Adj helyet magad mellett...
Dátum: 2013. február 26. 09:57Műfaj: PrózaCimkék: szeretet, béke, emlékek |  |
"Ha szeretnéd tudni mire gondolsz, vizsgáld meg érzéseidet! A gondolataid határozzák meg a rezgésszintedet! Ez utóbbiról az érzéseid közvetlen tájékoztatnak. Jelenlegi gondolataid teremtik meg a rád váró dolgokat..."
Emlékszel? Csodálatos nyári este volt. Úgy vonzott a természet, mint még soha máskor. És vonzottál te magad. Mint a természet gyermeke, olyan voltál. Ezt mindig tudtam. Szeretted az egyedüllétet, a magányt. Nem abban az értelemben, de szükséged volt rá, mint ahogy nekem is, csak nem olyan intenzitással. Ott, ahol éltél, téged senki sem zavart. A magad teremtette közegben. Mégis hajlottál arra, amikor azt kértem: - Gyere, menjünk ki a kertbe. Meló után, ott kint várlak.
Nem bírtam tovább! Mindig én voltam a kezdeményező.
Aznap nem jöttem haza a kertből. Tudtam, hogy megértettél és jönni fogsz... Az órák könyörtelen lassan peregtek, de nem számított, hiszen éreztelek. Készültem erre a romantikus estére, ami soha sem volt előre kiszámítható, hogy azzá is fog válni, amit szeretnénk.
Az jutott az eszembe, amit mindig is mondtál:
- Mi ketten jól meglennénk egymással, de a lánnyal, nem megy.
Megértettem, mert csak vele nekem sem. Te valami mást jelentettél nekem akkor, nem azt, amit ő. Ő a gyerekem, akihez erős szálak kötnek ugyan, eltéphetetlen! Azt az érzést, amit senki más rajtad kívül akkor nem volt képes megadni, az hiányozott, de nagyon, semmi más. Hozzád bújni kívántam. Nyugalomban, szerelmesen, éhesen, odaadón. Feleséget (szeretőt) játszani, amikor csak te és én számítunk, azokat a percek, órákat, az éjszakát, a hajnali ébredést!
Rám sötétedett. Sűrűn, feketén, vastagon. A távolban csak a kis pilácsok jelezték a civilizációt, meszes házai apró ablakai, a benépesült Mecsek oldal is, a kivilágított tv torony jelezte, ott is élet van, kiben, mennyi? Ők tudják, mit jelent számukra a várakozás? Nekem akkor sokat...
Mindent előkészítettem. A hangulatot az elkövetkező pár órára. Felkapcsoltam a terasz lámpát, hogy lássak is valamit. Tudtam, hogy éhes és fáradt leszel, amire kiérsz, munka után, és egy másfajta "munka" előtt, ezért mindenre gondoltam. Hogy mennyire állt ez közel hozzád?... mert ilyenben nem volt még részed, azt tudtam, de nekem sem, ezt pedig te nem tudhattad. Veled akartam életem egy parányi álmát megvalósítani, egy romantikus, gyertyafényes vacsora közben, halk kellemes zeneszó mellett, a csillagos égbolt alatt az éjszakában. Azt hiszem sikerült megvalósítanom, mert a távolból, amikor a sziluettedet megláttam, hatalmasat dobbant a szívem. Lassan közeledtél... Körülötted a sötétség, csak ez a parányi kis fény vonzott, ahol én is ott álltam. De te akkor még semmit sem sejthettél, mivel várlak, mit szeretnék? Nem többet, csak veled akartam eltölteni egy éjszakát.
(Most nosztalgiázok. Fogalmad sincs arról hányszor eszembe jutott ez az este, éjszaka, a hajnal?... aminek egyszer vége lett és soha többet nem ismétlődhetett meg. Mindig mondták de már tudom, igen. Mindenből annyi valósulhatott meg, ahányat szerettünk volna. De mi nem akarhattunk többet. Csak ezt az egyet. Ezért olyan varázslatos, emlékezetes, megismételhetetlen.)
