Szavak a csendből...
Dátum: 2011. február 28. 03:34Műfaj: VersCimkék: fényárnyékszilánk- |  |
Néha meglátom most is a szépet..
Az út szélén álló kút káván a gémet,
aki a dermedt, fagyos éjszakának
sötétjét szemléli: Vajon nekivághat?
Vagy várjon amíg a látóhatárnak
szélén felkel néhány csillag?
Nem meleget hoznak, de legalább biztat
hogy valahol távol,
ettől a hóval fedett,csendes határtól
létezik még élet.
Ilyen semmiségek
mutatják hogy élek.
Tegnap reggel is egy gyémánt fénylett
a deresre fakult, alvó bukszuson,
amikor négy óra tájban
az ablaküveghez nyomva homlokom,
visszataláltam.
(Nem önmagamhoz, csak messze jártam
gondolatban, egy más világban,
ahol talán most éppen nyár van.)
Minden esetre felfigyeltem
a félhomályban a csillogásra.
Próbáltam kivenni, a félig éjszakába
mitől ragyoghat bármi is az árva,
magára hagyott bokor levelén?
S rá kellett döbbennem, hogy a fény
csak megtörik a jégen,
mert a felhők között egy parányi résen
kikandikál a hold.
Valahogy furcsa volt..
A hajnalt megelőző csendet
tompa moraj törte szét.
A messziről átszűrődő halk zenét
szinte csak érezni lehetett.
Akár a lehelet az ablak üvegén,
egy villanásnyit volt, aztán a szél
már vitte is tovább...
Szóval a tegnap éjszakát
ilyen hangulatban temette el a virradat,
nekem meg csupán ennyi maradt......A gondolat.
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. idegen (#23099) | 2011. március 01. 09:41 |
Gyönyörű... mint az élet./ És szomorú..., mert csak képek / villannak fel a vásznon,/s eltűnnek mint a lábnyom/ tűnik el, ha elolvad a hó./ | |
| |
2. Jones Brigitta (#23095) | 2011. február 28. 15:42 |
Gyönyörűségesen gyönyörű. Nyomorúságosan szomorú. Vigasztaló simogatásra mozdult tőle a kezem. | |
| |
