Emlékszel e kedves mikor azt mondtam neked,
szerelmünket kettétörni többé nem lehet,
egy szép nap megesett életünknek derekán,
összebújva csókolóztunk a vén kék Dunán.

Szívünk lángra gyúlt, nem érdekelt a múlt,
a Margithíd közepénél ketté vált az út,
szerelmünkön folt, hogy nem ülhetünk tort,
mindkettőnk szívében csak a bánat volt.

A hangunk elakadt, a szívünk megszakadt,
fel kell adjuk végleg boldogságunkat,
hullám hátán viszi a víz összes bánatom,
emléked megőrzöm kedves galambom.

A két száj összeért, szerelmünk véget ért,
megbocsájtok neked minden bűnödért,
nem találsz rám többé, ne is várj reám,
nagy az én bánatom, itt hagyom hazám.