A magány

Szerző: Hulló Csilla(g)Dátum: 2012. június 03. 07:49

Műfaj: EgyébCimkék: csilla(g)

Zsuzsanna magába roskadva ült a sötét szobában. Kinn csodálatos meleget, s fényt árasztottak a késő nyári nap utolsó sugarai........................

Zsuzsanna magába roskadva ült a sötét szobában. Kinn csodálatos meleget, s fényt árasztottak a késő nyári nap utolsó sugarai.
Őt ez nem érdekelte. Magányra vágyott. Maga sem tudta, mi okozta ezt a hirtelen hangulatváltozást. Szerette az embereket, szeretett beszélgetni. Most egyik porcikája sem kívánta a társaságot.
Néha megcsörrent a telefonja, kapott egy-egy üzenetet, de ő nem akart senkivel beszélni. Nem válaszolt az üzenetekre sem.
Nem ismert magára. Mi történhetett? Ő nem ilyen.
Hirtelen arra gondolt, el kell hagynia ezt a sötétséget.
Készülődni kezdett. Volt még ideje az indulásig.
Azt tudta, hogy elmegy, de azt még nem, merre fog tartani az útja. Nem volt célja, sem terve. Csak ment a semmibe. Szinte észre sem vette, hogy a buszmegállóhoz ért.
Néha egy-egy ember köszönt neki. Furcsán néztek rá. Ő előre, messziről üdvözölt eddig mindenkit. Ők is értetlenül nézték, de szó nélkül továbbmentek.
Megállt a busz, felszállt rá. Köszönt. Átnyújtotta a sofőrnek a pénzt, s megkapta a szokásos jegyet. Csendben leült. Csak bámult a semmibe, míg meg nem érkezett a busz a vasútállomásra. Leszállt, szétnézett.
- Vajon merre tovább? - kérdezte magától.
Talán a megszokott úton kellene elindulnia. Így tett. Várt. Szokásától eltérően jegyet sem vett, azzal sem törődött.
Megérkezett a vonat. Keresett rajta egy csendes kis zugot. Olyat, ami távol van mindenkitől. Egész úton ült, mint aki megnémult, megvakult. Gyorsan telt az idő. A vonat a végállomásra ért. Ő volt az utolsó, aki elhagyta a kocsit. Nem volt sürgős dolga.
- Most hová menjen? - töprengett.
Végül elindult, vitte a lába. Arra, amerre eddig már oly sokszor. Akkor a boldogság felé. Hogy most mi vár ott rá, nem tudhatta előre.
Egy gyönyörű parkba ért. Csodálatos környék, csobogó szökőkút és rengeteg ember. A felnőttek beszélgettek, a gyermekek önfeledten játszottak.
Szétnézett. Talált egy üres padot. Letelepedett, s csendben nézelődött. Hosszú gondolkodás után elővette telefonját. Felhívott valakit, akivel sok időt töltött ott.
Vajon mit fog szólni a férfi a váratlan látogatás miatt? Elküldi, vagy örülni fog neki?
- Szia! - szólt bele a telefonba.
A férfi nem várta meg, hogy folytassa.
- Tudom, hogy ott vagy a parkban. - szólt, mintha megérezte volna - Nem sokára odamegyek.
Úgy is lett. Találkoztak. Mindketten örültek a másiknak. Régen látták egymást.
Újra kinyílt a nő előtt a világ. Fény vette körül sötét magányba burkolózott lelkét.
Megtalálta elveszettnek hitt boldogságát. Már nem volt egyedül.