vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

A harag istenéről

Szerző: Pósán FerencDátum: 2015. május 19. 12:33

Műfaj: NovellaCimkék: harc, tőr, bűbáj, bosszú, fáraó, egyiptom, istenéről, isten, harag, ferenc, pósán, kitaszított, kitaszítottak, düh, történet

Szerelmi csalódás... bosszú. Sosem lehet tudni hogy melyik ember hogyan reagál arra hogyha kiderül hogy a felesége az ő legjobb barátjával kamatyol. Nem mindenki képes iylenkor megőrizni a józan eszét, főképp akkor ha a harag istenének tesz az illető esküt.

Bíró Róbert kopogás nélkül belépett az ajtón, nem is belépett szinte betörte azt. Felindult volt és bűzlött az izzadtságtól. Szeme szinte forgott üregében, az óra mutatóval ellentétes irányba, majd megállapodott a konyha közepén elhelyezkedő asztalnál. Legjobb barátja ült ott, Pártos Elmert, lehorgasztott fejjel kezében egy pálinkás üveggel. Lassan sandított felfelé a még most is ziháló Róbertre, majd intett hogy foglaljon helyet. Róbertnek kedve támadt volna, hogy mérgében neki vágja az asztal mellett lévő széket, helyette inkább mégis leült. Tudni akarta, mi ez az egész.
Nemrégiben Elmert felhívta őt telefonon - eléggé fáradtnak és gondterheltnek érezte a hangját, s lappangott benne még valami más is, amitől bizseregni kezdett az ágyéka -, azt mondta, hogy mindenre rájött, most már mindent tud az egészről. Jobb ha mihamarabb meglátogatja őt, mert beszélni akar... vele is. Különben... és itt kinyomta a telefont.
Több se kellett, Róbert értette mire jött rá barátja, de nem akarta elhinni, s amit a legvégén mondott a telefonban - illetve nem -, az volt a legaggasztóbb, sosem hallotta őt korábban ilyennek.
Ahogy leült az asztalhoz Elmert már kezdte is.
- Barátom hallottál már az Egyiptomi kitaszított harci törzsekről, s a rettegett elátkozott lelkű Hadúrról?- Róbertet úgy meglepte a kérdés, hogy hirtelen megállt a lélegzete és egy pillanatra azt hitte megfullad. Éppen már mondani akarta volna Elmertnek, hogy mi a francról hablatyolsz, elment az eszed, amikor az válasz nélkül folytatta. - Egy mítosz szerint amikor a zsidók még Egyiptomban raboskodtak, volt egy hatalmas hadúr a fáraó szolgálatában. Oly kegyetlen és oly sötét, akár a rút viharban tomboló Nílus. Ritkán mutatta ki dühét, de akkor mindenki reszketett aki csak látta őt, még a hatalmas fáraó is félt tőle, hisz sokan követték parancsait. Végül amikor a zsidók kivonultak Egyiptomból, ezt a sötét harcost - aki folyton maszk mögé rejtette arcát -, küldték előre a zsidó nép után, át a vörös tengeren keresztül. Mondanom sem kell, hajthatatlan volt, teljesített minden parancsot amit kértek tőle, pedig egy pillanatra ő is megrendült amikor látta, hogy lényegében a zsidók előtt ketté nyílik a tenger, mégis tovább vezette seregét. - Róbert egyre türelmetlenebb volt, s már éppen közbe akart vágni, de Elmert észrevette és csendre intette, ami még jobban zavarta őt. - Amint utánuk loholt, nemsokára rá, a tenger erőre kapott és elmosta az egyiptomiak hatalmas seregét. A feljegyzések nagy része szerint senki sem maradt életben, de a 14. században Kairóban talált egyiptomi tekercsek mégis arról árulkodtak hogy a hadúr igen.
Elméletileg sikerült partra vetődnie, s felszerelés és sereg nélkül továbbra is követte a zsidók nyomát. Végül a sivatagban találta magát - a természettől fogva halálra ítélve -, mindaddig amíg rá nem bukkant az egyiptomi kitaszított törzsekre. Olyan harcosokból és papokból állt akik nem fogadták el a Fáraót mint istent, és persze a megszokott egyiptomi isteneket sem, helyette inkább a halált ünnepelték mint istent, és még további démonokat. A hadúr hozzájuk csatlakozott és örök bosszút fogadott a zsidók ellen, de újabb harcig ellenük már nem jutott el, ugyanis a kitaszított papok megmérgezték elméjét, és felhasználva dühét a fáraó ellen fordították, tudván hogy mekkora fegyver lehet kezükben. Végül egy, a fáraó elleni lázadáson lelte végzetét, maradványait pedig sosem találták meg. A mítosz úgy tartja, hogy mielőtt meghalt volna felajánlotta tetemét és lelkét a sátánnak, hogy haragja örökké éljen. Akkor a sátán ember alakban megjelent a hadúr mellett és átszúrta egy tőrrel annak koponyáját. A tőr sokáig rejtve maradt, és senki sem találta... mostanáig. Nemrégiben egy amerikai régész fedezte fel, majd tulajdonította el a fekete kövekkel körbe rakott pengét. Senki sem tudja miért tette, hogy mi volt az indítéka, hisz becsületes embernek hitte mindenki. Két héttel ezelőtt pedig holtan találták Velencében, 17 tőrdöféssel végeztek vele. S tudod én mire jöttem rá? Hogy a harag bódította meg, s az vezette őt. Ez a harag pengéje, s a Hadúr Számomra a harag istene. Őt kérleltem az elmúlt órákban, ő hozzá imádkoztam hogy segítsen megszabadulni tőletek, ő neki ajánlottam fel életemet, és áldoztam véremet.
- Miket beszélsz? - Vágott közbe Róbert elképedve, s majdnem leesett a székről amikor meglátta hogy Elmert keze teljesen véres, és még mindig vékony patakokban csorgott tenyeréből a vér az asztalra, az asztalról pedig a padlóra. - Te megőrültél.
- Az lehet, de te és az a szuka tettétek ezt velem! - Ordította el magát Elmert, s közben elő kapta a tőrt, majd egy erős suhintással belevágta az éppen menekülni készülő Róbert torkába, az pedig a padlóra esett. Elmert mosolyogva felállt, letérdelt Róbert mellé, kiszedte torkából a pengét s egy poharat nyújtott a nyílt sebhez. Amint a pohár megtelt vérrel felállt és annyit mondott.
- Emelem poharam rád kedves barátom... rád és az én édes feleségemre. Most már örökre együtt lehettek.

VÉGE!
Pósán Ferenc

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.

1. Pósán Ferenc   (#30371)

2015. június 10. 14:46

Ha látja valaki a kiírásomat.. örülnék a véleményeknek!!!! :D Nagyon kellenének minden nvollámnál, ugyanis hamarosan könyvre valót szeretnék gyüjteni belőlük! :)