Emlékszel? A terasz előtt volt egy füves rész. Körbeölelve, ráborulva a Tamariszkus hajlékony alacsony ágai. Szinte le kellett hajolni, ha ott közlekedtünk, mert sajnáltam minden egyes vesszőjét levágni. Úgy volt szép, ahogy a természet adta, olyan buján... Te nem szeretted. Mindig azt mondtad, olyan haszontalan. Ebben sem értettünk egyet, mint sok egyéb másban sem, de legtöbbször az én akaratom érvényesült. A fa úgy maradt. És most először érezhetted, miért is ragaszkodhattam annyira az ágaihoz. Úgy ölelt bennünket körbe, mint semmi más. A kis megterített asztal, ami csak kettőnkre várt. A szűrt fény, ami éppen hogy csak, gyéren világította meg, a hold fénye mellett, a csillagos ég alatt, emlékezetembe örökre bevésődött.
Hangulatot varázsolt az együttlétünkhöz!
Mosolyogva érkeztél. Meglepődtél. És én boldog voltam ettől. Nem siettem eléd. Megvártam míg felérsz, és akkor simultam hozzád. A mosoly játszott végig az arcodon. Ezt akartam, ezt szerettem volna egyszer látni, hogy boldog vagy és ettől lettem én is az. Pillanatok voltak ezek, de felejthetetlenek...
Valamit azért neked is hagytam teendőt a gyertyafényes vacsora után, mégoly fáradt is lehettél. A tábortűz rakás a te reszortod volt mindig is. Szerettem nézni, ahogyan tüzet raksz a magad kényelmes, lassú tempójában, megfontoltan. Nem sürgetett az idő. Ekkorra már én is lenyugodtam kissé. A tudat, hogy ott vagy, elkerülhetetlen "következményekkel". Már nem volt sürgős semmi. Megágyazva. Előttünk volt az éjszaka! Ó, te szegény! Milyen a nő, ha szeretni akar?! És milyen a férfi, ha ő is ezt akarja!?...
Eddig 6 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#28101) | 2013. szeptember 18. 10:39 |
Ebben a pillanatban rá gondolok, ennyi év után... mint a bevezetőben egyszer írtam... Igen meghatározó tud lenni a múlt a jelenben, még akkor is, ha elmúlt... Azok a percek varázsát nem mételyezte meg semmi. Az akkor és úgy volt szép, és igaz, ahogy azt leírtam... másként nem is lenne értelme. | |
| |
2. Macska (#26660) | 2013. február 28. 23:52 |
Ezt én is pontosan így gondolom. :-) | |
Válasz Zseva hozzászólására (#26658). |
|
3. Zseva (#26658) | 2013. február 28. 08:11 |
Tudod Macsek vannak dolgok, amelyek csak egyszer történnek meg velünk, megismételhetetlenek. Lehet, csak mi érezzük fontosnak és kiszínezzük a saját gondolatainkkal még azt is, ami szürke... Addig amíg keressük semmi sincs veszve. | |
Válasz Macska hozzászólására (#26657). |
|
4. Macska (#26657) | 2013. február 27. 23:05 |
Hmm, lehet, várni sem kell, itt van már a bőrünk alatt! ;-) | |
Válasz Zseva hozzászólására (#26656). |
|
5. Zseva (#26656) | 2013. február 27. 21:52 |
Szia Macsek,... Itt már az is bejátszhatott, nagyon vágyom már a tavaszt! Gondolom már te is. Azért jutnak ilyenek az eszünkbe. :-) | |
Válasz Macska hozzászólására (#26655). |
|
6. Macska (#26655) | 2013. február 27. 21:43 |
Kedves Éva! Ha ilyen gondolkodású lennék, azt mondanám, hogy talán azért nem adatott meg a kapcsolat beteljesülése, mert ezt a vágyódást ilyen szépen tudod leírni. | |
| |
