vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

A szeretet hatalma

Műfaj: EgyébCimkék: egypercesek

József koldus története, kinek kék szemei már az örökkévalóba tekintettek. A diplomás koldus egyetlen volt a többi koldus között, de számomra ő volt az Ember.

 


     Egy január végi, hideg, szeles napon láttam meg Őt a földön ülve. Pénzem nem volt, hogy adhassak neki. Egy koldus volt a sok közül, de Ő a Koldus volt, számomra akkor más koldus nem létezett.

Kék szemei már az örökkévalóságba révedtek. Látszott rajta: a halálba készül, ott jobb sors vár talán reá.

     Hazasiettem, főztem húsleves kockából levest, mert másra nem futotta és vittem neki ételhordóban, hogy felmelegedjék kissé.
Telefonáltam a szeretet otthonba, fogadnák-e Őt, ha elkísérném oda. Szívesen ? volt a válasz.
Elmentem a koldushoz és bekísértem az otthonba, ahol rendes ellátást kapott, s ágyat, ahol pihenhet. Elmesélte történetét.

     Egykor költő volt, verseivel nem tudott érvényesülni, nem engedték be a költők, írók maguk közé. Hiába volt diplomája, nem tudott vele elhelyezkedni. A diplomás koldus! Szörnyű történet! Volt családja is, de amikor állás nélkül maradt, a feleség kitette Őt a közös otthonukból. Egy darabig barátainál húzta meg magát. Amíg nem talál munkát, addig nem tud kivenni albérleti szobát sem.

Én is munkanélküli voltam, megértettem nehéz helyzetét. Körbetelefonáltam az összes meghírdetett munkahelyet, s találtam kettőt neki, ami éppen diplomájának megfelel. El is kísértem a felvételire, miután rendesen megmosdott és átöltözött. Mindkét hely tetszett neki, választania kellett.
Az egyik céggel megegyezett február elsejei kezdéssel. Addig még volt egy hét.
Albérletet hírdetőket hívtam fel, mert előre nem tudott fizetni József-koldus. Egy helyet leltem. Egy hét múlva költözhet is a berendezett albérleti mini garzonba.

      Az egy hét beszélgetésekkel gyorsan eltelt. Január utolsó napján már költözhetett. Segítettem a berendezkedésben, bár minden szükséges tárgy megvolt, ami létfontosságú.
Másnap jelentkezett a munkahelyen
Szemei megváltoztak, lelkesen vidámak lettek. Már nem a halálba tekintett, lett reménye, jövőképe.

     Azóta is gyakran találkozunk. Nekem természetes volt a segítés. Nem tudtam, hogy a szeretet csodája művelte mindezt a változást. Ember-szeretet.


 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.