Visszajátszás
Dátum: 2008. április 03. 23:02Műfaj: PrózaCimkék: szimulákrum, szerencse, kaszinó, játék |  |
Szombat délután, egy sörrel a kezemben telepedtem le a tévé elé. A szokásos dögunalom volt persze minden adón, sorozatok, szakácskodás és reklám. Egykedvűen nyomogattam hát a távirányítót, szinte oda sem figyelve arra, mit látok. Hirtelen azonban az egyik csatornán egy kaszinó belsejét mutatták.
Szombat délután, egy sörrel a kezemben telepedtem le a tévé elé. A szokásos dögunalom volt persze minden adón, sorozatok, szakácskodás és reklám. Egykedvűen nyomogattam hát a távirányítót, szinte oda sem figyelve arra, mit látok. Hirtelen azonban az egyik csatornán egy kaszinó belsejét mutatták, amelybe épp beléptem. Lehunytam a szemem, majd újra kinyitottam: de semmi kétség, a főtéri kaszinó belsejét láttam, ahol épp elég határozottan haladtam a villogó gépek felé.
Az eseményt több kameraállásból is rögzítették, és elég pergően volt vágva. Közelit kaptam a bal zsebemről, amelyből elővettem egy tízezrest, és becsúsztattam a nyílásba. Komótosan elhelyezkedtem a bárszéken, és megnyomtam a zöld gombot. A tárcsán mozogni kezdtek a gyümölcsök, majd egyesével megálltak. Az ötszázas tétet választottam, és rögtön az első pörgetésre három citrom állt meg. Kicsivel több mint háromezer plusz. A tévé nagyon jó közeliket mutatott a tárcsáról és a gyümölcsökről. Aztán egy totálképet is adott, lassú svenkeléssel, ahol látszott, hogy egyetlen vendég vagyok a helyen, leszámítva egy középkorú hölgyet, aki a legtávolabbi gépen játszott. Érdekes volt látni a táblát, ami a kivehető jackpotokat mutatta, a százezrest, az ötszázezrest és a másfél millióst. Alig emlékeztem, hogy ránéztem erre a feliratra, túl valószínűtlen volt. Így, tévén keresztül viszont egy elérhető és kecsegtető lehetőségnek tűnt.
Ekkor jött a pincérlány, hogy megkérdezze, mit hozhat. Egy dzsúzt és néhány szál cigit kértem. A kamera szemtelenül hosszan mutatta a lány formás fenekét, ahogy a távolodott. Én fel sem néztem, csak nyomtam tovább a zöld gombot. Közben elég ügyetlenül rágyújtottam, és hatalmasat szívtam a cigibe. Az operatőr játszott egy kicsit a füsttel, ahogy az lassan felszállt.
Ötszáz forintjával apadt a tízezres, és a kezdeti szerencse elpártolt tőlem. Kicsit váltogattam a téteket, ki-kivártam a következő pörgetés előtt, de ez sem segített. Élőben úgy tűnt, pár pillanat alatt, most a tévében látszott, körülbelül tíz perc alatt fosztott ki az automata. Egy-egy pörgetésnél késztetést éreztem, hogy szóljak tévébeli képmásomnak, hogy most váltson tétet: a fotelből jobban látszott, milyen logika szerint lehetne nyerni.
Miután kifogytam a gépből, újra csak a zsebembe nyúltam (érdekes közeli), de már csak ezresek voltak nálam. Ötöt tettem be, és visszaváltottam ötszázas tétre. A narancsok, dinnyék, ribizlik, harangok úsztak a számlapon és a tévében, de sehogy sem akart összejönni, hogy három egy sorban álljon. Már a tétet sem váltottam, csak taszigattam a zöld start gombot, és újra rágyújtottam.
