Élet a másik után (rovat)
Dátum: 2013. június 27. 09:02Műfaj: NovellaCimkék: újrakezdés, remény, család, élet |  |
Ezt a címet adtam egy cikkemnek: „Egyszer volt család”… Ahogyan én érzem az óta is. Mi változott meg?... A család fogalma… Az élet minősége… A szereplők. De ANYA csak egy van!
Egyszer volt család!
„A család szent és sérthetetlen! Az egyszer volt összetartozás, ha meg is szűnt a kibékíthetetlen ellentétek miatt, sem oldhatja fel azt a köteléket, mely a szülőnek a gyerek felé való kötelességét kellene, jelentse… Miért csak az egyik szülőre vonatkozik?..."
"Alig győztem kivárni, hogy megérkezz. Ahogy megláttalak, ismét elpattant bennem valami, potyogtak a könnyeim és te egyre kérdezted. – Mi történt? Az, hogy anya lettem! Igaz apró teremtményt hordoztam akkor még a szívem alatt, de anya, és csak egyre sírtam, miközben magadhoz öleltél, a magasba emeltél és pörögtél velem. Nem győztél vigasztalni… Boldogságot éreztem akkor. Már nem féltem. Nem volt semmi okom kételkedni benned, azt a keveset is eloszlattad. Őszintének tűnt az örömöd. Mély nyomot hagyott bennem ez a pillanat és ami ezután következett… Amikor kikövetelted az ülőhelyet a buszon, pedig mennyire szégyelltem magam, hiszen tudtam volna állni, nem betegség volt ez, csak pocakkal járó állapot…, és elképzeltem, amikor rohansz egy megállót, mert eljött az ideje…, a kis ruháit, pólyát is te vasaltad, mert nem készültem fel időben az érkezésére…, korai baba volt…, az első fürdetését is te követted el, mert olyan törékeny volt… Ezekbe az emlékekbe kapaszkodtam nagyon, de nagyon sokáig, miközben minden nehézséget leküzdve igyekeztem megfelelni e magasztos érzésnek, anyaként.
De te apa voltál e akkor, amikor felnövekvő gyermekedet eltaszítottad magadtól tíz év elteltével? Azok a magasztos pillanatok eszedbe jutottak e valaha is az eltelt évek, évtizedek során? Mit számított, ha első gyermeked megtagadtad, akkor, amikor minden nehézség előtt állt még. Az élet kegyetlen részéből még csak egy kis ízelítőt kapott. A neheze még ez után következett, de te erről már nem akartál tudomást venni, nem csak azért, mert a kapcsolatunk megszakadt.
A megaláztatások, újabb és újabb tartási perek után a gyakorlatban magunkra maradtunk. Belefáradtam. Ezzel elérted, hogy anyagilag se kelljen gondoskodnod a gyerekedről a jövőben. Mégis reménykedtem, bíztam benne sokáig, talán élsz a láthatás lehetőségével alkalmanként, legalább születés-, vagy névnapokkor, ünnepekkor. Nem egyszer tettem kísérletet erre, legutóbb egy gyereknap alkalmából, mert látni szeretett volna. Újabb megaláztatás követte a próbálkozásom. Csak ezt értem el vele, semmi mást. Neki egy csalódást. - Miféle? Milyen érzés? Vagy, Ki? Miféle anya akadályozott meg abban, hogy első gyermekedről egész életére megfeledkeztél?
Kényszerű feladásomat a beletörődés követte, de még akkor sem adtam fel, amikor már gyermeked számára idegen próbált a helyedbe lépni. Hiába. Egyszer azt mondtad nekem, miután csalódtál a második házasságodban is, hogy bennünket akartál megkímélni attól az asszonytól. Nem tudtad, hogy harcos vagyok? Mindent megtettem volna, hogy elérjem a célom, a gyerekemért, ha te nem adod fel.
Eltelt már, több, mint harminc év az óta, hogy elváltunk. Már rég lemondtam arról, hogy valamikor is úgy fogunk találkozni, mint egyszer volt család. Mindent meg tudtam volna bocsájtani neked, ha egy percre láthattam volna a megbánás egyetlen apró jelét rajtad, amikor megölelitek egymást és a lányod arcán a boldogságot…
Honnan van az emberben ez a mélységes sötétség? – kérdeztem nemegyszer magamtól. Ha már megadatott többször is, hogy apa lehettél és csak az, az egy-két alkalommal sikerült kimutatnod az érzéseidet a gyereked felé, és soha többet. Erre nem lehet magyarázat a kettőnk között megszakadt kapcsolat. Erre már nincs bocsánat.
Mára sajnos tudom, hazugok voltak azok, az örömmel teli pillanatok, mint ahogy az egész életedben egyik kudarcodat a másikra halmoztad. Egyike voltam a kudarcaidnak, most már tudom. Immáron több kapcsolatot is magam mögött tudva… Élsz valahol? Ki tudja? De, ebbe már bele sem merek gondolni. Még azt sem tudhatom, hogy meghaltál? Így még a vég sem lehet emberhez méltó.”
*
Életek a másik után!... Az enyém, a tiéd, az övé!...
vissza a főoldalraajánlom ezt a cikket
Eddig 2 hozzászólás érkezett.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
1. Zseva (#27558) | 2013. június 29. 06:58 |
Kedves János! Lehet, hogy vannak, akikre ez vonatkozik, de az nem ő. A családja nem marasztalta, nem vonzotta. Tény, hogy nagyon fiatalon kerültünk össze. | |
| |
2. Bányai János (#27553) | 2013. június 28. 09:17 |
Kedves Éva! Az anyai védőszárnyak túlzott melegét sokáig élvező fiúk, néha számukra megoldhatatlannak látszó problémával kerülnek szembe. | |
| |
