Vallomás
Dátum: 2009. július 13. 17:22Műfaj: PrózaCimkék: ötpercesek |  |
Idővel rá kellett döbbennie arra, hogy ő és az édesanyja egészen más dimenzióban élnek. Két különálló sziget ők. Pedig de jó lenne, csak egyszer kimondani, hogy ,,Szeretlek, édesanya!” És de jó lett volna egyszer meghallania ,,lányom… gyermekem… szeretlek!”
A lány egy évtizedre visszanyúló beszélgetés emlékképeit próbálta feleleveníteni lehunyt szeme pillái alatt.
Síneket… s rajta elrohanó vonatokat látott… Körülöttük fák és dombok próbálták megtörni az alföld vízszintes egyhangúságát. Ekkor egy éles füttyszó hangja szakította meg a természet lágy csendjét. Gondolataiban újra visszamenekült a múltba, ahol egy nővel folytatott segítő beszélgetést egykori önmagával.
,,Judit! Én azt érzem ki ebből a beszélgetésből, hogy sok megoldásra váró gondok rakódtak le lelkük legmélyére az évek folyamán. Te és édesanyád… két külön világban éltek. Mindig olyanok lesztek, mint a párhuzamosan egymás mellett haladó sínek, amelyek egy ponton sem képesek találkozni. Soha! Mert vonat sínek.”
A beszélgetés után Judit hazament a szobájába és próbálta megemészteni a hallottakat. Kapaszkodókat keresett. Minden gondolatot újra értelmezett, szavanként elemezte a mondatok tartalmát.
,,Mert hiszen vannak kereszteződések. És igenis van egy-egy pont, amikor összetalálkoznak a sínek, mert a vagonokat lekapcsolják s tovább, már más úton kell haladniuk. Tehát találkoznak a sínek. Vannak közös pontok.”
Azonban idővel rá kellett döbbennie arra, hogy ő és az édesanyja egészen más dimenzióban élnek. Két különálló sziget ők.
Pedig de jó lenne, csak egyszer kimondani, hogy ,,Szeretlek, édesanya!” És de jó lett volna egyszer meghallania ,,lányom… gyermekem… szeretlek!”
Felébredt gondolataiból. Elővett egy üres lapot és elkezdett jegyzetelni rá.
Folytatta volna még a megkezdett gondolatait, de fáradt teste elindult a napsugár fényes útján.
Igen. Mára megértette ő, hogy mit akart tudtára adni neki az a segítő beszélgetés. Judit, akkor egészen másképp értelmezte a kimondott szavak tatalmát. Ő és az édesanyja soha nem voltak képesek egymás világában élni. A két párhuzamosan egymás mellett haladó fém pálya soha nem fog egy közös ponton sem összeérni… Soha… Sehol.
Békéscsaba, 2009. 07. 06. 15:50
,,Én azt mondom túlzok, te azt feleled, hazudok.
Én azt mondom, szeretnek, s te azt feleled, senki sem.
…
Én figyelek a távolodó madarak után, s te kérded,
minek teszem mind ezt.
Én hallgatom a fellegek hangját, s te kineveted mindezt.
Én szívem titkolja halkan a bánatot, míg te erőteljesen üvöltöd fájdalmad.
Én alig veszem észre a pillanat múlását, miközben te minden percben számlálod az idő ólomlábát.
Én érzem a napsugár kedves ölelését…”
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
