vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

A vágy karácsonya.

Műfaj: NovellaCimkék: a szeretet ünnepére éledő sajgó lelki fájdalom

Fehér,hófedte táj,az utcai lámpák fénye ,mint ezer apró csillag játszik a frissen esett hópelyheken.Csodálatos látvány ,csodálatos érzés,ahogy a Karácsonyt megtisztelvén ,megérkezett a várva várt hó.Minden ember vágya a fehér karácsony,igazi hangulatot varázsol a szeretet ünnepének.

    A vágy karácsonya.

Fehér,hófedte táj,az utcai lámpák fénye ,mint ezer apró csillag játszik a frissen esett hópelyheken.Csodálatos látvány ,csodálatos érzés,ahogy a Karácsonyt megtisztelvén ,megérkezett a várva várt hó.Minden ember vágya a fehér karácsony,igazi hangulatot varázsol a szeretet ünnepének.
A férfi arcára hópihék szállnak ,ahogy a már több centisre nőt, fehér lepel csodán lépdel.
A vonatról leszállva,lassú léptekkel indult el,mintha csak céltalanul bolyongana,de nem,mert igen is célja volt.Elmenni egy házhoz ,megnézni fényeit,a redőnyön át szivárgó fénycsóvákat.
Mivel senki sincs az utcán észrevétlen mehet a házig,hiszen Szent este lévén,mindenki otthon a családjával van.
A kerítés előtt megáll,hisz csak ez volt a célja,ezt tűzte ki maga elé feladatként,hogy eddig eljöjjön,újra lássa,a házat,érezze,átélje a korábbi látogatásainak emlékét.Az udvaron a kutya elindul felé,de nem ugat,megismeri.Felteszi lábát a kerítés lécére,a férfi a fejét simogatja és elérzékenyül,nyáron mikor együtt labdáztak órákon át,akkor még a nő is bikiniben ült a hintapadon,és nézte a játékukat.A nő,gyönyörű testével,fél percenként magára vonzotta a szerelmes férfi tekintetét.
Most az állatok csapáitól,tarkított udvaron elképzelte,mikor locsolóval szivárványt csináltak,fát vágtak ,virágot ültettek.Mind a ketten élvezték a közös munkát,jókat nevetgéltek.
Ezek az emlékek azok amik nem hagyták békén,a magára maradt,szeretteitől eltaszított embert.Itt állt, és csak nézett,mintha az emlékeit rakosgatná ,tudatai polcaira.
Nem is olyan régen történt,hogy az álmai nője,a nagy Ő,szakított vele.
Nem,nem azért jött,hogy becsengessen,vagy bármi áron tudassa,hogy itt van.
Elképzelte ahogy a nő most ,ép a fenyőt díszíti ,de talán el is találta,mert a fények kihunytak,majd villogó fény szivárgott ki.
Próbálta oda képzelni magát abba a helyzetbe,ahogy összeölelkezve nézik,a gyönyörűen feldíszített fát.
Tudja ott legbelül,soha sem tudja elfeledi,ezt az elsőre kopárnak,majd elfogadhatóvá váló tájat.De az is lehet,hogy
a tájba is szerelmes lett.
Lehajtotta fejét,szemét becsukta,majd szép lassan,most már céltalanul elindult az állomás felé,a reggeli vonatra,hogy ott a padon csonttá fagyon.
De eltervezte,hogy sokat mozog majd,és feleleveníti,a sok sok szép emléket,mi ideköti,a Nőhöz,a tájhoz.
A sűrű pelyhekben hulló hó,a pár órával ezelőtti lábnyomait befedte,a szűz havon lépkedve érezte ahogy szinte csikorog a lába alatt a hószőnyeg.
Az vasútállomás épülete sötét volt,az ajtóhoz érve,a kilincset finoman lenyomta ,és meglepődött ,az ajtó nyitva volt.Gondolta meg van mentve a csonttá fagyástól,bár nem volt túl fűtve ,de mégis a kinti gyenge fagynál kellemesebb idő fogadta.
Leült a padra,nem kapcsolt villanyt,egyedül volt,miért is tette volna,így még inkább a gondolataiba tud merülni.
A kabátját a padra terítette,majd mint ki már megágyazott éjszakára a kellemesen meleg szobába,lefeküdt.Lehunyta szemét,és mint mindig ,ott látta maga előtt ,vidám mosolyával,a gyönyörű nőt.Látta ahogy fürdőköpenyében éppen a szobában lépdel,és fehéren villogó égők fényeit csodálja.Leül az ágy szélére ,a formás combjairól a ruha lecsúszik,a csodálatosan ,kemény mell is előbukkan.Lehajtja fejét,ő is lehunyja szemét,és mélyen a gondolataiba merül.
Ó,ha most ott lehetne,ha magához ölelhetné,megfoghatná a kezét,szemébe nézhetne,és mondhatná:Drágám! életem legszebb ünnepe,a legcsodálatosabb estje a mai.Látni véli ahogy a nő is a szemébe néz,és szinte együtt jelenik meg mind a kettőjük szeme sarkában a könnycsepp.De ez most nem a bánatnak,nem a fájdalomnak most az örömnek szól.Nézik percekig egymást, kezük néha egy,egy szorítással jelzi a másiknak,hogy igen itt vagyok,igen valóság,igen, mi most ketten éljük át eszt a semmihez sem hasonlítható,felemelő érzést.Lassan közelít egymáshoz a két test,gyengéden megölelik egymást,fejüket a vállakra hajtva,csendben ,szótlanul állnak percekig így.
Milyen jó lenne, ha örökké tartana ez a pillanat,minden érzés mi most nyugalmat ,boldogságot ad ,megmaradna így ,ilyen szívet ,lelket melengető érzésnek.De most nem gondolnak a holnapra,nem is gondolnak semmire sem,mind a ketten tudják ez az a perc mit most átélnek,attól olyan mesésen csodálatos,hogy meg nem ismételhető.
A nő a férfi válláról felemeli a fejét ,szemébe néz,és halkan ,csak ennyit mond:Gondoltad volna?
A férfi épp fogalmazná meg a mondanivalóját ,mikor egy erős férfihang mellette megszólal:Uram ,melyik vonattal szeretne utazni?
A lámpa fénye ,az ébredező férfi szemét zavarja,de most látja,hogy aki ott áll nem más mint az állomás főnök.
Nem szól,...lassan felveszi kabátját,kilép az épületből,...és elindul ,a nő háza felé.

 

vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket

Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.