A Simpatikus fiú
Dátum: 2014. január 20. 21:08Műfaj: NovellaCimkék: sims, sim, játék, számítógép, tinédzser, horror |  |
Carolin Auburn nagyot nyújtózott az ágyában. Felkelt, megágyazott, mérgelődött egy sort, amiért iskolába kell mennie, majd csinált magának reggelit. Mire belapátolta a furcsa színű pépet, már meg is jött az iskolabusz.
Az anyja, Beatrix kikísérte a kapuig, és a lány még látta, ahogy összeszedte az újságot és a postát, majd a busz továbbgördült.
A délelőtt csodálatosan gyorsan eltelt, és egy szempillantás múlva már újra ott állt a házuk előtt. De Carolin a buszról nem egyedül szállt le – követte az egyik osztálytársa, Maurice Macomber. A fiú hazakísérte, a lánynak azonban egyáltalán nem volt szimpatikus. Maurice viszont halálos nyugalommal besétált a nappaliba, letelepedett a kanapéra, és bekapcsolta a tévét. Carolin nem értette a fiú viselkedését, és hanyatt-homlok rohant az anyjához.
- Mama! – kezdte pánikolva. – Mama!
- Ó, szia, Carolin! Milyen volt az iskola?
- Az iskola jó, de Maurice…
- És a jegyek?
- Semmi, de Mama…
- Tanárok?
- Élnek, de Mama, az egyik osztálytársam, Maurice…
- Ó, láttam, hogy hazakísért. Nagyon szimpatikus fiú.
- Nem is az – mondta duzzogva.
- Megyek, és üdvözlöm.
- De Mama! – méltatlankodott, de Beatrix már ment is a nappali felé. Carolin már készen volt, hogy az anyja után vesse magát, ám hirtelen ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy csokitortát süssön. Úgyhogy megrohamozta a hűtőt, és már öntötte is egy formába az ott talált masszát. Még arra sem volt ideje, hogy végiggondolja, hogyan került oda egy nagy tál nyers tészta a hűtőbe, már kattant is a sütő ajtaja, és finom süti illat töltötte be a lakást.
Maurice-t talán az illat csalta be a konyhába, talán valami más, a lényeg, hogy odaállt Carolin elé, és elmosolyodott.
- Nagyon ügyes vagy – mondta a fiú.
- Nem is – legyintett a lány, és hirtelen valamiért nagyon mosolyogni támadt kedve.
- De igen. És nagyon szép is vagy – válaszolta. Carolin még mindig mosolygott, de legszívesebben elkergette volna a fiút. Nem akarta, hogy bármi köze legyen hozzá, mégis tűre – sőt, élvezte! -, amikor Maurice Macomber megfogta a kezét. Legszívesebben felpofozta volna, vagy elszaladt volna, mégis valami furcsa vonzódást érzett. Megölelte a fiút, megcsókolta, közben szikrázott körülöttük a levegő. Carolin szédelgett, a fiú pedig bárgyún mosolygott.
- Nem megyünk fürdeni? – kérdezte Maurice, a kertben álló hatalmas medence felé mutatva. Carolin zavarodottan bámulta a hullámzó víztükröt – pár perce még egészen biztosan nem volt ott. A zűrzavart csak tetézte, hogy Beatrix vigyorogva kirontott a házból, és a fiatalokhoz rohant.
- Nézzétek, milyen gyönyörű medence! Hát nem csodálatos? Elbűvölő, gyerekek! Milyen egy varázslatos medencénk van, drága kislányom! – lelkendezett, majd sarkon fordult, és visszasétált a házba.
Maurice közben fürdőnadrágot húzott, és fejest ugrott a vízbe. Carolin zavara ellenére elindult a medence felé. Egy szempillantás alatt átvette a fürdőruháját, és csak úszott, úszott, ki tudja, hány hosszt, de nem érzett fáradtságot. Már épen elkezdte megunni, amikor a keze magától oldalra mozdult, és széles gesztussal lefröcskölte Maurice-t. Mindketten nevetni kezdtek, és percekig játszottak a fodrozódó vízben. Majd kimásztak, pillanatok alatt száraz ruhát vettek, és visszasétáltak a házba.
Egy szó nélkül felmentek az emeletre, lefeküdtek a franciaágyra, és bekapcsolták a tévét.
Carolinnak hirtelen szörnyű előérzete támadt, nem tudta, mivel kapcsolatban, egyszerűen nem akart tovább Maurice mellett feküdni. Felpattant az ágyról, és leszaladt a lépcsőn az anyjához.
- Mama, beszélni akarok veled – mondta hisztérikus hangon.
- Ó, drágám, örülök, hogy itt vagy. Láttad azt a gyönyörű medencét?
- Igen, Mama, de…
- És ez a fiú, Maurice Macomber, nagyon szimpatikus!
- Nem, Mama! Nem szimpatikus! Nem szeretem! Most is az ágyamban fekszik!
- Kéne venni egy új ágyat – mondta Beatrix színtelen hangon.
- Mama! – kiabálta Carolin, de elhallgatott. Jeges tehetetlenség vett erőt rajta. Buborékokat érzett a szívében, és minden akaratereje ellenére elindult felfelé a lépcsőn, a szobája felé. Maurice felé. Fesztelenül beszusszant az ágyba, megpaskolta a párnát, és kényelmesen elhelyezkedett. Mély levegőt vett, és beletörődően sóhajtott.
• • •
Rebeka alig hallotta a dühös trappolást a lépcsőn, annyira belemerült a számítógépezésbe. Nyílt az ajtó és az anyja lépet be, dühösen szikrázó, karikás szemekkel.
- Rebeka, a fenébe, hajnali kettő van, és holnap iskola!
- De anya! Ez a játék annyira jó! Ez egy életszimulátor, és lehet vele figurák életét irányítani, aztán nézni, mit csinálnak!
- Inkább foglalkozz a saját életeddel! Holnap iskola!
- Biztos, hogy neked is tetszene! A Simset©mindenki szereti!
- Nem, lefekvés! És holnap letörlöd a gépről ezt a rettenetes játékot!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
