Az utolsó találkozás .3.rész.
Dátum: 2013. március 13. 12:33Műfaj: NovellaCimkék: szerelem, szeretet, megfejthetetlen érzések |  |
Az élet rengetegszer produkál érthetetlen helyzetek,megmagyarázhatatlan,elfogadhatatlan érzéseket.De a szeretetet,a másik fél iránt érzett érzéseket ,nem lehet hazudni.
Az utolsó találkozás.3.rész.
Az emberek sokasága,mint megbolydult hangyaboly ,egymást taposva,a vonatra szeretni felszállni,a másik fele leszállni.Ingerülten,néha már durván,megjegyzéseket tesznek egymásra.A csomagok, mint zavaró tényező,miért ne akadnának egymásba?Ilyenkor ha minden perc számít ,biztos ,hogy semmi sem úgy sikerül mint szeretnénk.
A vonatról leszálló férfi,kicsit félrehúzódik,és mosolyogva nézi a tömeget.Nincs értelme most átvergődni az emberáradaton ,gondolja.Nincs tíz perce ,hogy elindult a vonat,és a következő állomáson már a távolodó vonat után néz.
A csomagjait még le sem tette a vonat indulás,és a Kedvesétől való búcsú után,mikor csörgött a telefonja.A kijelzőn látja ,hogy a számára oly nagyon fontos nő hívja.
-- Gyere vissza,-nagyon halk volt a hangja,nagyon halk és szomorú,-várlak.-Ennyi volt csupán mit mondott.A férfi nem gondolkodott ,tudta mit kell tennie.Az ereiben, mintha felforrósodott volna a vére,a szíve gyorsabban vert.Olyan melegség öntötte el az egész testét ,mit akkor érez az ember,mikor valami nagyon jó,szép történik vele.
Pillanatok alatt felmérte a helyzetet,és tudta hova kell mennie,és hogy jut a leggyorsabban oda.
Szerencséjére, a Metró abban a percben ért oda ahogy leért.Gondolataiban már látta, a reá váró Kedvesét.A pályaudvarba gyors léptekkel érkezett,de lelassított, ahogy ott látta a nőt, ahol Tőle elbúcsúzott.Lehajtott fejjel állt,arca szomorú volt ,nem mint máskor ,mosolygós vidám.
A csomagját kezéből leejtette,oda lépett hozzá,magához ölelte. A két test összefonódva ,szótlanul,szomorúan állt.Lehet,hogy percekig nem gondoltak semmire sem,nem szóltak,nem mozdultak,egymás vállára tették fejüket.
A nő szólalt meg először,-Így nem engedhettelek el,utazzunk le hozzám,majd holnap visszautazom Édesanyámhoz.Kitalálok valamit ,hogy dolgoznom kellett,vagy bármit.Tudod ,hogy neki soha sem hazudnék,de most meg kell tennem.Szeretném ha mindent meg beszélnénk,megértenél,és én Téged értenélek meg.
- Tudod,hogy mennyire vágyom minden percre mit Veled tölthetek,de most tényleg nem értelek.-Mondta értetlenül a férfi.
-Vegyünk jegyet,majd mindent megértesz,legalábbis remélem.
Elindultak jegyet venni, a férfi úgy gondolta van pár perce,odalépett a virágárushoz,vett egy szál rózsát.A pénztárnál megvette a jegyeket,majd a jeggyel együtt ,átnyújtotta a virágot.
- Látod ezt kell megbeszélnünk.-Mondta a nő könnyes szemmel.
Talán ez volt az a pillanat ,mikor a férfi agyába,mint villámcsapás ,felvillant a felismerés.Nem értette miért,de nagyon szomorú lett.
A vonaton összeölelkezve ültek,többnyire a férfi vállán nyugodott a nő feje.Keveset beszéltek.Akkor is, inkább csak a tájról,a madarakról,a legelő birkákról,a juhászokról.A két órás út ,nagyon nehezen telt el. Örökké valóságnak tűnt.
A nő házába érve a csomagokat letették,de nem csomagoltak ki,holnap úgyis utaznak ismét.Vacsoráztak,gyorsan összedobott a férfi egy hidegtálat ,amíg a nő fürdött,és megágyazott.A nő az ágyba várta a fürdésből érkező férfit.A tekintete szomorú volt,a tévét sem kapcsolta be.A sókristály lámpa gyenge fényénél,a tekintetük találkozott.A férfi odafeküdt a nő mellé,ő a mellére tette a fejét,és percekig szótlanul feküdtek egymás mellett,A csend talán most többet mondott minden szónál,mind a ketten érezték ,ami most itt elhangzik,a kettőjük jövőjéről fog szólni.A nő ,nagy levegővétel után halkan beszélni kezdett.
