A báró
Dátum: 2012. szeptember 13. 10:11Műfaj: EgyébCimkék: hangulat |  |
Szecessziós csillárok, gyertyák, pezsgő, pazar elegancia. A hintót húzó, kockaköveken futó lovak patáinak kopogása... Egy kis kóstoló a régi bálok hangulatából.
Azon a bizonyos estén, odakint komor őszi idő volt, folyamatosan érkeztek az átfagyott, de ugyanakkor kíváncsi és izgatott vendégek. Hamarosan elkezdődött a vacsora.
Átpillantottam a vacsora teremből a bálterembe, ahol hatalmas, csillogó kristály csillárok árasztották a teremre a fényt. A vacsorázó hölgyek és urak tekintete úgy vizslatta egymást, mintha a szempár találkozásokat valaki folyton számlálná és a legtöbbet pillantó nyertes annyi pengőt nyerne, ahány pillantást vetett.
A halk zenén kívül csak az evőeszközök csörömpölése hallatszott, egyébként senki nem szólt egy szót sem.
A vacsora végeztével a tömeg átment a bál terembe, végre megkezdődött a várva várt tánc.
Amikor először megláttam a bárót, tisztában voltam vele, hogy nem egy közönséges katonatiszt típus. Sudár termete, egyenes tartása, fekete haja, mélyen ülő fekete szeme és egyenes orra, olyan külsőt kölcsönzött számára, hogy megpillantva őt, a legtöbb hölgyeknek tátva maradt szeme-szája. Mondhatni, anatómiailag nagyon is rendben volt. Jól megnéztem magamnak én is. Nem tagadom, nagyon tetszett nekem ez a katonatiszt.
Körbe néztem a teremben és a látottakon kacagnom kellett.
Hölgy társaim ugyanis, különféle virágnyelvek segítségével igyekeztek a báró tudtára adni iránta érzett fékezhetetlen vonzalmukat, bátorítván őt az ismerkedés lehetőségére.
Volt aki a legyezője hímzetlen bal felét vizslatta, fel-fel pillantva a báróra, ami azt üzente, hogy igen megnyerő számukra a férfi modora. Olyan is volt aki kesztyűjét lehúzta bal kezéről, csábos pillantásokat vetve a báró felé, ami annyit tett, hogy reménykednek a viszonzott szimpátiában. És akadt olyan hölgy is, aki a zsebkendőjét emelgette az ajkához feléje pillantva, ami a mielőbbi ismerkedésre invitálta a vonzó férfit.
Ő egy cseppet sem késlekedett, láttam ahogy elegánsan táncol a frissen csiszolt parketten és hogy a leányok fülébe sugdosván kacaj hagyja el ajkukat. A hölgyek, vagy a pezsgőtől vagy az édes suttogásától vagy a férfi kölnijének illatától, örömittasan simultak a grófhoz és merültek el mély fekete szemeinek szívükig hatoló, vágyakkal teli világában.
Minden lányt felkért már, kivéve engem...
A táncok között a báró néha megivott pár pohár pezsgőt, néha cigerettázott, volt, hogy más bárókkal és grófokkal társalgott.
Figyeltem egy darabig, majd elindultam, hogy megkeresem kísérőimet. Elhaladván a báró és társalgói mellett, a férfi hirtelen felém fordult.
- Mennyire büszkén suhan el mellettem, kisasszony! - szólt a báró lágy hangon.
Megtorpantam, ránéztem. Sejtelmesen mosolygott, majd hozzá tette - Biztosan azért, mert valaki sokat kényezteti.
Fekete szemeit szinte belém fúrva mélyen meghajolt - Engedje meg kisasszony, hogy bemutatkozzam - Szveteney István báró vagyok.
Bizsergett minden porcikám, amikor forró ajkaival kézfejemhez ért és tiszteletteljesen kezet csókolt.
- Ön elragadó, kisasszony! Figyelem egy ideje miként kuncog és kacag hölgy társain. Éles elmére vall eme cselekedet. Csodálom magát!
Éreztem amint kipirul arcom a tény miatt, hogy tetten értek. Ugyanakkor imponált számomra az, hogy nem fedeztem fel irántam való figyelmét, kíváncsiságát.
- Ajaj! Uraságod átlát rajtam!- feleltem zavartan, mosolyt erőltetve az ajkamra.
Ekkor hirtelen hangzavar támadt. Mindenki az ajtó fele nézett, ahol három csendőr állt.
Egyikük előre lépett.
- Elnézést kérünk az ünneprontásért, Szveteney István báró urat keresnénk. Minden szempár a báróra meredt. A másik két csendőr felénk sietett, közre fogták a bárót. A harmadik felszólította őket, hogy bilincseljék meg őt.
A vád titkos leánykereskedelem volt, mely szerint a férfi fiatalkorú kisasszonyokat kerített magas állású urak számára.
Megbilincselték a bárót, majd amilyen gyorsan jöttek, úgy távoztak is.
Komor csend ereszkedett a bálteremre. Kisvártatva felhördült a tömeg.
- Oh, mily rettenetes csapás! - sopánkodott az egyik hölgy vendég.
- Micsoda szörnyűség! - kiáltott fel a másik.
- De hát ez képtelenség! - háborgott a harmadik.
Sietve távoztam a bálból, meg sem várva kísérőimet, futottam hazáig.
Sivár délelőttre ébredtem. A mellkasomban furcsa szorítást éreztem. Sóhajtottam egy nagyot, éreztem, hogy máris könnyebben lélegzem.
A báróra gondoltam. Vajon mi lehet most vele?
De hiszen ő katona ember - merengtem - ha úgy hozza az élet, elvisel mindent.
Visszazökken majd minden a régi kerékvágásba - nyugtattam magamat - minden éppen olyan egyszerű lesz, mint az korábban is volt.
Felültem az ágyamban, csengettem a cselédért és kértem egy teát.
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
