Széjegyzetek elmúlt idők tépett lapjaira -2.
Dátum: 2010. augusztus 21. 15:43Műfaj: PrózaCimkék: tiéd, uram, minden |  |
Chloe tágranyílt szemmel nézte a nyitott ékszeres dobozt. Ujjai mozdultak volna, de fegyelmezte magát. Livius látta oldalról a lány pillantását. - Szeretnéd felpróbálni? - kérdezte.
- Ó nem, én nem is...
- Dehogynem! - Livius beletúrt a dobozba, jól megnézte Chloet és kiválasztotta azt a nyakláncot, amelynek köve legjobban illet a lány szemének mélybarna árnyalatához.
Chloe érezte a nemesfém hűvös érintését, szemét behunyta, nem láthatta Livius mozdulatát. A fiú lassan nyúlt a ruháját összefogó egyszerű csomóhoz.
Gyakorlott mozdulattal csúsztatta le Chloe ruháját. Maga felé fordította a lányt.
- Mindennek ára van, tudod kicsi Chloe. Szép vagy, maradj így!
Végigsimította a lány testét, s ott állva magáévá tette. Chloe hallgatott, csak a végén szakadt ki belőle egy mély sóhaj. Maga sem értette, mi izgatta fel ennyire, az ékszer, ami a keblei közt hintázott, vagy Livius tekintete a tükörben, amely előtt álltak. Úgy vágyott egy csókjára, de a fiú elfordította a fejét, csak a gyönyört látta az arcán, azt is csak a tükörben.
Livius térképet tanulmányozott amikor belépett.
- Hívattál uram! - szólt csendesen és nézte a fiú izmos karját, birkózóteremben edzett formás testét.
- Tudod te, mekkora a birodalom? - kérdezte váratlanul Livius. – Gyere, megmutatom! - Kezével hatalmas területet rajzolt körbe a térképen.
- Ennyi! Bár... - gondolkodott - ketten uralják. Miénk a nyugati rész.
- Azt mutasd meg, hol vagy Egyiptom! - kérte Chloe.
- Itt!
- Olyan közel? Onnan származom... félig...
- Hogy lenne az közel? Hosszú út lenne, kocsin, hajón. Egyiptom is hatalmas, ki tudja honnan jött anyád?
- Nem jött, hozták!
- Tudom, azért vagy rabszolga, az enyém!
- Igen, a tiéd! - Chloe kicsit hátrább húzódott a fal mellé, megérintette.
- Livius, meleg a fal! - döbbent meg.
- Igen, ez az északi fal, fűtik, hogy ne fázzak! - nevetett Livius.
- Elviszlek holnap a kocsiversenyre, én is indulok. Nyerni akarok.
- De én... - habozott Chloe.
- Akarsz valamit? - kérdezte Livius.
- Féltelek uram!
- Ugyan, az enyémek a legjobb lovak! - nevetett Livius.
Chloenak eszébe jutott, amit hallott a minap egy vacsora alkalmával. Barbár külsejű patrícius ifjú dicsekedett ugyanígy, miközben lemosta zsíros ujjait a tálban, amit elé tartott. Kicsit magához is húzta, de szerencsére még nem ivott annyit, hogy komolyan gondoljon Chloera. Ő pedig ezután elkerülte az asztalnak azt a részét.
Egyre Liviust nézte akkor is, aki fekvő helyzetében egyik kezében azt a borral telt ragyogó ivóedényt tartotta, amelyet ő töltött meg az imént. Másik kezével a szőke hajú frank rabszolganő válláról simította le a ruhát a derekáig. A rabszolganő szemén látszott, hogy már nem ura magának annyi italt töltött neki Livius. Chloe szíve összeszorult, látta, érezte mi fog történni. Ő is lehetne a szőke nő helyében, de nem volt. Hirtelen összerezzent.
- A legjobb lovak? A tiéd uram, minden, ami a legjobb, a tiéd!
Folytatása következik.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
