Turul
Dátum: 2008. április 01. 11:12Műfaj: VersCimkék: nak, tanáromról, magyar, kedves |  |
Turulnak
Wörd-ben írom versem,
Történéseimet ekképpen regélem.
Kicsit félve, télen.
Hogy tetszik azt csak remélem.
Anyám Egerben nevelt fel,
Egyenlőre csak ezt sorolnám el.
Elemi iskolában az első osztályban
Bandák alakultak a kicsiknél sorjában.
Átkerültem cifrából a kilencesbe,
Ez két iskola azt adom értésedre.
Másodikban zenetagozatba írattak be .
Nem a reálból erősítek be…
Hetedikig eltűrtek még a tanárok,
Csak sejtem hogy ez valami átok.
Nyolcadik jön , évekből az utolsó,
Tova is tűnik , mint megvadult ló.
Verecke híres útján jöttem én,
Pékként folytatódik-e regény.
Katonaság a Határőrségbe,
Adyligeten, fönn a hegyekbe.
Áthelyeztek az ország lelkébe,
Minden hegyek és egek fölébe.
Ahol a sas a kékben szárnyal,
Dobogókő árnya rám szar.
Katonaként szakács voltam,
Kilenc hónap és ezt daloltam.
Leszerelés, édes mint méz,
Nyalom a holdat , mikor becéz.
Vissza a szürke kenyérhez,
Fiatalként az ember reményt veszt .
Fülembe még ős magyar dal rivall,
Szolnak a dobok a szelek ujj dalaival.
Amiképpen a Táltos vagy Sámán ,
Kezeimet fölemelem hozzád, kábán.
Suttogó hangom, titkokat rebeg,
A célom az hogy csak te halld meg.
Próféta-e az ember a cet gyomrába,
Vagy ez csak a teremtő játékos átka.
Tenger a tömeg én eképpen tudom,
Sokszor balga ,de lehet akár hatalom.
„Szabad e sírni a kárpátok alatt?”
Szabad-e kérni az Isten itt alant,
Szabad-e még harcolni az erkölcsért?
Szabad-e még az ember ki mit sem ért.
Hisz a hívő és feldúl a harag,
van-e ilyen, még a Magyarnak?
Apám lengyel párja magyar,
Félvér vagyok de mégis, mar.
Villanyász ként is tengettem satnya életem,
Az átkom nem bánt,legalábbis úgy veszem.
Csendes évek lettek ezek ,
A gyönyörüségekben elveszek.
A tékában lányommal játszva,
Ugrándozunk mint tulok, a lakásba.
Színház mellé táborozott a család,
Fészek melege, itt a sok sok jó barát.
És mint bumeráng, pékségben kikötve.
Ismétlődik törvényszerit az ember élete.
Zárva eddig a postával a sort,
A sas száll és a próféta nyeli a port.
Postásként indul ekkor az életem ,
Egy két hónap és ujjabb félelem.
Leépítésnek hívják ezt a bikát,
Sebes dühödt állat ez ,bárkit megbánt.
Tanulni dicső és fény az életemben,
De sok a gondom telve félelemben.
Országom mint csökött makacs orjás,
Tántorog utcán, mellén fekélyes folyás.
Mint sas repül fel fellegekbe,
hasít a szélbe, rikkantva az egekbe.
Lelkemből beszél a szívem,
Többet beszél ,de nem szól eszem.
Tanítva vezet tudatosan tanárom,
Mikor csak szól, én ezt várom.
Ő a magyar versek tanítója,
Mikor fölolvas csend lett mutatója.
Síva kínba , mit se várva,
Veszik lelkem a homályba.
Durván vadul tiporj vadul.
Tudásom kicsinyled turul.
