vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Másság munkában

Műfaj: EgyébCimkék: egypercesek

Furcsa érzelmekkel viseltetek a munkások iránt. Nem tudok velük kontaktust kialakítani, bár olyan városban élek, ahol nagyrészt fizikai munkások élnek – éltek – már 1988. óta.

      Nekünk édesapánk mindent megjavított maga a ház körül, néha sajnáltuk, amiért olyan sokat dolgozik magára utalva, rengeteg szellemi energiáját, ami benne volt és jó szervező készségét elpazarolta nehéz munkákra.

     Ha elromlott később valami az albérleti házban, a házi bácsit kértem meg a szerelők fogadására.    Volt, amikor beosztottaknak adtam oda a lakáskulcsot, ha nagyon fontos javítani való volt. Ilyenkor kiabálta volt férjem, hogy a „fiúk” nekem mindent „megcsinálnak”.
A csinál nem véletlenül van zárójelbe téve, ezt külön kihangsúlyozva tanultuk, mint nem használandó szót, amit mellőzni lehet. Egyszerűen csúnya.

     Amikor elváltam, barátnőm közölte:
  - Lehetőleg, ha valami elromlik, csak női szerelőt engedj be a lakásba!

Hát nem engedtem be semmilyet, ha elromlott valami, úgy is maradt, mert nem volt már rá pénzem. Enni is csak a gyerekruhák eladása árából tudtunk.

    A szerelő, a munkás egy más világ, másképpen beszélnek, egy fél szóval sem értjük meg egymást. Hívtam köművest családi házhoz, be akart csapni. Ugyanígy jártam más szerelőkkel is, egyikről cikket is írtam a helyi újságba, amelyik az antennát bekötötte a beázott épületes első szétberhelt MIK lakásba, amelyet elfoglaltam jogerőre emelkedés előtt vesztemre, mert soha többé nem tudtuk elhagyni a várost. Olyan televíziót adott el nekem, ami  egy napig működött.


     Nem volt apa és házi bácsi, aki képviseljen engem.
És ezek valahonnan megérzik, vagy látják, hogy érzékeny emberrel állnak szemben, amivel vissza is élnek.

     Amikor a vízórát cseréltettem le tavaly, egy cigányt küldött a kisiparos KFT, amit felhívtam. Még ezer forintot rákért az előre megállapodott árra, mint magának megszabott borravalót.

     Panel-programos lett a második bérház, ahová bekerültem kényszerűségből a családi házból, amit felújítás végett és friss levegő miatt vásároltam, de teljesen tönkrement, feljött még a talajvíz is, eláztatva mindenemet.
Idejöttek elsőnek a szerelők. A ruháikat lehajították az ágyamra, kávét kértek. Aztán ollót is kértek, odaadtam a szabó ollómat, nem tudtam, milyen célra van szükségük rá. Csavart nem hoztak az ablakhoz, másnap reggelre ígérték. Nem jöttek.
Tudakozóból megtudtam telephelyük telefonszámát, amin egy biztosító cég jelentkezett. A helyi képviselőjük nem vette fel a telefont, az ablak viszont használhatatlan volt, nem lehetett bezárni sem.
Felhívtam a közös képviselőt, mondtam, mikor leszek itthon, mert orvoshoz kell mennem, azt mondta: szóljak a munkásoknak, amikor hazajöttem.

Szóltam nekik. Egymásra mutogattak, de egyik sem akarta betenni a csavart az ablakba. Ezt követően ismét telefonáltam Matáv-os vonalon mobilt hívva a közös képviselőnek, aki megígérte, hogy az ablak meg lesz javítva. Délután aludtam, amikor egyikük feljött, hozva a csavart magával, furcsa dünnyögésekkel, melyeket nem értettem – éppen akkor ébredtem fel -.


A szabó ollómra már vizet ihatok, pedig németből hozattam, miután az előzőt is hasonló módon egy alkalomra kölcsön adtam. Kicsinyes vagyok?
Nem! Nem szeretem a nem becsületes munkásokat, szerelőket  Mintha nem is egy világon élnénk. Érdekemberek, amelyet megszokni olyan embernek, mint én, akinek édesapja ingyen segített mindenkinek, amiben tudott, megszokni nem lehet.

     Régen másképpen oldották meg a mesterségeket, megbízhatók voltak a kisiparosok is. Amikor ideköltöztem, egyből felhívtam a KIOSZ-t tévészerelő ajánlás ügyében, de csak egyet tudtak javasolni.

     Azóta nagyot változott a világ. A rossz munkát végzőknek vannak jogaik. Külön Békéltető testület gondoskodik arról, hogy senki se menjen perre ellenük, bármilyen kárt okozzanak is. Az emberek csak legyintenek egyet, ha bíróságról van szó, mert senki sem szeret hivatalos helyre járni, meghurcoltatni magát.

