És megszületett az első.
Dátum: 2015. április 15. 18:49Műfaj: PrózaCimkék: teremtés |  |
Krosnúr Dakren az Istenek teremtő ízét érezte szájában…. Keserű volt, néha méz, vagy épp áfonya. Egy almát markolt, belé is harapott, gondolta most már dolgozok és lenyelte a kiszakított darabot.
És megszületett az első.
FÉNY!
Krosnúr Dakren az Istenek teremtő ízét érezte szájában….
Keserű volt, néha méz, vagy épp áfonya. Egy almát markolt, belé is harapott, gondolta most már dolgozok és lenyelte a kiszakított darabot. Állított egy kicsit a sincro ciklotronon, bekapcsolt egy kazon erőművet, invesztált hozzá Kumarov szelektort és munkálkodott! Ismeretlen elemi részecskéket a semmiből párkeltéssel ütköztetett a sötét anyagba, mellé hozta az információs tér el nem futó örök színét, hozzá rendelt némi energiát ezerszeres terra szinten, néhány mikro fempto időben. Alatta volt kicsit a Planck rövid szekundumainak. Érezte és fenyegette magát hogy most valamit teremtett, valamit, ami kell, hogy egyszer meg is szűnjön, most született! Ugye, mert csak ettől lehet kerek a világ!
A kedvesem kezét fogtam, lent sétáltunk Szegeden, a Tisza partján, rám nézett és mosolyogva hazudta végre csak engem szeret! Fények gyúltak, szeméből végtelen áradt, és én hittem! Ah! Csak neki hittem! Mennie kellett, hűvös szél borzolta lelkem. Jegyet váltottam a huszonegyes buszra, a tikettbe örök vágányt vágtam, ez csak egy út de soha sem vissza. Az út nem forog velem, múlás szakította szét a lelkem. Kint a fellegek sötét teret fontak minden bámészkodó tavaszi árnyas fára. Eső függött, ontotta vizét minden házra, magányra.
Krosnur Dakren fütyült a végtelen elhappolt magányára.
Dolgozott!
Mágiát kevert dialektikába, metrikus Bozonokat kevert Fermionnal, nem hagyta ki a leptonokat, és az agya teret idézett meg. Szingli volt, gondolkodott és adott egy mindent eldöntő élő szingularitást. Magány vagy! Kicsi pont semmi mezőben. Pillanatból és önnön magából teremtette meg a világot.
Tér vagy!
Én közben fáztam, mert nem értettem a termodinamikát, mi a különbség entalpia és az entrópia közt. Sötét humorral a változó ég kauzalitása bizonytalan érzést szült. Hátamon a hideg futkározott! Elosztottam a kör kerületét az átmérőjével. Kicsit le is nyugodtam. Lehet, hogy minden rendben van!?
Dakren közben világot alakított.
Mocsokul nem bánta, hogy Coloratur lett a téridő. Visszalépett, imádta az első pillanatot.
Játszott.
Épp csak most szakította szét a világot meg a hálóját, ám nem örült, hisz meghalt egy szép teremtett bölcsesség.
Theory.
Bánkódott.
Amit adsz, azt adom én is, és mantraként mormolta ezt ezerszer végig évek fényévein át. Ököllel vágott a hulló Univerzum képébe, és mint teremtő, egy kicsi kis apró fényre vetette szemét!
Öröm!
Boldogság!
Teremtés!
Szerelem!
Utálom a Föld népét!
Ezek szeretik egymást!
Dakren elővette legerősebb fegyverét, szimmetriát tett, vett antianyagot és megszüntette a világegyetemet, mert az csak volt.
Porrá lett minden, mert abból teremtetett az ős Univerzum, szingli magány szingularitásból . És most önnön magába zuhant, hullik, nem maradt, nem lett! Kicsit élt!
Ám küzdött végre más, csak egy szikra, egy halvány fény!
SZERELEM!
És megszületett az első.
NEKEM FÉNY!
Még nem érkezett hozzászólás.
Új írásához regisztrálj, vagy lépj be a jobb oldalon.
