a véletlenek alakították és, hogy miféle véletlenszerű gondolat volt, mely eredményeként a Proszpektentől kapott szájharmonikát vette elő felöltője belső zsebéből egy kocsmai verekedés kellős közepén, az ugyanolyan rejtély, mint a huszonhetes italbolt vodkájának valódisága.
A ficsúrok meglepetten néztek Kirjuskinra, ahogy szájához gyakran emelt vodkás poharat cserélte, a szájmuzsikára. Majd amikor fújni kezdte, lepődtek meg és nem csak Ők.
A három fiatal ember a zene hallatán akaratlan táncba kezdett. Maguknak képtelenül parancsolni járták a csasztuskát. Ez az alkalmi agitációs rigmus igen kimerítőnek bizonyult a kényszer táncosoknak. A bajt az csak tetézte, hogy még akkor sem múlt a táncolhatnék, mikor már Kirjuskin a zenével alábbhagyva ismét a pohár fenekére nézett.
Izgalmában a csaposné a rendőrség helyett a mentőket tárcsázta. Mire kiérkezett az ambulancia, addigra az egyikőjük ájultan rogyott össze. A másnapi lapok adták hírül, hogy a ficsúrok nem csak a mentőben táncoltak, hanem a pszichiátriai osztály ágyain is. És, hogy a rendőrség egy furcsa öltözetű érdekes akcentussal beszélő magas férfit keres az üggyel kapcsolatban.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Szalainé – ezzel a szerkezettel - a nála kopogtatással bebocsátást kérő postás cipőjének állapotát is ellenőrizhette. Így esett meg olykor, hogy késve kapta meg a telefonszámlát vagy az Elektromos Művek elszámoló egyenlegét. A Postás Józsi érdekes mód, nyugdíj fizetés napján általában megfelelően tiszta cipőben érkezett.
De ma valahogy nem izgatta a tisztaság Szalainét, sokkal inkább volt kíváncsi Mirian látogatójára. Ki lehet az a csinos fiatalember, és mit akarhat ettől a lánytól?
Magasságában emlékeztette boldogult urára, Szalai Ágostonra. De kiállásában nem vehette fel vele a versenyt. Ágoston sokkalta szélesebb vállakkal rendelkezett, járásában is az erőt sugározta.
Nem hiába volt úszómester a hullámfürdőben! Ezek a mostani fiatalemberek nem igazán férfiasak, de Mirian látogatójában feltűnt valami szokatlan Szalainénak.
Valami megmagyarázhatatlan és nyugtalanító!
***
A napfény szeret játszadozni a bádogtetőkön. Micsoda egy nárcisztikus csillag! – gondolta Igor az állomás fémtetőén feledve tekintetét. Amit csak odalehel magából a szürkefémre, a borús felhők mind letakarítják. A napfény meg újra kezdi, kifogyhatatlanul játékosan.
- A világ telis-teli van hasonló játékokkal! – válaszolt Fjodor, Igor gondolatára – Csak nem figyel rájuk senki! Némelyek, ha észre is veszik, nem játéknak gondolják, hanem valami személyes sértésnek vagy támadásnak és nyúlnak máris a napszemüveg után vagy a kezükkel formálnak szemellenzőt!
- Apám egyszer egy könnycseppjét kereste az Azovi-tengerben!- Mindenki bolondnak tartotta!
- Csupán a nagyságrendekre való hivatkozással!
Igor félig mosolyogva jegyezte meg, hogy az Azovi-tenger valóban sós, akár egy könnycsepp.
Fjodor legyintett és mindketten felszálltak a vonatra.
A vagonok zsúfolásig voltak mindenféle utassal. A gyermekeiket mutatóujjukkal rémiszteni gondoló anyákkal, kopottas táskájú kopaszodó bérmunkásokkal, az ablakokat párával belehelő gyermek orrocskákkal és a szerelmi kalandolat kereső férjekkel, akik mellényzsebükbe rejtették jegyűrűiket.
Kirjuskin jött szembe- illetve vergődött át néhány sört kortyoló egyetemistán. Szélesen vigyorgott.
- Itt vagyok Bátyuska!- mondta, és ismét szélesre húzta a száját, hogy az alsó bal négyesének oldalsó aranytömése kivillant.
Én is!- válaszolt Igor, mire Kirjuskin bólogatott, mintegy nyugtázólag a közös örömnek vélelmezett tényt.
Féloldalvást araszoltak át a kinn őgyelgőkön, míg nem egy üres kupét találtak. Helyesebben Mirian aludt az „üres” vonatkupéban!
***
Ó drága ablaküveg! - mely útja a beáramló fénynek és nem csak, hogy a világra nyíló ablaknak átlátható takarólemeze, hanem, ha rendesen tisztántartják, akkor visszatükröző fénnyel, leplezi is az azon keresztül vizsgálódót. Imádkozhatott volna ekképpen is Szalainé, mikor az ablaknál, mint a világ oltára előtt állva leste ki a világot magát.
Szalainé mesterévé vált az évek alatt az ablaküveg pucolásnak. Nem hitt a modern spriccelős kemikáliákban. Magát tartva a bölcselethez, hogy „járt utat a járatlanért ne adj!”, senki rá nem beszélhette az efféle „spricckelőkre.” – Az ecetes víz meg az újságpapír volt a fényes üveg titka és ne gondolja senki, hogy az újságpapír az mind egyforma!
El is kacagta magát, mikor a szomszéd Miriant tanította a titokra, mert, hogy az a lány, a fényes lapú diszkont újsággal akart fényesíteni, amit folyton bedobálnak a levélszekrénybe.
Ez még begyújtani se jó! – Hámozáskor a krumpli héjnak való! – Egyébre nem jó!
