Meghívás vacsorához

A történet velem esett meg, amikor egy este megéheztem, s a taxist megkértem, vacsorázzon velem. Ez szokatlan kérés volt, mert a végén éhen maradtam.

Írta: H.Kohut Katalin

Kedvencek kottagyűjtemény

A hatvanas években tanultam gitározni és furulyázni. Most nosztalgiázom, emlékezem a lepengetve megtanult dalokra, slágerekre. Kottáim konc martalékokká váltak.

Írta: H.Kohut Katalin

A szeretet hatalma

József koldus története, kinek kék szemei már az örökkévalóba tekintettek. A diplomás koldus egyetlen volt a többi koldus között, de számomra ő volt az Ember.

Írta: H.Kohut Katalin

Az álomarcú leány

Földreszállt kisangyal, akár, mint egy álom göndör tincseivel, angyal tekintetével. Nem tudta, a Hatalom miért küldte a földre, szeretetet, békességet adni minden ember szívébe.

Írta: H.Kohut Katalin

A fájdalom nem látszik

Tegnap a kórház belgyógyászati osztályára mentem, ahová az MR vizsgálaton lévő fiatalember ígéretéhez híven átküldték hétfőre a leletemet. Hiába fáradtam, nem érkezett meg.

Írta: H.Kohut Katalin

Másság munkában

Furcsa érzelmekkel viseltetek a munkások iránt. Nem tudok velük kontaktust kialakítani, bár olyan városban élek, ahol nagyrészt fizikai munkások élnek – éltek – már 1988. óta.

Írta: H.Kohut Katalin

Bertalan éjszakai okkultista vérfürdő

"Medici Katalin mondása szájról szájra járt; ezt ismételték minduntalan gyermekek és asszonyok mészárlása közben: Cbe pieta ser crudele, cbe crudelta lor ser pietoso: ma az irgalmas, aki kegyetlen, s az kegyetlen, aki irgalmas."

Írta: H.Kohut Katalin

Majális

A Majálisra kötelező volt elmenni a párttagoknak kiöltözve szép ruhába, mint ahogyan akkoriban munkába is jártak a szövetkezet dolgozói. Ez volt az első és utolsó Majálisom.

Írta: H.Kohut Katalin

Égi bűntetés?

A történet egy kislány életének tönkre tevéséről szól és a primitív fiúról, aki nem engedte tanulni a szorgalmas gyermeket. Most tudta meg a leány: a fiú két évvel ezelőtt szörnyethalt.

Írta: H.Kohut Katalin

A csigapörkölt

A rövidke történet gyermekkori osztálytársam nagybátyjáról szól, aki összeszedte a környék csigáit, s pörköltet készített belőle. Egyszer olyan részeg volt, hogy tejföl helyett mással habarta be kedvenc eledelét.

Írta: H.Kohut Katalin


Az örökké tartó házasság titkai

Minden ember vágyik az egyetlen, igazi szerelemre, mely egy életre szól, melyben hiba nincsen, két egyenrangú fél között köttetett, akik kölcsönös tisztelettel, mindig új csodát felfedezve a másikban élik örökké tartó házasságukat.

Írta: H.Kohut Katalin

Honnan valók a magas homlokú, széles arccsontú emberek?

Beütöttem a keresőbe a széles arcú szót, s egy magyarság kutatói munkássággal, valamint több csúfolódó honlappal találtam szembe magam. 1991. óta élénken foglalkoztat származásom, s kérdésemre mai napig nem kaptam választ. Honnan erednek a széles arccsontú, magas homlokú emberek?

Írta: H.Kohut Katalin

A Vekkerdi család

Egy kisvárosban élt az említett család és az utcabeli gondnokuk, Öcsi bácsi, aki tanította számolni, boltba járni, pénzt beosztani a családot. Mielőtt Öcsi bácsi, a gondnok elhalálozott, Kukó cigánynak híresztelték Őt és gyermekeit.

Írta: H.Kohut Katalin

Szeretnék elrepülni

Írta: H.Kohut Katalin

Én is díjat akarok!

Unokám óvodai barátnőjéről szól ez a történet, aki már most azt hiszi, pénzen mindent megvehet. Amikor unokám verset írt, művésznőnek tituláltatta magát, felolvasta más versét a ballagáson, s amikor díjat nyert meseíró pályázaton hangzott el a címbeli mondat parancsolón, akaratosan, követelezően.

Írta: H.Kohut Katalin

Magánpraxist folytató nőgyógyász a rendelőben

Egy magánpraxist rendelőintézetben folytató orvossal kapcsolatban írtam le történetemet. Előzetesen érdeklődtem telefonon a kartonozóban, ki rendel, s mellette döntöttem jobb híján, mert akit megismertem nemrég, s városomból való, éppen a héten nem rendelt.

Írta: H.Kohut Katalin

Jó éjszakát!

Írta: H.Kohut Katalin

N.-nek névnapjára

Írta: H.Kohut Katalin

Talán a halál megszeret

Írta: H.Kohut Katalin

Jó estét!

Írta: H.Kohut Katalin