Az ébredés útja
Dátum: 2015. május 25. 21:25Műfaj: EgyébCimkék: ébredés, hasadás |  |
Ezt nem lehet bevezetni. Lassan odasétálni. Nem, azt nem lehet! Egy hirtelen szökkenéssel ott teremni,az az igazi virtus. Azt már igen! Azt lehet. Tétovázni? Kérlek ne!
Ahogy az utóbbi időben mindig, a férfi most is hétkor érkezett. Lassan,ráérősen, kinyitott esernyőt szorongatva görcsösen a kezében.Komótosan helyet foglalt a buszmegálló egyik padján, elővette a táskájából az aznapi újságot, kinyitotta, és a szalagcímeket gyorsan átfutotta. Az esernyő persze hanyag mozdulat következtében a padlón várta, hogy újra kézbe vegyék. A buszmegálló egy tengerparti útmellett állt, és a hullámok vadul átcsaptak az alacsony kőkerítés felett, temérdek vízzel terítve be a hátulját. Az út túloldalán egy domb magasodott, tetején egy pirosra festett fapaddal. A férfi néha feltekintett rá az újságból, olyankor percekig nem is nézett máshová,mintha régmúlt emlékek törtek volna maguknak utat a felszínre, annyira belefeledkezett a látványba. Legszívesebben kétüléses sportkocsijában üldögélt volna itt a parton, de felesége szigorúan megtiltotta, hogy beindítsa, azt a zabolázhatatlan, vad benzinfalót, ami csak egy kicsivel volt fiatalabb, mint ő. Így hát az utóbbi két hétben minden reggel kigyalogolt ide, hogy elolvassa a napilapban folytatásokban megjelenő regény aktuális részét. A Második történetet éppen tegnap kezdték el, így mivel, hogy az első regény is lekötötte a figyelmét, ezt is nagy kedvvel kezdte el olvasni, és ha egy tisztességben megőszült belgyógyászprofesszort holmi ponyva érdekelni kezdi, az bizony méltányolandó dolog. Szóval nekiállt, és izgatottan odalapozott az újság utolsó előtti oldalához.
Az előzményekre tisztán emlékezett: Egy férfiról szólt a történet, aki minden áldott nap kisétál egy tengerpart melletti buszmegállóba, leül, előveszi táskájából a friss újságot, és elolvassa benne a folytatásokban megjelenő regény aznapi részét. A férfi nem képes felfogni a történet lényegét, és ami még rosszabb, elképzelni sem. Pedig ezért kezdett el olvasni, hogy elveszített képzelőerejét visszaszerezze valahogy. A körzeti orvosa tanácsolta neki, amikor felkereste őt elképesztő problémájával.(elvégre egy körzeti orvosnak, nagy általánosságban mindenhez értenie kell) Egész élete számokból, számításokból, kalkulálható haszonból és hasonlókból állt, nem maradt ideje azon gondolkodni, hogy egyáltalán van-e képzelete, avagy nincs.(És egyáltalán minek az?) De amikor az egyik reggel meglátta a feleségét amint rálehel a hálószoba nagy falitükrére, majd ujjával különböző formákat rajzol rá, akkor valami megváltozott. Közel negyven év házasság utánez bizony felért egy alapos árulással. Aznap nem is ment be dolgozni, csak feküdt az ágyban és gyermekkora ködös emlékei közt kotorászott,sikertelenül. Délután elnyomta az álom. Egy vasútállomás bejáratánál állt, valami ismeretlen helyen. A kietlen, romos épület látványa valahogy mégis megnyugtatólag hatott rá. Nem félt, nem tétovázott. Egy hosszú földút vezetett a falú irányába, lassan elindult rajta. Látta a házak körvonalát, mégis eltévedt. Magas fűben botorkált, nem tudta, hogy mikor tért le az útról. Már besötétedett, amikor nyakig sárosan felért egy domb tetejére. Végre látott valami reménykeltő irányjelzőt, egy hatalmas elefánt szobra foszforeszkált erősen, mögötte pedig egy masszív kőépület magaslott, csillag alakú ablakain fény szűrődött ki. Hogy kerülnek ezek ide? Fáradtan, szinte lecsupaszítva állt ott, és utolsó erőtartalékait mozgósítva megindult felé. Egy új élet reménye? Miért elefánt? Hűség? Kitartás? Bölcsesség, és emlékezés? Ezek jutottak eszébe az elefántról.
A professzor kicsit bosszúsan csukta be az újságot. Természetesen pont úgy fejeződött be a napi történet, hogy meg kelljen venni a holnapit is, ha kíváncsi vagy a folytatásra. Már az előző regény kapcsán is írt az újság szerkesztőségének, hogy ha lehetséges akkor küldjék el neki egyben a történetet, de bármennyire is szerettek volna eleget tenni a város köztiszteletben álló hősének, a kérést nem tudták teljesíteni, mert a szerző(akinek inkognitóját szavatolták)naponta küldte a folytatásokat. Eltette lapot, majd lassú léptekkel haza indult, abba a takaros kis házba, ami a szemben lévő domb mögött bújt meg gyümölcsfák erdejében. Nem sietett, a dombra úgysem tud már felmenni, pedig úgy közelebb lenne, fiatalabb korában minden héten leült arra a pirosra festett padra, és onnan nézte a tengert. Az a pad volt neki a világ. Gyerekként azt sem tudta, hogy mi az a tenger, mígnem egyszer messzebb kóborolt el a háztól, mintsem szabadott volna. Felküzdötte magát a dombra, nyakig sárosan a magas fűben, és akkor megpillantotta: víz, ameddig a szem ellát. Csodálatos látvány, örök élmény, amelyre ha visszaemlékezett, mindig erőt adott neki. Legutóbb akkor, amikor a malkapablo-i földrengés sérültjeit kellett ellátnia, megállás nélkül dolgozva. Egy teljes hónapig a műtő volt az otthona. Megtette amit lehetett, mégis kevesen élték túl. Most visszavonult ide, önkéntes szabadságra.
Az a fránya esernyő, persze ottmaradt a buszmegállóban, de ezt csak akkor vette észre, amikor hazaért és belépett az ajtón. A kabátja bal oldala vizes lett a kicsapó hullámoktól, nem beszélve a nadrágjáról és a drága bőrcipőjéről. Gyorsan átöltözött, a tízórait már a dolgozószobájában fogyasztotta el. Estig nem került elő, így a felesége az ebédet és a vacsorát is bevitte az asztalához. Türelmes asszonyként megértette férje szokatlan viselkedését. Érezte, hogy nemsokára már újra a régi, makacs vénembert látja viszont. Este felöltözött, és kocsijával a helyi napilap szerkesztőségébe hajtott, hogy átadja a szerkesztőnek a férje által írt szöveget, ami egy folytatásokban közlésre kerülő regény sorait tartalmazta.(már a második regényét)
Eddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pyrrhusz (#30384) | 2015. június 15. 12:04 |
Azért olvastátok, pernahajderek! | |
| |