--Tudom,hogy érzed,most valami fontosat kell megbeszélnünk.Azt is tudom ,hogy te már tudod ,hogy mit fogok mondani,mert annyira ismersz,jobban mint én magamat...Nehéz most bármit is mondani,hidd el,az életben még nem találkoztam senkivel sem aki ilyen figyelmes,ilyen szeretetre méltó mint Te.Soha senkivel nem volt ilyen őszinte a kapcsolatom mint Veled....De talán érzed,hogy melletted mégsem tudok igazán boldog lenni. Nem tudok önfeledten örülni,melletted mindig komoly ,visszafogott vagyok.Annyi szeretetet adsz,hogy már szinte megfojt....Ne értsd félre kérlek!--a mélyen hallgató férfira nézett,ki Őt nézte .-A pályaudvaron is ,nem tudtál volna úgy eljönni a virágos mellett,hogy ne vegyél egy szál rózsát Nekem...Nem,..nem értem magam....Ennyit nem kaphatnék senkitől sem,és mégsem vagyok boldog.Talán nem is voltam soha sem szerelmes,talán én soha sem tudom meg,hogy mi az a szerelem?..Lehet,hogy azt hiszed,hogy eddig becsaptalak.Nem ,Veled őszinte voltam mindig,mindig szerettelek,és szeretlek most is. Egyszer mondtad Nekem ,hogy az a bajom ,hogy mindig mindenkinek szeretnék megfelelni.Talán igazad van.Most is talán a gyerekeim,Édesanyám nézem,és nem tudok megnyílni irántad.Visszafojtom az érzéseim.Nehéz most kimondani ezeket a szavakat,de hidd el meg kellett tennem.Soha sem szeretnélek megbántani,Te nem érdemelnéd meg....Egyszerűen nem tudom ,hogy hogyan tovább.Kérlek segíts a döntésben....Dönteni magam fogok,de kérlek,ha van valami ötleted mond el.--Elhallgatott,és várt.
Hosszú percekre csend lett,becsukott szemmel feküdtek mind a ketten.Talán a kísérteties fény, illett is a helyzethez.A lélegzetük, szinte egyszerre hallatszott.Majd nagy levegő vétel után, a férfi szavai törték meg a csendet.
--Tudod Drágám,én mindig is sejtettem,hogy nagyon nehéz lesz a mi kapcsolatunkat életben tartani.Nem a távolságra,a családi gondjaimra,vagy a betegségemre gondolok,bár ez is kicsit közre játszik biztos.Éreztem mindig,hogy kicsit félsz Tőlem.Félsz feladni az önállóságodat,félsz,hogy mellettem nem lennél szabad,mert mellettem csak őszintén tudnál élni,soha sem tudnál becsapni az érzéseiddel.Igen ez a fő ok .A másik, a hozzátartozok előtti felvállalásom.Nagyon jól élsz egyedül,a szeretet körül vesz,és még én is gyilkollak a szeretetemmel....Kedves,én tippet nem tudok Neked adni a döntésedhez,csak annyit tudok mondani,én mindig várok Rád.--Most úgy érezte, a végső döntést mégiscsak neki kell meghozni.De erről nem akart beszélni,mi jutott most az eszébe,de érezte,a megoldás ebből a helyzetből csak így lehet.---Nézd ,ne mondj ma semmit sem,és holnap sem,bízzunk mindent a sorsra.-Megpuszilta a nő homlokát ,majd megsimogatta az arcát.
--Lehet,hogy igazad van ,de ha így marad akkor mindig azt érzed,hogy én nem szeretlek,én meg azt érzem,hogy nem tudok neked annyit adni mint amennyit megérdemelsz.Hidd el,így boldog nem lehetek,és Te sem .
--Jó..Bízzunk mindent a sorsra....Most nagyon késő van,reggel korán kelünk,Próbálj meg aludni ,én mesélek Neked ,hogy gyerekként is mennyire szerettelek.Egyszer egy magas fa tetejére véstem bele a fakérgébe a nevünk kezdőbetűjét.Mindig tériszonyom volt ,de akkor legyőztem,ma sem értem hogyan.Később ,mindig verseket írtam Neked,meg próbálkoztam novellával is.Ezeket mind elveszítettem valahol,mint Téged az életem során olyan sokszor.-Oldalra nézett, csukott szemmel,egyenlő időközönként vette a levegőt a nő ,tudta elaludt.De ő még folytatta,még olyan álmos nem lett,hogy elaludt.
Reggel a vonaton,nem tudni miért ,mind a ketten vidáman mosolyogtak.A reggeli kávét a nő az ágyban fogyasztotta,két keksz kíséretében,mit a férfi puszi ellenében adott át.Jót nevettek,mikor a férfi emlékeztette ,hogy az első itt léte alkalmával,a valami csillogó hajlakkal fújta be a haját.Ez a kedv megmaradt egész úton.Nagyon sokat beszélgettek,mindenről esett néhány szó.De a jövőről egy sem.
A vonatról leszállva,gyorsan búcsúztak ,mert indult a férfi vonata.Hosszan csókolták egymást,és a kezüket nem bírták elengedi,de sajnos menni kellett.A férfi a vonat ablakból puszikat küldött felé,mit ő viszonozott mosolyogva.
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
