Black Ice: Vihar

Szerző: Black IceDátum: 2012. október 07. 23:05

Műfaj: VersCimkék: vihar tájfun tornádó szél belsővihar

Vihar van mi ránk dönti fáink,
rengetegben élsz Ábel és Káin.
Mardosva tép szét a szél kínja,
fújj csak ő fúj, lelkedbe beívva.
Szélcsend, nekik tornádód így,
viseled a forgó világi kínt kint.
Megint, meg int a lehelete lent,
halálszagú életed, félelme bent.
Mennyei atyádhoz fohászkodol,
szelet vetsz, mégis vihart hozol.
Elkárhozol, ha létedben csak sík,
hit sikamlik felszállva benned itt.
Repülsz a fellegváron légvárakon,
ne vedd zokon, szembe szél pofon.
Szembesülsz önmagaddal fuvallat,
magad adtad elszállva kicsavarnak.
Kapaszkodnál, a kataklizmába már,
gyökerestől tép ami felkapva száll.
Fényingered csupán villámcsapás,
várj alagutat-glóriát s valami mást.
Mit álltál ki ó létező széllelbéleltben,
nincs véletlen, csak kéretlen életben.
Elhagynak magadra mért csapásaik,
sárba buknak ugyanúgy angyalaink...
Suttogás vagy tovatűnő élőszavak,
sikoly szembe széllel vak világi sakk.
Ütnek elsöpörve hideg belsőtájfunok,
leheletvékony lehet, de te ezt átfutod.
Üvöltsd vágyaid hangod elnyeli a szél,
szertekürtölnéd pedig ami benned él.
Felkavart minden önön-körforgásban,
hiba a szélben persze s minden másban.
De aki szelet vett vihart aratni minek,
ha széttép mi ép szétlép belül őshóideg.
Rideg valóságban mi maradna utánad,
záporeső magad a bú s bánat, bűnbánat.