Dzsonsz könyvet ír
Dátum: 2012. november 05. 14:14Műfaj: NovellaCimkék: barátság |  |
"Tudod, az én életem mindig boldog volt, nekem legalábbis sikerült olyannak látni, de az ilyen fordulatokról mindig eszembe jut, hogy van valami, amit sohasem csináltam meg. Írni akartam. Könyvet. Mert annyi történet vesz minket körül és mi ezeket észre sem vesszük."
Az öreg a Körúton lakott, közel az Üllői sarkához és Dzsonsz rendszeresen meglátogatta őt. Beszélgettek. Számára az öreg az állandóságot jelentette, mert ott élt amióta Dzsonsz az eszét tudta, ugyanazon a helyen, ugyanabban a lakásban, sőt ugyanabban a fotelban, amit mindig úgy állított be magának, hogy a Tűzoltó utcából néhány percig besütő délutáni nap épp rajta vándoroljon keresztül, amikor benne ül. Általában kávét ittak és kekszet ettek - egyszerű háztartási kekszet, mert az öreg sosem szánt erre több pénzt. A dolog régen kezdődött, amikor Dzsonsz még gyerek volt; szomszédok voltak az első emeleten és az öregnek az volt a szokása, hogy ha jó idő volt, tárva nyitva hagyta lakása ajtaját, a fiatal Dzsonsznak pedig, akár ment, akár jött, mindig a nyitott ajtó előtt kellett elhaladnia a gangon és persze – mint afféle kíváncsi gyerek – ilyenkor mindig megállt, vagy csak lelassította lépteit, hogy besandítson a lakásba. Ezt az öreg is észrevette és mindig barátságosan bánt kis szomszédjával, időnként váltottak pár szót, később az öreg meg is kínálta ezzel-azzal és szép lassan barátság szövődött közöttük. Ők úgy hívták, hogy “K&K kapcsolat”, ahol a két “K” a kekszet és a kávét jelentette.
Később Dzsonsz és édesanyja elköltöztek egy másik kerületbe, aztán Dzsonsz sorsa úgy alakult, hogy csak hétvégékre járt haza, így a K&K-ra is csak hétvégeken kerülhetett sor. Az öreg a maradék időben olvasgatott, kávézgatott, kekszet evett, vitatkozott a tévével, vagy a ház előtti villamosmegállóban várakozó embereket figyelte az ablakon át. De főleg, várta a pénteket, hogy jöjjön fiatal barátja és mesélje el a hetet. Évekig ment ez így, mígnem egy pénteken Dzsonsz váratlan hírrel állított be. Elvesztette a munkahelyét.
Az öregen semmi nyoma nem volt a meglepődésnek a bejelentés hallatán. Tett két szem édesítőt a kávéjába, lassan elkezdte kevergetni és közben hátradőlt a fotelban. A szomszédban megszólalt egy klarinét hanga.
- Most költöztek ide, az apa éttermekben zenél egy bandával, ilyenkor szokott gyakorolni - mondta az öreg mosolyogva.
Lassan felállt és az ablakhoz lépett. Kilesett a megállóra, aztán visszafordult Dzsonsz felé és a párkánynak támaszkodott, mert így még érte hátát egy kicsit a napsütés. Dzsonsz nem állta meg megkérdezni őt, hogy miért vág olyan elégedett képet amikor neki épp most tették ki a szűrét a munkahelyéről. Legalább valami együttérzés-félét tanúsíthatna.
- Nem olyan szörnyű ez – válaszolta –, úgyis találsz majd magadnak valami mást...a sors szokása, hogy kipécéz magának embereket és egyszerűen nem engedi el a kezüket. Szerintem te is ilyen vagy... – óvatosan belekortyolt a kávéba és közben mosolya vigyorrá szélesedett – így legalább több időd lesz ide jönni.
Ezt már Dzsonsz sem bírta ki mosoly nélkül, de az öreg nem hagyta, hogy válaszoljon, magáról kezdett beszélni.
- Tudod, az én életem mindig boldog volt, nekem legalábbis sikerült olyannak látni, de az ilyen fordulatokról mindig eszembe jut, hogy van valami, amit sohasem csináltam meg, pedig nagyon szerettem volna; valahogy mindig elment az idő butaságokkal.
Kicsit töprengett, hogy folytassa-e, mert úgy tűnt, hogy Dzsonsz nemigen figyel rá, végül kibökte.
- Írni akartam. Könyvet. Mert annyi történet vesz minket körül és mi ezeket észre sem vesszük.
Megint az ablak felé fordult és intett Dzsonsznak, hogy álljon oda ő is. Egy percig szótlanul nézték a jövő menő embereket.
- Nézd, itt sétál el előttünk, naponta millió sztori, és mi nem is veszünk róla tudomást...várj, mutatok neked valamit.
Visszacsoszogott a szoba belsejébe, kihúzott egy fiókot és elkezdett kotorászni benne. Végül egy kék spirálfüzetet vett elő és az asztalra tette.
- Ezt akkor jegyezgettem, amikor te vidéken dolgoztál. Nézd meg, mondd meg, mit gondolsz róla!
Dzsonsz fölvette és beleolvasott. Az öreg számított rá, hogy barátja nem fogja egyhamar letenni és bekapcsolta a tévét, de levette a hangot, hogy ne zavarja őt az olvasásban, csak figyelte a némán pergő képeket és közben kekszet majszolt. Dzsonsz negyed óráig lapozgatta a füzetet, de az öregnek az volt a benyomása, hogy még szívesen olvasná tovább.
- Na milyen? - kérdezte.
- Nekem tetszik - válaszolta Dzsonsz - miért nem írod meg?
Az öreg kikapcsolta a tévét, letörölt egy morzsát a szájáról és diadalittasan fiatal barátja felé fordult.
- Én nem, majd te megírod, én majd közben elvitatkozom a tévével.
Dzsonsz villamossal indult haza, mert a környék teljesen be volt dugulva, a kocsit az öregnél hagyta. Leült egy helyre az Üllői útnál és a Nyugatiig rázatta magát. Mikor leült, először újra elkezdte olvasgatni a kék füzetet, de később becsukta és a maradék úton csak az ablakon nézett kifelé. Az embereket figyelte...millió sorsot látott. És mind szembe jött vele.
irdide
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikketEddig 1 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Pyrrhusz (#26171) | 2012. november 14. 21:17 |
Lassan csordogál, de a végén megárad és magával sodor. Ez jutott eszembe, tetszett a történet. | |
| |