De hát honnan tudhatná ezt a szomszéd Mirian? A mai lányok már nem úgy nőnek fel, mint, ahogyan felnőtt Szalainé, akinek volt, hogy reggel ötkor kellett elindulni a tehenekkel, vagy épp azok nélkül, de azok miatt.
Nem az ablak mögötti leskelődésben hajlott meg a gerince, voltak más terhek, amelyek alatt formálódott, hogy jártában is gyakrabban nézte a poros utat, mintsem az égbolt madarait. Ha csak ide nem számítjuk a lábnál szökdécselő rigókat.
Szalainé életének oly fontos része az ablaküveg, mint rövidlátónak az okulár.
Önmaga alapos munkájának köszönhetően, jól megfigyelte ma délelőtt, mikor az, az Ő Ágostonját formázó fiatalember elment, hogy rögvest követte azt a szomszéd lány is. – A Mirian!
Mindezekből és a szomszédban dinsztelődő hagymaillatból következtette ki logikusan, hogy Mirian az ebédfőzést félbehagyva sietett el hazulról, hogy az újdonsült ismerőssel találkozzék.
***
Kirjuskin ruházatában és testfelszínét takaró „érzéketlenszervében”- nevezetesen a bőrében viaskodott az olajos halszag a vodka kevés dologgal összetéveszthető acetonos szagával. Hiába hagyogatta rá Fjodor, de még Igor is, hogy mielőtt útra kél, szépen fürödjék, meg és úgy öltse magára az elegáns holmit, ami még Fjodor apjáé Mihailé volt.
Kirjuskin ostoba vigyorgással jelezte, mintha nem csak értené, hanem egyet is értene e csekély kéréssel. De a valóságban csak az járt a fejében, hogy amint kilép a habarovszki kunyhóból és Rákoskeresztúr földjén érezheti a talpát - a fel-felgőzölt aszfalton, - hogy meg fogja kóstolni a magyar vodkát!
Egy harmadosztályúnak hirdetett, de a negyediket is csak jó indulattal elérő italbolt ajtaján lépte át a világokat elválasztó tér és időkaput.
Az elegáns öltözék, melyben feszített a XVIII. század orosz dzsentrijeit idézte, de a rákoskeresztúri huszonhetes számú italbolt törzsvendégei közt cseppet sem volt mondható szokatlannak.
Mohón nyúlt a vodkáért és egy húzásra végzett vele, majd száját elhúzva jegyezte meg, az Őt figyelő csaposnénak, hogy:
- Ez igazán egészen izé!
- Kérsz még valamit?- kérdezte az.
Kirjuskin odatolta a poharát és szemével jelezte, hogy igen.
A csaposnő kissé sértett arckifejezéssel vette el a poharat, jelezve, hogy neki több tisztelet is megjár és, hogy igazán leborulhatna már valaki a lába elé, hogy a drága idejét e porfészekben tölti az üres poharakkal együtt.
Kirjuskin, - mint aki mit sem fogott fel a nem szóbéli üzenetből – bambán vigyorgott, majd ivott és mindezt ismételte felváltva.
Azaz ismételte egészen addig, míg egy suttyó ki nem nézte magának, hogy mit keres itt egy idegen, és mi lenne, ha egy kicsit szórakozna vele.
- Úgy látom, Te nem vagy idevalósi!- kezdett bele a szórakozásba
- Nem! – válaszolta mosolyogva Kirjuskin.
- Honnan szalajtottak?
- Szibériából.
- Ne szórakozz!
- Tilos?
- Tilos bizony!
- Akkor nem szórakozom. – mondta és a poharat ismét a szájához emelte.
A kötekedő zavarba jött, nem tudván hirtelen mire vélni a nem várt reakciót és az asztaltársaságához kiáltott.
- Halljátok fiúk! Ez szórakozik velem!
Kirjuskin ismét mosolygott bambán, és némi bólogatással toldotta meg a dolgot. Mindezzel kesztyűt dobva a rákoskeresztúri ficsúrok arcába.
Két megtermett legény pattant fel az asztaltól, hogy társuk segítségére siessenek. Egyikőjük még az inge ujján is tűrt mentében, míg Kirjuskin folytatta a szenvedély élvezetét.
Jajj rákoskeresztúri ficsúrok! Ha sejtettétek volna, hogy miféle szórakozást tartogat néktek az este!
Kirjuskin életét csak a véletlenek alakították és, hogy miféle véletlenszerű gondolat volt, mely eredményeként a Proszpektentől kapott szájharmonikát vette elő felöltője belső zsebéből egy kocsmai verekedés kellős közepén, az ugyanolyan rejtély, mint a huszonhetes italbolt vodkájának valódisága.
A ficsúrok meglepetten néztek Kirjuskinra, ahogy szájához gyakran emelt vodkás poharat cserélte, a szájmuzsikára. Majd amikor fújni kezdte, lepődtek meg és nem csak Ők.
A három fiatal ember a zene hallatán akaratlan táncba kezdett. Maguknak képtelenül parancsolni járták a csasztuskát. Ez az alkalmi agitációs rigmus igen kimerítőnek bizonyult a kényszer táncosoknak. A bajt az csak tetézte, hogy még akkor sem múlt a táncolhatnék, mikor már Kirjuskin a zenével alábbhagyva ismét a pohár fenekére nézett.
Izgalmában a csaposné a rendőrség helyett a mentőket tárcsázta. Mire kiérkezett az ambulancia, addigra az egyikőjük ájultan rogyott össze. A másnapi lapok adták hírül, hogy a ficsúrok nem csak a mentőben táncoltak, hanem a pszichiátriai osztály ágyain is. És, hogy a rendőrség egy furcsa öltözetű érdekes akcentussal beszélő magas férfit keres az üggyel kapcsolatban.
