Tanuld meg
Dátum: 2008. december 19. 14:36Műfaj: PrózaCimkék: egypercesek |  |
- Tanuld meg, a van - tól sohasem kell félni! Félni csak a nincs - től kell! – mondta nagyanyám, miközben minden ellenkezésem ellenére egyre csak pakolt a kosaramba mindent, ami a keze ügyébe került.
Főzetre való babot, zserbóra elég dióbelet, pár darab tojást a szomszédasszonytól, két almát, egy aprócska tököt, céklát, zellerzöldet, kaktusz hajtását, tulipán hagymáját, és még ki tudja mit nem, csak adhasson, csak vihessem, mert ott a városi házban úgysem terem.
Dolga végeztével leült, állát a botjára támasztva panaszolja, hogy újabban vérzik az orra, de orvoshoz nem megy, mert haragszik rá. Az valamilyen aprósággal megsértette vagy tíz éve. Azóta a doktort csak akkor látja, ha az elmegy a ház előtt.
Lábához dörgölődzik a macska, lenyúl hozzá, kezét az állat fejére teszi, az hagyja és belesimul az öreg kézbe. A konyhában ég csak a tűz, majd este gyújt be a szobába, mert a cigány Gazsi csak kevés fát aprított.
- Nincs itthon semmim! – szabadkozik szégyenlősen.
- Mivel kínálhatnálak meg benneteket? – és már megy megint, keres és talál. Néhány szem nápolyi, valamelyik szomszéd hozta, pohár, bor, azt meg talán valamelyik gyerek. Ő nem iszik, majd este tesz fel egy kis csipketeát, aztán tévézés közben morzsol egy kis kukoricát, vagy diót tör az ünnepekre.
- Jövőre nem szántatom fel a kertet - közli alig hallhatóan, kicsit lehajtja a fejét, kifújja az orrát, mintha náthás lenne, pedig csak siratja az erejét, a fiatalságát. Hamar összeszedi magát. Újságolja a kutyát.
- A Gazsi hozta azt is, Morzsinak hívom. Kell ide nekem egy kutya, mert soha nem tudhatja az ember. Annyi mindent hallani itt a faluban.
Nézem a kutyát, jobban fél, mint Ő, talán még bohócnak is gyenge, de az Övé. Nem lesz annyira egyedül. Mutatja a hűtőt. Tele van. Nem kell érte aggódni, tud Ő vigyázni magára. Csak az orra vére ne folyna.
- Máris mentek? Olyan ritkán jöttök. Szólj az öcsédnek is, hogy várom, már rendeltem neki süteményt a Jolánkánál. Az úgy ízlett neki múltkor. – És mozdul és ölel, és búcsúzik. Minden alkalommal utoljára és örökre. A tornácon még elosztja a virágokat, melyiket ki örökli, még beleénekel a múltba:
- Hogy is volt? Rossz a Jézus kiscsizmája, rossz a ködmöne… Emlékszel, Lányom? Mennyit énekeltük a dunna alatt!?
Elmorzsolunk egy-egy könnycseppet, megígérem, hogy jövök hamarosan. Aztán csak áll a ház előtt a kutyával és a macskával és integet, amíg el nem nyeli a kanyar az autót.
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. TMT (#6613) | 2008. december 23. 10:23 |
Szia...nekem is volt hasonlo tortenes az eletemben...az oregek a szivuket is odaadnak,ha lehetne...egyszeru tortenet,de megkapo...kell az ilyen meleg pillanatokra gondolnunk...udv:Tana | |
| |
