Végefelé
Dátum: 2009. január 25. 10:52Műfaj: VersCimkék: a tmt alkotások |  |
Életem az idő óceánja lepi el,
őszülök,deresedik már a határ.
Hideg bőröm sem a régi,bár
szivem mélyén ott a szeretet.
Pont mint régen,mikor pajkosan
csillogott szemed,fürkésztelek...
Félhomályban,vágytól reszkettél,
Visszaidézem ,gondolatom Veled.
Szórakozottan a távolba mered
szemem,ránc ivel homlokomon.
Gond, megoldásra váró feladatom,
belévasalta az árkot mindörökre.
Fülem sem hallja meg többet
minden hazugságod.Idézem...
nagyanyám mennyi átkot szórt,
vénségében a bűnös férfiakra.
Csak mosolygok, nem átkozódok,
Csalódásomért,sosem vádollak.
Hogy nem szeretsz..hallgatok,
az óra ad csak néha-néha neszt.
Forgolódom ágyamban álmatlanul.
A ketyegés,mint időzitett bomba.
Robbannak tudatomba tévedéseim,
te nem szerethetsz...dédelget az est.
Önmagam áltatom... ébren is álmodom,
hogy csak álmodom,és mégis szeretsz.
Multunk nem ismétled...Ne félj elmehetsz,
ha reggelre vágyaim a hajnal elrabolja.
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. TMT (#7542) | 2009. január 26. 10:56 |
Köszi Rézi...néha az ember csak úgy elkapja... | |
| |
2. Rézi (#7525) | 2009. január 25. 20:00 |
Na,ez nekem is tetszik...!Üdv,Rézi. | |
| |
