Szürke hétköznapok
Dátum: 2009. július 13. 17:33Műfaj: PrózaCimkék: ötpercesek |  |
Ülsz és nézed az embereket, ahogy rohannak az utolérhetetlen idő után. Tizenöt perc még neked is jár. Ennyit még te is megengedhetsz magadnak ebben a rohanó világban. :) :) :)
Szerethetjük-e önmagunkat? Hogyan lehet kitörni a szürke hétköznapok fogságából? – tette fel magának gondolatban ezeket, a kérdéseket egy fiatal nő. Az élet gondjainak terhét cipelve sétált a vízparton, elmélkedett, amit saját sóhaja szakított félbe. Bárcsak pihenhetnék? De már két éve hajt az idő. Menni és menni, mindig csak tenni, a megszokott teendőket. Kora reggeleken felébredni, a gyermeket elvinni az iskolába, ledolgozni a napi tizenkét vagy inkább tizenhat órát. Majd este hullafáradtan berogyni az ágyba, de előtte még a híradó is igyekszik rossz hírekkel teletömni az ember fejét. És évek óta ez megy már.
– Anyu, anyu segíts! Nem megy a matek – törte meg gyermeke hangja a csendet.
– Miért nem figyeltél oda az órán? – felelte ingerülten édesanyja.
– Anyu! Gyere, játszunk egy kicsit! Ugye megígéred, hogy elmegyünk ketten kerékpározni!? Csak mi ketten! Senki más! – kérlelte követelődzve.
– Kicsim, nem ígérek semmit. Dolgoznom kell. Majd talán holnap.
– Mindig ezt mondod.
Hogyan tehetnék ellene. Könnyen fáradok. Ingerült vagyok. Milyen jó lenne? Bárcsak… Istenem, de régen nem voltunk együtt nyaralni! Jó lenne egy hetet eltölteni a hegyekben! Sétálni a kislányommal, kettesben, a hegyekben! Együtt ébredni a napfelkeltére. Jó nagyokat nevetni, ugrálni, bukfencezni az ágyon. Egy-kettőre nagylány lesz és akkor… Nincs és akkor! Most van! Aztán elgondolkodott barátnője tanácsán.
Én már rég a föld alatt lennék, ha nem állna mellettem a párom. Tudod, hogy lehet elviselni a szürke hétköznapok forgatagát? Hogy egy-egy kemény nap után megjutalmazzuk önmagunkat valami kedves aprósággal. Beülsz egyedül (vagy egyik barátnőddel) egy cukrászdába. Ülsz és nézed az embereket, ahogy rohannak az utolérhetetlen idő után. Tizenöt perc még neked is jár. Ennyit még te is megengedhetsz magadnak ebben a rohanó világban. Én is így szoktam kikapcsolódni. Máskor, meg ha ahhoz van kedvem, hónap elején megjutalmazom magam egyik kedvenc parfümömmel. Apró, havi egyszeri meglepetés önmagamnak. De ezt mindig ki kell érdemelnem. Egy kemény munkával teli nap, vagy egy eredményes vizsga, esetleg egy olyan hétköznapi dolgok elvégzését követően, amik arra késztetnek, hogy megjutalmazzam magam. Ritkán. Alkalomszerűen. Legutóbb például sikerült a végére járnom egy régóta halogatott munkámnak. Boldog voltam és ezért elmentem másodmagammal a strandra – miközben ezeket mondta ragyogott az arca. És képzeld el!, mi történt velem tegnap? Rám kacsintott egy pasi… Pedig aznap ezt semmivel sem érdemeltem ki. Jól van na, csak vicceltem – jegyezte meg kacér mosollyal az arcán.
Nem is meséltem neked, hogy mit csináltam legutóbbi nyaralásom alkalmával. Feladtam saját nevemre, címemre egy képeslapot. Egy buta szöveggel, hogy ,,vajon ki ér hamarabb haza? Én vagy a képeslapom? Hajrá!” Időközben erről meg is feledkeztem és a napokban került postaládámba a lap. Éppen nagyon magam alatt voltam, amikor kivettem, és ettől mosolyra derültem. Látod, így kell önmagunknak örömöt szerezni!
A mostani sikeres vizsgáim után, pedig leültem az erkélyre, és szemeimet megjutalmaztam az innen látható táj varázslatos szépségével. Ültem és nézelődtem. Hallgattam a csendet. A zsebembe nyúltam és a kezembe akadt egy százforintos, ami még korábbról maradt ott egyik bevásárlást követően. Pont jól jött. Váratlanul, meglepetésszerűen.
Én azt vallom, hogy mindig kell valami, ami megszínesíti a hétköznapokat. Lehet ez egy kedvenc író könyve, egy CD, egy jó film, egy nyaralás, egy saját magunknak küldött képeslap, vagy csak a csend hallgatása. Máskülönben a monotonitás felemészti az összes energiádat. Gyere el velem futni! Vagy mit szólnál egy közös úszáshoz? Esetleg egy sütihez a kedvenc helyemen? Mikor jártál egy régóta halogatott munkád végére?
– Hát éppen tegnap – felelte elbizonytalanodva.
– Akkor emberedre akadtál. Pont ezért, most meg kell jutalmaznod magad! Mikor mehetünk? – érdeklődött kuncogva.
– Nem érek rá? A munka, a gyerek, a családom… de…
– Nincs de…! Pihenned kell! Fáradtan, kimerülten a társadnak is csak nyűg vagy a nyakán. Fel kell, hogy töltődj, hogy aztán megújult erővel képes legyél a monoton hétköznapok küzdelmeivel megbirkózni.
– Talán tényleg igazad van – gondolta, miközben mindezt saját magának sem merte bevallani.
– Anyu, anyu… mehetek én is veletek? – hallatszódott a háttérben, gyermeke vékonyka hangja.
– Hát persze kincsem! – hangzott a válasz, miközben a két barátnő cinkosan összekacsintott.
–™
Békéscsaba, 2009. 06. 29. hétfő 17:00
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