Ezer forint marad a gépben, amikor, emlékszem, úgy döntöttem, kell még pénzt szerezni. Látszott, ahogy odamegyek a pincérhez – mindjárt jövök! –, majd kilépek az ajtón. Az operatőr a két pincérlányt hozta közel, épp arról beszéltek, hogyan vesztett el mindent egy kuncsaft délelőtt. Nem volt több idő ez, mint egy kreatív kaszinóreklám, már vissza is tértem a képernyőre. Egyszerre két tízezrest bújt elő a zsebből, miközben a kamera megmutatta mind a három, egymás mellett álló, egyforma gépet. A tét újra csak ötszáz forint, s egy zöld gombról mutatott közeli után megindult a játék. Szerencsém volt, három kocka jött ki, amely 1–6 közötti ingyenjátékot és biztos nyereményt jelentett, afféle bonuszként. Ez épp ötösre sikeredett, a kamera hosszan mutatta, ahogy vártam a zöld gomb lenyomásával, miközben a gép a kockás tárcsát pörgette. Elég korrekt nyereményeket adott, hamarosan harminc fölött állt a kijelző. Egy kicsit újra kecsegtetett, ám szívta vissza a nyereményt, de aztán újabb kockát adott. Ez csak kettes volt, de elég volt ahhoz, hogy negyvenezerig eljussak.
Intettem a pincérlánynak, akire emiatt ismét ráfókuszált a kamera, követte mozgását. – Kiírod? – kérdeztem. Bólintott. Elégedetten gyújtottam rá, a pénzemnél voltam, kicsit fölötte. Most először ittam bele a narancslébe, amit kihoztak, és eddig a gép melletti kis asztalon árválkodott a hamutál mellett.
Aztán újra a zsebembe nyúltam, kotorásztam az ezresek között, hogy még valami aprót eljátsszak. Emlékszem, túl rövidnek éreztem még az estét, még nem volt elég az adrenalin. Beraktam a másik gépbe a kétezres, és jóval szelídebb, ötvenes téten kezdtem a színes gyümölcsöket kergetni. Közben a lány egy apró ezüst tálcán kihozta a négy darab tízezrest, amit ezúttal a belső zsebébe tett tévés önmagam, hogy az tabu. Egy-két apró nyeremény után a másik gép is megmakacsolta magát, nem akart adni. A legkisebb, huszonötös téten adott egy kockát, de az csak néhány száz forintot ért. Öt perc alatt elveszett a kétezres, ez azért szemtelenségnek számított. Az utolsó cigarettát is elvettem arról a kerek tányérról, amelyen a lány kihozta nemrég. Megint kotorászni kellett – az operatőr ezúttal belelátott a zsebbe, néhány salátává gyűrt bankjegy, egy zippo és pár fémpénz látszott benne –, újabb ezreseket nyelt el a nyílás.
A kamera közel hozta az órát, lassan kilenc felé járt, amikor is egy találkozóra kellett mennem. Minden jel arra mutatott, hogy ötezer mínusszal zárul az este mégis, amikor – szinte ugyanekkor kiáltottam fel a fotelből – tétet váltottam, és egyszer megnyomtam az ötszázas téten a zöld gombot. A felső, kockás tárcsa pörögni kezdett, és épp a hatosnál járt, amikor lenyomtam a gombot. A sírból jött vissza a pénzem. Két magas nyeremény mellett 12 ezerig jutottam, miután a hat ingyenjátékot kinyomtam. Újra szóltam a pincérlánynak, hogy szeretnék megállni (hosszú svenk a combokról a feje búbjáig). A kis tálcán hozta a bankjegyeket megint, a legfelsőt felemeltem, és a kezébe adtam. – Köszönöm! – mondtam, majd elnyomtam a gép melletti álló hamutartóba az utolsó cigarettám.
Ahogy a képernyőn kiléptem a kaszinóból, a tévém elsötétült. Valamiért készenléti módba helyezte magát. Visszakapcsoltam a kezelővel, de nem volt adás, csak a hangyák háborúztak. Végigkapcsolgattam az adókat, de sehol semmi. Nagy nehezen felálltam, megnéztem a kábel csatlakozóját, de rendben volt. Ekkor csöngettek. Kiléptem a folyosóra és kinyitottam az ajtót. A szomszéd állt előttem.
– Elnézést, hogy zavarom, de van önöknél tévéadás? – kérdezte.
– Nincs – feleltem.
– A fene egye meg! Egy órája megy az időmérő, és egy percet nem láttam belőle!
– Egy órája? – kérdeztem vissza, és nagyot nyeltem.
– Dél óta nincs adás, hogy a fészkes fene vinné el őket! – hőbörgött.
– Igen, nálunk sincs adás – motyogtam, és közben úgy éreztem, meg kell kapaszkodnom az ajtófélfába.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
