vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Agni (Cicaharc)

Műfaj: PrózaCimkék: humor

Szépséges nyári nap volt, és az emberek mind azt mondták, isteni ez a meleg. Egyedül Agni volt más véleményen, aki pedig a tűz istene lévén, már igazán hozzászokhatott volna a hőséghez.

Agni (Cicaharc)

Szépséges nyári nap volt, és az emberek mind azt mondták, isteni ez a meleg. Egyedül Agni volt más véleményen, aki pedig a tűz istene lévén, már igazán hozzászokhatott volna a hőséghez. Kihasználta a kedvező lehetőséget, amikor a portás éppen nem figyelt, és lelépett a munkahelyéről. Sétálok egyet a sarkvidéken, gondolta Agni, és sétált is, amíg meg nem pillantott hét hölgyikét, akik gleccserfagylatot nyalogattak.

Jó napom van, kiáltott az isten, és beindult, mint a vad bika. Az egyik szépség annyira megrémült, hogy rögtön elszaladt a sílúdtalpain. A többiek ott maradtak, és szép csendesen felmérték a helyzetet. Slusszkulcs nincs nála, ez egy fekete pont… De Agni nem vesztegette az idejét, kigombolta, kicipzározta, amit kellett, beizzította a motort. Csak azzal nem számolt, hogy ott van a felesége is – mert ahol tűz van, onnan sosem hiányozhat a láng.

Szváhá elborzadt. Nincs az az isten, aki ilyenkor le tudná állítani az én tisztelt hitvesemet! Sajnos ezek a luvnyák mind nagy bölcsek és szentek feleségei; iszonyú patália lesz, ha kiderül, hogy más maci is járt a málnásukban. Szváhá meg akarta előzni a botrányt, gyorsan fölvette a kívánatos hölgyek formáit, eperajaktól óriási fenékig, Agni meg már annyira nem bírt magával, hogy teljesen mindegy volt neki. Egymás után hatszor vágta gerincre a saját feleségét, ami még egy istentől is szép teljesítmény; igaz, hatodszorra már mindketten kissé frigidek voltak, de ez gyakori eset a sarkvidéken. Szváhá örült, hogy végre kiszedegetheti a zúzmarákat, amelyek már nagyon csiklandozták, keblét dagasztotta a jogos büszkeség, amiért a csélcsap Agnit sikerült odaragasztani az erény jeges útjára, és most egy ideig nem lesz gond vele.

Az események elég gyorsan követték egymást – összeszokott pároknál előfordul az ilyesmi – és mire a szintén az erény jeges útjára kényszerült hölgyek észbe kaptak, elfogyott az üzemanyag, a jégtörő hajó megfeneklett. Miután nagyon helyesen megállapították, hogy Szváhá rontotta el a mulatságot, alaposan megmondták neki a magukét – és mert a verbális agresszió sose, annyira kielégítő, mint a tettleges, az egyik a haját rángatta, a másik elálló fülekkel ajándékozta meg. Agni rettenetesen élvezte a cicaharcot. Még buzdította is őket: Adjál neki! Húzd meg, ereszd meg! – egészen addig, amíg az éktelen lármára oda nem gyűltek a férjek. Persze hogy nem akarták elhinni, mi történt, és az egyikük, Gautama, azt mondta, ő még nem látott olyan feleséget, aki önként és dalolva, hatszor egymás után.

Már pedig én mindent megteszek azért, hogy győzzön az erény, nyelvelt Szváhá.

Bizonyítsd be, követelte Gautama, és már a többi férj is gombolkozott.

Szváhá bebizonyította mind a hatszor, a feleségek megpukkadtak az irigységtől, és a hetedik csára máig sajnálja, hogy erről a nem mindennapi látványosságról lemaradt.
 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.