     Aki tökéletesen végzi hivatását, ugyanilyen  munkát vár el a fizikai dolgozóktól, munkásoktól, szerelőktől is, ami nevük becsületére válik.


vasárnap, 2008. május 18.

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 5 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.


1. H.Kohut Katalin   (#2731)

2008. augusztus 11. 18:54

A munkásokkal, illetve az ablakszerelőkkel azóta felbontották a szerződést. Viszont úgy javították meg a tetőt, hogy beázom, s éppen holnap jönnek "átvetetni" a munkát. Ezt a történetet azért írtam meg, mert állítólag mindenről lehet írni, ami bosszantó, mindennapi örömről, vagy gyászról, bánatról, találkozásokról szól. Így tanulunk közösen egymás öröméből és kárából, bár a második szomorúsággal tölt el. Régebben soha nem értettem, hogyan lehet mások kárából tanulni, abból, amit mások leírnak, vagy tanácsolnak. Ehhez is fel kell nőni, hogy megértsük mások szavait, hiszen csak jót akarnak nekünk. Köszönöm, hogy megjelenhetett pár írásom azon témákról, amik éppen foglalkoztattak.

 


2. H.Kohut Katalin   (#2683)

2008. augusztus 10. 23:25

Köszönöm, Kedves Tamás a hozzászólását! Szeretettel: Katalin

 


3. Mucha Tamás   (#580)

2008. május 22. 08:27

Kedves Katalin! Elnézését kérem, ha esetleg megbántottam! Nem állt szándékomban. Biztos, hogy sok sérelem érte az életben idegenekt?l és ami fájób lyanoktól akikt?l védelmet szeretetet megbecsülést várt volna. Sajnálom, hogy úgy érzi nem tud beszélni a fizikai dolgozókal. nem tudom mib?l fakadhat -(származás,iskolázottsági szint, m?veltségi szint )- de sajnos ez egy fajta el?ítélet. Pedig higgye el nagy részünk ugyan olyan bels? világban élünk mint Ön vagy éppen gyakran megnyilvánuló értelmiség akik a mi kedvünkért obszcén káromkodósra veszik a figurát. Kár az er?lködésért hisz minket is szül?k, nagyszül?k neveltek a szépre a jóra és a viselkedésre. A szeretet utáni vágyra mint Önt és másokat. idézem: "Nem talált megértésre álmom. Ki szeret? Talán ?? Vagy Te?" ?szinte kíváncsisággal olvasom verseit, cikkeit. Szeretettel: tamás (tékozló)

Válasz H.Kohut Katalin hozzászólására (#554).

 


4. H.Kohut Katalin   (#554)

2008. május 21. 18:04

Ami nevük becsületére válik, az nem szégyen. Itt vannak kitalált történetek a valósággal keverve. Egyetlen egyszer adtam oda a kulcsot a volt szomszéd id?s embernek, apa barátjának, amikor a volt férjem majdnem felrobbantott minket, kiszedte a kályhából a csavarokat. Természetesen felettes engedélyével ment ki hozzám, hogy megjavítsa a kályhát, lesápadtam jött vissza, mondva: - Ez meg akarta ölni magukat. Neki a fiúk ezt az egy szerel?t jelentette, mert meg merte javítani a kályhát. Valóban nem tudok beszélni sem a fizikai dolgozókkal. Más világ és más volt régen, amikor adtak a becsületükre, biztos vagyok abban, most is vannak ilyenek. Remélem, megnyugszik, valami nagyon érzékenyen érintette, a lelkiismerete háborog, nem tudom, miért. Tisztelettel: Katalin

Válasz Mucha Tamás hozzászólására (#531).

 


5. Mucha Tamás   (#531)

2008. május 21. 11:14

Valóban így van a világ sorsa elrendezve? A munások csalók? Tisztességtelenl végzik a feladataikat? De inkább arra hívnám fel a kedves figyelmét, hogy leleplezte saját magát és mint vezet? egyenes utat mutatott a tisztességtelen haszonszerzés lehet?sége felé a beosztottjainak. "Volt, amikor beosztottaknak adtam oda a lakáskulcsot, ha nagyon fontos javítani való volt. " Igen? Ilyenkor erre az id?re elküldte ?ket szabadságra? - Hogy még véletlenl sem a cége kasszájából fizessék a cehhet? Hogy becsülettel végezte a munkáját? Ehhez kétség nem férhet számszakilag megérd?jelezhetetlen volt az Ön tevékenysége. igen. De! A sok majd a fiúk megoldják hadm?velet sógornak komának más vezet?knek ugye... Sok kicsi sokra megy. Szóval a cikke kicsit sántit kedves. Mert voltam én is a" fiúk" Máshol máskor mint Ön. Tehát ismerem a múlt minden csínját bínját. Hogy most? Harrc a betev?ért, görgetve az adóssághalmazt. Naponta találva érezvén magam, hogy már megint én vagyok az ország rontó melós. Ja!